A diabéteszről már háromezer éves papirusztekercseken is említést tesznek egyiptomi orvosok. Nem újkori betegségről, hanem tipikusan civilizációs jelenségről van tehát szó, amely az orvostudomány mai ismeretei szerint nem gyógyítható, „csak” megelőzhető, karbantartható.

A cukorbetegség „járványos” formát, vagyis robbanásszerű terjedést a betegség a 20. század második felében öltött, párhuzamosan a világ gazdaságilag fejlett országaiban lakók életkörülményeinek a javulásával.
A diabétesz anyagcsere-betegség, a hasnyálmirigy keveset, vagy egyáltalán nem termel inzulint. Két megnyilvánulási formája, az 1-es típusú és a 2-es típusú diabétesz között óriási a különbség. Míg az előbbi általában gyermek- vagy fiatal felnőttkorban jelentkezik, és megjelenésében döntő szerepe van örökletes tényezőknek (egyes kutatások szerint némelyeknél vírusfertőzésnek is), addig a 2-es típusú a hibás életmódbeli tényezők sorozatának következménye, és általában idősebb korban jelentkezik. A cukorbetegség legfőbb kiváltó okaként az elhízást, a mozgásszegény életmódot említik. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint az 1-es típusú cukorbetegek becsült száma 2000-ben világszerte 18 millió volt, 2021-re pedig 24 millióan lesznek, a 2-es típusú diabéteszben szenvedők 157 millióan voltak, és tizenhárom év múlva 216 millióan lesznek.
A fenyegető számok mellett jó, ha tudjuk, hogy a diabéteszes beteg állapota megfelelő életmóddal, táplálkozással, fizikai aktivitással és személyre szabott gyógyszeres terápiával egyensúlyban tartható. Ezeknek köszönhetően a diabéteszes az egészségesekéhez hasonló életminőségben élhet.

Súlyos szövődmények

A diabéteszeseknek speciális, állapotuknak megfelelő életvitelt, folyamatos diétát kell követniük. Az 1-es típusú betegek mindegyikénél, a 2-es típusúak közül pedig azoknál, akiknek az állapota már nem tolerálja a tablettás kezelést, naponta legalább egyszeri, de sokaknál többszöri (akár négyszeri) inzulin adagolás szükséges. Az orvos által jól beállított vércukorszint, a diétás és életvezetési tanácsok megtartása mellett a diabéteszes életkilátásai semmivel sem rosszabbak, mint az egészségeseké. Azoknál viszont, akiknek (orvosi ellenőrzés híján) éveken keresztül kezeletlen a betegségük, illetve a diétás és életmódbeli szabályokat meg nem tartóknál súlyos, olykor halálos végű szövődmények alakulhatnak ki. Károsodhatnak a szív koszorúerei, a szemfenék és a vese hajszálerei, a végtagok artériái. Mindezek következménye pedig lehet az infarktus, a vakság, a veseelégtelenség, a láb amputációja.

Nem gyógyítható, de kezelhető

Az orvostudomány gyors fejlődésének köszönhetően mind több és újabb gyógyítási módszerek és gyógyszerek állnak rendelkezésre. A diabétesz terápiás módszerei és maga az inzulinkészítmény is sokat fejlődött az elmúlt negyed században. Dr. Oroszlán Tamás belgyógyász diabetológustól arról érdeklődtünk, hogy belátható időn belül milyen további újdonságok várhatók a cukorbetegek kezelésében.
Elképzelhetőnek tartja-e, hogy egy-két évtizeden belül talán véglegesen gyógyíthatóvá válik ez a ma még élethosszon át tartó betegség? A szakember úgy véli, hogy tíz éven belül nincs esély a diabétesz gyógyítására, különféle, a beteg életvitelét könnyítő módszerek viszont már ma is rendelkezésre állnak. Magyarországon is forgalomban van olyan inzulinfajta, amely napi egyetlen szúrással huszonnégy órás hatású, ám ez a fajta injekció csak átmenetileg adható. Általában olyan, 2-es típusú cukorbetegségben szenvedőknek adják ezt a bázisinzulint, akiknél a tablettás kezelés már nem, vagy csak kis mértékben tartja kordában a vércukorszintet. Ők legfeljebb egy-másfél évig kaphatnak ilyen inzulint, körülbelül ennyi idő alatt merül ki a hasnyálmirigy inzulintermelő képessége. A beteget ezután át kell állítani a tradicionális inzulinkezelésre. Az 1-es típusú cukorbetegek helyzetének óriási könnyítését jelentheti a bőr alá beépített inzulinpumpa, amelyet ma már több száz, állapota következtében arra alkalmas beteg, gyerek és felnőtt egyaránt megkapott. A készülék működése nem teljesen automatikus, az inzulinadagokat szükség szerint időnként a betegnek magának kell szabályoznia, és szükség van a készülék beteg általi programozása is. A napi többszöri tűszúrással járó fecskendős adagolás helyett külföldön sűrített levegővel működő belövőpisztolyt is alkalmaznak, ami azonban (különböző okok miatt) Magyarországon nem terjedt el.

Zsákutca az inhaláció

A belélegezhető inzulin gyártását – ugyanúgy, mint az inzulin-inhalációs módszerét, amelyet hatásosan lehetne pedig használni – a rendkívül magas előállítási költségek miatt világszerte beszüntették. Elméletben az is elképzelhető, hogy a bázisinzulin pótlására egy bőrtapasz közvetítésével adagolható inzulin is alkalmas volna, ám a magyar feltaláló találmánya nem tette lehetővé a tapasz hazai klinikai vizsgálatait. Oroszlán doktor tudomása szerint az inzulintapasz ötletét Kínába vitte, feltételezhetően azért, mert ott kevésbé szigorúak a forgalmazás szabályai. Az orvostudományban ma már nem számít újdonságnak a szövetátültetés sem. Az 1-es típusú cukorbetegeknél világszerte több klinikán sikerrel hajtottak végre inzulintermelő bétasejt beültetést. A beültetett sejtek némelyeknél csupán egy-másfél éven át működtek, másoknál viszont évekre feleslegessé tették a napi injekciózást. A szövetbeültetés, annak magas költségei és a donorhiány miatt, soha sem lesz általánosan alkalmazott gyógymódja a diabétesznek. Feltehető tehát, hogy a betegség elkerülésének a jövőben is a leghatásosabb eszköze a megelőzés marad.

Tünetek
A cukorbetegség általános tünetei: fokozott éhség és szomjúságérzet, gyakori vizelés, gyors fogyás, fáradtságérzet. A 2-es típusú betegségnél ezekhez még hozzájárul az ingerlékenység, a látásromlás, a bőrviszketés, a lassú sebgyógyulás, a fokozott fertőzéshajlam, a kéz- és lábzsibbadás, a szexuális problémák.

(lóránth)