A Mount Everesten járt hegymászókon végzett vizsgálat új megvilágításba helyezi a kettes típusú cukorbetegség biológiai kiváltó tényezőit, miután kiderült, hogy az ottani alacsony oxigénszint növeli az inzulinrezisztenciát. A kutatók kifejezetten arra voltak kíváncsiak, hogy ez (a hypoxia) összefüggésben áll-e a cukorbetegség kockázati tényezőjével.

Akkor beszélünk inzulinrezisztenciáról, amikor a test nem reagál megfelelően a vércukorszintet szabályozó inzulin hormonra. Az inzulinrezisztenciára utaló indikátorok közül több is növekedésnek indult, amikor a hegymászók magassági oxigénhiánynak voltak kitéve 6-8 héten át. Ez a változás a vérképben a gyulladásra és az oxidatív stresszre utaló értékek emelkedésében nyilvánult meg.

„Ezek az eredmények hasznos betekintést nyújtanak az inzulinrezisztencia problémakörébe. Az elhízott egyének zsírszöveteiről feltételezzük, hogy krónikusan mérsékelt oxigénhiányos állapotban vannak, mivel a vérerek képtelenek megfelelő mennyiségű oxigént biztosítani a számukra” – fogalmazott a munkálatokat irányító Mike Grocott, a Southamptoni Egyetem professzora.

A kutatók olyan folyamatokat figyeltek meg a magassági körülményeknek kitett egészséges emberek szervezetében, amelyek egyébként tengerszinten csak elhízottaknál jelentkeznek.

„Ezek alapján feltételezhető, hogy létezhet olyan kezelés, ami lassítja a haladást a kialakult cukorbetegség létrejötte felé. Beleértve az oxidatív stressz és a gyulladás csökkentésére irányuló intézkedéseket” – tette hozzá Grocott.

A 2007-ben történt Everest-expedíció során 24-en vágtak neki a hegynek, miközben ellenőrizték a vércukorszintjüket, a testsúlyukat és a szervezetükben lévő gyulladás szintjét az alaptáborban – ami körülbelül 5 300 méter magasan helyezkedett el.

A résztvevők fele ezen a bázison maradt, másik felük pedig továbbment a 8 848 méteres csúcsra. Mindkét csoportnál az expedíció hatodik és nyolcadik hetében is történt mérés – olvasható a PLOS One című szakfolyóirat április 14-i számában.