Megelőzhető-e a rák probiotikumokkal?

Az utóbbi években egyre nő az érdeklődés a probiotikumok felhasználása iránt – mind a betegségek megelőzése, mind gyógyításuk terén. A jótékony baktériumoknak az emberi szervezetre kifejtett előnyös hatásait tudományos vizsgálatok is alátámasztják. Napjaikban már gyógyszerként is kaphatók, és persze a természetgyógyászok már régóta ajánlják őket.

Az orvostudomány leginkább emésztőrendszeri betegségek kezelésében alkalmazza a probiotikumokat. Rendszerint romlott ételek fogyasztása miatt kialakult hasmenés, fertőző vagy utazással kapcsolatba hozható hasmenés, valamint gyermekeknél tapasztalható, hasmenéssel járó betegségek kezelésében alkalmazzák. A probiotikumok elválaszthatatlan részei lettek továbbá a daganatos megbetegedésekben szenvedő, sugárterápián vagy kemoterápián átesett betegek hasmenésének és emésztési problémáinak gyógyításában. A probiotikumok használata napjainkban teljesen általánossá vált az antibiotikum-kúrák idején is, hiszen a szakemberek ezzel is igyekeznek minimálisra korlátozni az antibiotikumok nem kívánatos mellékhatásait. Ugyanakkor fontos szem előtt tartanunk, hogy az antibiotikum és a probiotikum bevétele között minimum 4 órának kell eltelnie.

Baktériumok és daganatok

Ám most térjünk vissza a daganatos megbetegedések problematikájához. A probiotikumok egyik legismertebb tulajdonsága, hogy képesek támogatást nyújtani a vastagbélrák és a nyombélrák kialakulásának megelőzésében (kolorektális karcinóma). Végeztek már vizsgálatokat a prosztatarákkal és a húgyhólyagrákkal összefüggésben is, ám ezen klinikai tanulmányokból meglehetősen kevés született, ezért az eredmények nem teljesen meggyőzőek.

A Cseh Köztársaság világviszonylatban sajnos vezető helyen áll a vastagbélrák előfordulását illetően. A férfiaknál a tüdőrák után a vastagbélrák áll a második helyen, míg a hölgyek esetében a mellrákot követi. Statisztikailag a férfiaknál jelenik meg gyakrabban, főleg az 50 év feletti dohányosoknál.

A probiotikumként működő baktériumok jótékony hatásai a vastagbélrák megelőzésében több területen is megfigyelhetők:

  1. a gazdaszervezet immunrendszerének megerősítése;
  2. a karcinogén anyagokat termelő, belekben található patogén baktériumok növekedésének gátlása (főleg erjedő baktériumokról van szó);
  3. képesek magukhoz kötni a rákkeltő anyagokat, amelyeket ezt követően a széklettel együtt kiválasztanak a szervezetből;
  4. rákellenes anyagokat termelnek;
  5. olyan anyagokat állítanak elő, amelyek segítik az atipikus és daganatos sejtek ún. programozott sejthalálát (apoptózis);
  6. beavatkoznak a vastagbélrák kialakulásában kockázati tényezőt jelentő epesavak anyagcseréjébe;
  7. csökkentik a béltartalom savasságát (növelik a pH-ját);
  8. javítják a biokémiai feltételeket, környezetet a vastagbélben;
  9. gyógyítják a bélgyulladásokat, amelyek súlyos esetben daganatos megbetegedésekbe is átfordulhatnak (Crohn-betegség, proctocolitis ulcerosa stb.);
  10. támogatják az olyan növényi poliszacharidok megemésztését, mint pl. az inulin, illetve egyéb olyan rostanyagok emésztését is, amelyekhez az emberi szervezetnek nincs meg az enzimatikus „felszerelése”. Az említett anyagok erjedése (fermentációja) csak a vastagbélben következik be a probiotikumok segítségével, miközben rendkívül fontos és hasznos zsírsavak termelődnek. A tejsavról, a vajsavról, az ecetsavról és a propionsavról van szó, amelyek a vastagbél sejtjeinek energiaforrásai, és fertőtlenítő szerként hatnak a káros bélbaktériumokra.

A probiotikumok és a humát készítmények

Az ENERGY két probiotikum tartalmú készítményt kínál. A PROBIOSAN-t, amelyet napi 3×1 kapszula adagban javasolt szedni, valamint az idei év újdonságát, a PROBIOSAN INOVUM-ot, amely cseppek formájában alkalmazható. Adagolása: naponta 3×17 csepp egy pohár vízben. Mindkét készítményt étkezés után kell bevenni.

A bélrendszer megfelelő működésének fenntartásában ideális megoldás a probiotikumok és a humátok, azaz a tőzegből nyert, aktív anyagok együttes használata. A humátokat megtaláljuk a CYTOSAN és a CYTOSAN INOVUM termékekben, ráadásul a második helyen említett készítmény fel nem szívódó, kiváló abszorpciós tulajdonságokkal rendelkező zöld agyagot is tartalmaz. A humátokat szintén nagyon aprólékos vizsgálatoknak vetették alá a szakemberek.

A daganatok elleni küzdelemben óriási segítséget jelent a humátok méregtelenítő és gyulladáscsökkentő hatása. És mint már említettük, a krónikus gyulladás az elrákosodás folyamatának első lépcsőfoka. A humátok mindemellett hatékony antioxidánsok, amelyek megsemmisítik a szabad gyököket. Ráadásul védő filmréteget hoznak létre a vastagbél nyálkahártyáján. Magukba szívják a toxikus anyagokat, majd a széklettel kiválasztják őket a szervezetből. A rendszeres székletürítés támogatásával egyfelől lerövidítik a toxinok és a káros baktériumok tartózkodási idejét a vastagbélben, másfelől megakadályozzák, hogy azok a véráramba kerüljenek. A humát tartalmú CYTOSAN ajánlott adagolása: napi 3×1 kapszula, étkezés előtt. Igen fontos, hogy biztosítsuk a megfelelő folyadékbevitelt (ha lehet, vizet igyunk)!

Elsődleges a megelőzés

A prebiotikumok és a probiotikumok alkalmazása elsősorban a betegségek kialakulásának megelőzése szempontjából (profilaxis) pótolhatatlan, mert védik a bélmikroflórát a kórokozó mikrobáktól, és támogatják a gazdaszervezet immunrendszerének működését. Ezen anyagok daganatellenes hatásmechanizmusa további tudományos vizsgálatok tárgyát képezi.

Dr. Jiří Hanzel

További információ az Energy cég honlapján és az Energy menüpontunkban. Ugyanott ingyenes természetgyógyász tanácsadás is igénybe vehető.

(x)