Akinek gyermekkorában sok szülői simogatásban, megértésben volt része és szabadon játszhatott, felnőttként is jól fogja érezni magát, és jobban megért másokat. Akiknek kevesebb jutott ebből a szülői gyakorlatból, rosszabb mentális állapotban voltak, több sérülést szenvedtek el társas szituációkban, és kevésbé voltak tekintettel mások nézőpontjára.

A University of Notre Dame kutatói, Darcia Narvaez pszichológia professzor és kollégái, Lijuan Wang és Yin Cheng véleménye szerint azt, hogy az Egyesült Államokban a gyerekek jó közérzete messze elmarad más, fejlett országok gyermekeinek jólléte mögött az a téveszme okozza, hogy elfeledtük, hogy mi is szociális emlősök vagyunk, és születésünktől fogva specifikus, az evolúció során kialakult szükségleteink vannak.

Az ember az evolúció során ahhoz alkalmazkodott, hogy a kicsinyei a fészek melegében nőjenek föl, ami a gyereknek az érettséget megadja. 30 millió évvel ezelőtt alakult ki ez a gyakorlat, és ez módosult az ember fejlődése során. Ezt mi evolválódott fejlődési niche-nek hívjuk – mondják a kutatók.

A niche-t így határozza meg Narvaez professzor, hogy hat összetevőjét kiemelve: gyengéd, természetes tapasztalatok a születés körüli időszakban, válaszadás a baba szükségleteire, még mielőtt sírni kezdene, állandó fizikai jelenlét sok gyengéd érintéssel, hosszan tartó szoptatás, játékos interakciók a szüleivel és a barátokkal, a gondviselők figyelmes, gyengéd közössége.

Narvaez, Wang és Cheng professzorok felnőtteket kérdeztek meg a gyermekkorukról: Hogy fogadták a gyöngéd fizikai érintést kisgyermekként? Játszhattak szabadon, kint is, bent is? Családként viselkedett a családjuk házon belül és kívül is? Támogatva érezték magukat?

Azok a felnőttek, akik ilyen és ehhez hasonló szülői gyakorlattal találkoztak gyermekkorukban, kevesebb depressziót és szorongást éltek meg felnőttkorban, könnyebben belehelyezkedtek mások gondolatmenetébe, és együttérzésre hajlamosabbak lettek.

Akiknek kevesebb jutott ebből a szülői gyakorlatból gyerekkorukban, rosszabb mentális állapotban voltak, több sérülést szenvedtek el társas szituációkban, és kevésbé voltak képesek fölvenni a másik ember nézőpontját.

„Kutatásunk megmutatta, hogy ha nem nyújtjuk gyerekeinknek azt, amire ők evolválódtak, csökkent szociális és morális képességekkel rendelkező felnőtté válnak. Nehéz úgy együtt érezni, hogy az ember csak önmagára figyel. Rengeteg felnőttet látunk magunk körül, akiket traumatizáltak vagy nem eléggé figyeltek rájuk a kritikus időszakban” – fejtette ki Narvaez.

Narvaez professzor a morális fejlődést kutatja, könyvet írt a gyermeki szükségletekről és a felnőtt moralitásról Neurobiológia és az emberi moralitás: evolúció, kultúra és bölcsesség címmel.