A zene kiváló kommunikációs eszköz, de nem csak arra szolgál, hogy érzelgős szerelmi vallomásokat énekeljünk az erkély alatt, vagy hogy világgá kürtöljük a politikai meggyőződésünket. A zene, a hangok által keltett rezgések az érzelmek és emlékek felébresztésére is szolgálnak, terápiás hatásuk van. Még a siketek is érzékelik a rezgéseket a testükkel.

Az orvostudományban a zenét ősidők óta sok betegség gyógyítására használják. A sumér birodalomban templomi himnuszok születtek, amelyek szorosan kapcsolódtak gyógyító rituálékhoz. Az ősi világban a zene szinte hozzátartozott az akkori orvosok képzéséhez. A zeneterápia a második világháború után ismét fellendülőben van.

Ma a zeneterápia meghatározása: „a zene célzott felhasználása a terápiás kapcsolatok testi és lelki helyreállítása, megőrzése, a fizikai és mentális egészség támogatása érdekében”. Ez vonatkozik az összes zeneterápiás, pszichoterápiás koncepcióra, amelyeket a gyógyászatban használnak. Nem a jó vagy rossz éneklésről van szó, vagy arról, hogy sikeresek voltak-e a zongoraórák.

Hozzáférés a depresszióval élőkhöz

A zeneterápiát gyakran ott használják, ahol a szokásos kommunikációs eszközök csődöt mondanak. A leggyakoribb időskori mentális és pszichiátriai betegségeknél – depresszió és demencia – a zeneterápia támogatás és segítség. A depressziós embereknek, akiket fogva tartanak érzelmeik, a zene révén gyakran sikerül elhagyni az érzelmi merevséget és ismét csatlakozni az élethez.

A zeneterápiát azonban meg kell hagyni a terapeutáknak, egy CD lejátszása nem elég.

Zeneterápia a felejtés ellen

Az időskori demenciában szenvedőknél a zene az emlékek ébresztésének eszköze. Mivel a bennünket formáló zenei élmények ifjúkorban képződnek és az időskori demenciában szenvedő emberek általában a gyermek- és ifjúkor realitásában élnek, a zeneterapeuták ennek segítségével csatlakozhatnak azokhoz az élményekhez és eseményekhez, amelyeket pácienseik nem felejtettek el.

Sok időskori demenciában szenvedő beteg, aki már nem emlékszik szerettei nevére sem, könnyen tudja énekelni ifjúkora dalait. Sok beteg számára már ez a tapasztalat is egy jobb életminőség. Zenével olyan érzelmeket szólítanak meg, amelyek messze túlmutatnak a verbális és kognitív képességeken.

Csörgőkel és lágy húrokkal

A terapeuta dönti el, hogy milyen hangszereket és milyen zenét alkalmaz terápiás kezelésre. Sok terapeuta olyan hangszereket használ, amelyek nem igényelnek zenei előképzettséget a betegeknél.

Ha a fizikai érzékelést és észlelést támogatni kell, úgynevezett hangszéket használnak. A beteg egyenesen ül a széken, amelynek háttámláján a terapeuta acélhúrokat hoz rezgésbe. A hangot a széken ülő egész testével érzékeli, ilyenkor a gerincoszlop a vibráció továbbításának a központja.

A terapeuták kedvelik ezt a hangszéket, mert lehetővé teszi a betegnek az egyenes, de kényelmes testtartást, ami támogatja az éberséget és tudatosságot. Különösen azok a betegek profitálnak az új terápiás eszközből, akik félnek, vagy magukat kiszolgáltatottnak érzik, illetve akik testi fogyatékosságuk miatt tehetetlenek. Csecsemők és kisgyermekek, valamint súlyosan fogyatékosak számára hangágyat használnak, amellyel a hangok az egész testtel érzékelhetők.

Kikapcsolódás testnek és léleknek

A zene – mindegy, hogy először hallott, vagy régóta ismert – arra szolgál, hogy a beteget érzelmileg megszólítsa, és ezáltal enyhítse a feszültséget, segítsen megtalálni a kommunikatív megközelítését. Ennek megfelelően a zenét használják a pszichológiai és pszichiátriai kezelés építőköveként a gyermekeknél is.

Mivel a hallás marad a legtovább működőképes, a súlyosan betegek is megszólíthatók zenével. Vizsgálatok kimutatták, hogy a közepesen halláskárosult betegek is kezelhetők hangok és beszéd révén. Érzéseket közvetít, bizalom, biztonság és közelség együtt fejti ki jótékony hatását. A mérések azt mutatják, hogy a mélyebb és szabályosabb légzést lassúbb szívverés követ, pihenés és nyugalom tölti el a beteget.

Vegetatív állapotban

A zeneterápiát alkalmazzák kiegészítő kezelésként a vegetatív állapotban lévő betegeknél is. Náluk a külső hatások, mint baleset, agyvérzés vagy ideiglenes oxigénhiány következtében tartós károsodás lépett fel. Korábban azt feltételezték, hogy az emberek vegetatív állapotban nem érzékelik környezetüket. Ezek a betegek gyakran nyitott szemmel, szinte mozdulatlanul fekszenek az ágyban. Külső megfigyelőknek nehéz megbecsülni, hogy mi történik bennük.

Ma már tudjuk, hogy a vegetatív állapotú betegek a gondozásra kifejezetten szenzoros ingerekkel reagálnak. Sokuknál az éber kóma során javulás jelentkezik, ami lehet átmeneti vagy végleges.

(Németből fordította: Koncz László)