A beteg fájdalmának csillapításához és szenvedésének csökkentéséhez való jogot ma már senki nem vitatja, ennek gyakorlati megvalósulása azonban sok kívánnivalót hagy maga után. A jelenleg hozzáférhető módszerekkel gyakorlatilag bármilyen fájdalom megszüntethető, így orvosi indoka aligha lehet annak, ha egy beteg megfelelő és teljes fájdalomcsillapítás nélkül marad.

Minderről prof. dr. Gömör Béla részletesen szól a Világgazdaság című lapban. Alább ismertetjük véleményét.

A betegnek törvényben rögzített joga, hogy a fájdalmának enyhítésére szolgáló lehetőségekről tájékozódjon, tájékoztatást kapjon (például műtétek, invazív beavatkozások, injekciózás, idegingerlés, gyógyszeres lehetőségek – közte a tabletták, kúpok, cseppek, a 72 órán keresztül ható és a bőrön át felszívódó tapaszok, kapszulák, rágótabletták, krémek). Számos betegség jár többé-kevésbé rendszeres fájdalommal, kiemelt jelentősége azonban az onkológiai, illetve a reumatológiai betegségeknek van, legalábbis ami a fájdalom súlyosságát, illetve a betegek számát illeti.

Míg a daganatos betegek fájdalomcsillapítása – legalábbis társadalombiztosítási szinten, valamint az orvosi köztudatban – megoldottnak tekinthető, és míg az onkológiai betegek esetén nem kérdés a lehetőleg maximális fájdalommentesség elérésének biztosítása, addig a más típusú betegségek okozta erős fájdalmak csillapításáról mintha elfeledkezne mind az egészségbiztosítás, mind pedig az orvosi szakma nem csekély része.

Ma hazánkban évente körülbelül 900 ezer beteg (2004-es adat) fordul meg a reumatológiai szakrendeléseken. Ha nemzetközi mutatókat veszünk alapul, akkor ezeknek a betegeknek a fele legalább időszakosan igényel valamilyen fájdalomcsillapítást, 8-10 százalékuk pedig időszakosan vagy állandóan erős fájdalomcsillapító, lehetőleg opiátszármazék adására szorulna, az Egészségügyi Világszervezet úgynevezett WHO-fájdalomlépcsője alapján. (Ez a fájdalomcsillapítás nemzetközileg leginkább elfogadott, a WHO által kidolgozott ajánlása a különböző intenzitású krónikus fájdalmak különböző gyógyszerkészítmények és ezek kombinációi általi kezelésére – a fájdalom eredetétől függetlenül.)

Nyugat-Európában és az Amerikai Egyesült Államokban az összes erős hatású opiátkészítmény 60 százalékát reumatológiai javaslat alapján írják fel, Magyarországon ez néhány százalékra tehető. Ennek egyik oka, hogy a daganatos betegek fájdalomcsillapításánál a teljes körű fájdalomcsillapító kezelés 100 százalékos tb-támogatása mind a gyógyszeres, mind pedig az egyéb kezelések tekintetében megoldott, sőt magától értetődő. Ám az ortopédiai-reumatológiai megbetegedések okozta fájdalom enyhítésének gyógyszereit az egészségbiztosítás a mai napig is csak részben, 50, illetve 90 százalékkal támogatja. Ezek azok a szerek, amelyek a WHO-fájdalomlépcső I. és II. fokozatánál (tehát gyenge és közepesen erős fájdalom kezelésére) használandók, míg a III. lépcsőben, vagyis a legsúlyosabb fájdalmak esetén a szóba jöhető gyógyszerek semmilyen mértékben nem támogatottak, amennyiben a fájdalom oka reumatológiai jellegű. Ez utóbbiak között találjuk a népbetegségnek nevezhető arthrosis (ízületi porckopás) megfelelő eseteit, a gerincbántalmakhoz társuló erős fájdalmakat, s kitüntetetten a más fájdalomcsillapítókra egyáltalán nem reagáló ideggyulladásokat, valamint az egyre gyakrabban észlelhető, osteoporosis alapján bekövetkező csigolya-összeroppanásokat.

Jelenleg a legsúlyosabb fájdalmak esetén egyedül hatékony szerek csak bonyolult módon, az OEP-től kérelmezett egyedi engedély alapján írhatók fel térítésmentesen, és sikeres elbírálás esetén is csak korlátozott ideig.

A másik ok, amiért ezek a betegek megfosztatnak a fájdalommentes élet lehetőségétől, az előítéletekben keresendő. Az erős hatású opiátok használatával kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban és nemcsak a „laikus”, hanem az orvosi köztudatban is. A „laikus” közönség körében kevéssé ismert, hogy a számos vegyületből álló gyógyszercsoport tagjait az általános orvosi gyakorlatban igen széles körben használják – a köhögéscsillapítástól az aneszteziológiai gyakorlaton át a különböző eredetű fájdalmak csillapításáig. Az ezekhez a vegyületekhez kapcsolódó hiedelmek részben néhány rokon vegyület „kemény” drogként való használatára vezethetők vissza, másrészt a kábító fájdalomcsillapítóknak is nevezett készítmények használatát a gyógyíthatatlan, végstádiumú betegségekhez kötik.

Sok beteg az erős fájdalomcsillapító gyógyszert nem akarja használni, mert attól fél, hogy „rászokik” a készítményre. Sajnos ez a tévhit orvosi körökben is elterjedt: nem egyszer hallani reumatológus kollégáktól az alábbi mondatot: „Lehet, hogy kellene, de nem írom fel a betegnek, mert nem akarok belőle drogost csinálni.” Háziorvosok, akiknek a daganatos eredetű fájdalomcsillapítás miatt nagyobb gyakorlatuk van ezeknek a készítményeknek a használatában, általában jóval pragmatikusabban állnak a kérdéshez.

1980-ban fejeződött be egy nagy nemzetközi vizsgálat, ahol több mint 12 ezer, erős opiátot folyamatosan szedő beteget vizsgáltak éveken át. A betegek közül három vált gyógyszerfüggővé. Utólag kiderült, hogy e három beteg közül kettőnek már előzőleg is drogfüggőségi problémái voltak.

Természetesen jelentős különbség van az adagolás módját illetően: míg injekciós (különösen intravénás) használat esetén a hatás gyakorlatilag azonnali, addig a korszerű, lassú felszívódású – elsősorban tapasz kiszerelésű – készítményeknél a gyógyszerbevitel kezdetétől a hatás teljes beálltáig akár 12-24 óra is eltelhet. Ilyen beviteli forma esetén értelmezhetetlen a pszichés függőség.

A legnagyobb problémát a tartósan fennálló (krónikus) fájdalom kezelése jelenti, mivel ez hetekig, hónapokig, esetleg évekig is tarthat. A fájdalomcsillapítók szedésének kezdetekor tisztázni kell, hogy mi várható a későbbiekben. A jövőre vonatkozóan biztosat soha nem állíthat az orvos, de a saját véleményét elmondhatja. Gyakori, hogy krónikus fájdalom esetén egyre erősebb szerek és egyre nagyobb dózisban biztosítanak csak kielégítő fájdalomcsillapító hatást. Egy másik nagy nemzetközi vizsgálatban azonban azt mutatták ki, hogy a modern kiszerelésű erős opiátok éveken át tartó használat során is az esetek 85 százalékában kezdő mennyiségben is hatékonyak voltak, az adag későbbi emelésére nem volt szükség.

A betegnek tudnia kell, hogy a legmodernebb szerek – amennyiben adagjuk korrekt és alkalmazásuk indokolt – a gyakorlatban csak a legritkább esetben okoznak hozzászokást. Fontos feladat a tévhitek eloszlatása, mert ez alapfeltétele a jövőbeni hatékony kezelésnek.

Különbséget tenni daganatos és nem daganatos, erős, krónikus fájdalom között oda vezethet, hogy az utóbbi betegek szenvedéseit nem orvosolják. Hacsak nem tudják teljes áron kifizetni ezeket a biztonságosan és kényelmesen alkalmazható szereket, hiszen nekik, a nem tumoros betegeknek, nem jár a támogatás – állapítja meg a Világgazdaság hasábjain prof. dr. Gömör Béla.