A fekvőbetegnek fenntartott helyek számának csökkentésével, a kórházi beavatkozások idejének rövidülésével mind nagyobb szerep vár az otthoni betegápolásra. A lakosság igénye is nő e szolgáltatásfajta iránt, mert a betegek otthonukban gyorsabban, sikeresebben gyógyulnak.

Az államilag támogatott otthonápolási szolgálat több mint tíz éve működik Magyarországon. A 335 közreműködőből álló országos hálózat 3400 szakemberének szolgáltatásai szinte minden településről igénybe vehetők. Évente körülbelül 70 ezer beteget látnak el, ami tavaly például egymillió-kétszázezernél valamivel több vizitet jelentett.

Az otthoni szakápolási tevékenységet az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) 100 százalékosan támogatja, vagyis a betegnek egy fillérjébe sem kerül – tájékoztatott a szolgálat működéséről Banai Jolán, a Magyar Otthonápolási és Hospice Egyesület elnöke. A hálózat létrehozatalának egyik fő célja az volt, hogy a drága kórházi kezelés idejét megrövidítve, a frissen műtötteknek, illetve a megfelelő kezeléseken átesetteknek, akik már nem igényelnek állandó orvosi felügyeletet, a költségvetés számára olcsóbb, a betegeknek pedig kényelmesebb, megnyugtatóbb környezetben kínáljon szakszerű ápolást.

A műtét utáni sebkezelés, kötözés mellett a szolgálat munkatársai igény szerint a beteg rehabilitációjában is részt vesznek. Gyógytornászok, logopédusok látják el például a balesetes, mozgásszervi vagy stroke-os (szélütésen átesett – a szerk.) betegeket. A szolgáltatást a betegek a háziorvos, illetve más esetekben kifejezetten a szakorvos javaslatával vehetik igénybe. A szolgáltatás nem folyamatos, csupán átmeneti arra az időre szól, ameddig a beteg állapota azt igényli.

A betegápolás nem azonos a szociális gondozással

2005-ben az otthonápolás 3,5 milliárdos kasszája – annak ellenére, hogy az elmúlt években folyamatosan bővült (1996-ban 600 millió forint volt) – nem volt arra elegendő, hogy minden rászorulóhoz eljussanak a szolgálat munkatársai. Mivel évente körülbelül kétmillió a kórházi kezelések esetszáma, feltételezhető, hogy a 2005-ös 1,2 milliós vizitszámnak akár a duplájára is igény volna.

Budapesten és a vidéki városokban könnyebb elérni a szolgáltatást, a kistelepülésekre, falvakba nehezebben jutnak el a szakápolók. Kezdetben az apró falvak, községek némely háziorvosa sem nézte jó szemmel a szakápolók tevékenységét, de ma már teljes az összhang, együtt dolgoznak pácienseik gyógyulásáért. A betegek közül sokan még ma is keverik a házi szociális gondozás és az otthonápolás fogalmát, holott az előbbi az önkormányzatok hatáskörébe tartozik és a rászorultság mértékében fizetős szolgáltatás.

A házi betegápolás, illetve az ahhoz kapcsolódó fizikoterápiás, logopédiai szolgáltatás folyamatosan maximum 28 vizit erejéig vehető igénybe, majd egy későbbi időpontban, de még abban az évben további 28 vizit jár a betegnek. Az OEP napi egy vizitet finanszíroz, noha vannak betegek, akik több látogatást is igényelnének. Ha az 56 vizit alatt nem gyógyul meg a páciens, lehetősége van rá, hogy orvosa és a szolgálat indítványát az OEP mérlegelje, és további viziteket engedélyezzen, ám ezek száma is meghatározott.

Nincs vizitdíj

Bizonyos, hosszan tartó rehabilitációt igénylő betegségeknél (stroke, neurológiai problémák stb.) ez a vizitszám sem volna elegendő, ám a biztosító továbbiakat már nem finanszíroz. A házi betegápoláskor igénybe vehető kezelések (pl. fizikoterápia, gyógytorna, logopédia) továbbra is vizitdíjmentes szolgáltatások maradnak.

Az otthonápolás és a hospice ellátás kasszáját 2005-ben az OEP összevonta. A hospice hálózat fejlesztésre vár, egyelőre Budapesten is csupán néhány szolgálat foglalkozik ezzel az ellátással, vidéken sincsenek még sokan. Az otthonápolásról szóló eredeti rendelet módosításán dolgoznak, mert a tízéves jogszabályokat modernizálni kell. Módosításra szorulnak például a kompetencialisták, a díjazás. Meg kell teremteni az otthoni infúzió alkalmazásának jogi hátterét és megszüntetni néhány finanszírozási anomáliát is. A hálózat tízéves eszközparkja elavult, pótlásra, modernizálásra szorul.

Banai Jolán szerint szükséges volna az amortizációs költségtérítés bevezetése. Ismerve a lakosság folyamatos elöregedésének, a népegészségügy rossz minőségének, a kórházak volumenkorlátainak tényét, kézenfekvő volna az otthonápolási kassza növelése is. Évente legalább 1-1,5 milliárd forinttal többre volna szükség ahhoz, hogy minden rászorulóhoz eljussanak a szolgálat szakápolói. A távlati tervek között szerepel (egy bevezetendő ápolásbiztosítás segítségével) a nyugati mintára működő, többórás betegfelügyeletet kínáló szolgáltatás meghonosítása is. Az egyedülálló betegeknek nagy szükségük lenne erre a szolgáltatásfajtára, mert ma, a napi egyetlen vizittel megoldatlanok a problémáik. Szintén problematikus az egynapos sebészeti beavatkozáson átesettek helyzete, hiszen az ő otthonápolásukat nem finanszírozza a biztosító.

Modellkísérlet a fejlődésért

A Phare program támogatásával a házi ápolás, gondozás és az otthoni szakápolás kapcsolatának fejlesztése végett több modellkísérletet is folytattak Magyarországon, ezeknek az eredményeit az Országos Alapellátási Intézet összesítette és értékelte. Országszerte több települést (Eger, Pesterzsébet, illetve a Matra program keretében Vác és Bátaszék) bevontak a modellkísérletbe.

Egerben komplex ellátás van. A Családsegítő Intézet öt gondozási központja, valamint az otthonápolási szolgálat szakemberei összedolgoznak a nyolc háziorvossal. A program elején közösen alkalmazandó irányelveket dolgoztak ki a munkára, tekintetbe véve az egyes szakterületekre érvényes jogszabályokat. Kialakították az együttműködés személyi és tárgyi feltételeit, és meghatározták a feladatokat. Munkájukról rendszeresen informálták egymást. Az ellátásba bevonták a beteget és környezetét is. A program tapasztalatai szerint az ellátottak nem mindig értették a különbséget a szociális alapú házi gondozás és a szakápolás között, annál is inkább, mert az előbbiért fizetniük kellett. A kísérlet arra sem adott megnyugtató választ, hogy ki lenne az a személy, akinek vezető szervező szerepét mindhárom fél (háziorvos, szociális gondozó és otthoni szakápoló) elfogadná.

Összehangolatlan szakterületek

A pesterzsébeti modellkísérletben a feladatkörök pontos definiálása volt a cél. Azt vizsgálták, hogyan lehet a különböző szakterületek munkáját úgy összehangolni, hogy végrehajtóik egységes teamet alkossanak, melynek tagjai nincsenek hierarchikus viszonyban egymással. A program megvizsgálta, hogy egy bizonyos településen miként működhet együtt a gondozási központ, az otthoni szakápolás és a háziorvosi szolgálat. A közös munkában gyógytornászok, pszichológus, fizikoterapeuta, gyógytornász, logopédus, dietetikus és körzeti ápolók is részt vettek.

A team tagjai napi kapcsolatban álltak egymással, és havonta tartottak szakmai megbeszélést. Úgy tapasztalták, hogy javult munkájuk intenzitása és hatékonysága. Itt is, akárcsak Egerben, problémaként vetődött fel az ápolásfajták financiális különbsége. A betegek nem értették az okát annak, hogy hasonló ápolási feladatokért a körzeti nővérnek, az ápolási szolgálatnak nem kell fizetniük, a szociális gondozó ápolónak pedig igen. További gond az volt, hogy a háziorvosi praxisok döntő többségében a körzeti nővér egyedül teljesít szolgálatot, mert takarékossági okokból a rendelőnek nincs adminisztrátora. Így a nővért gyógyító munkájától elvonja a sok adminisztráció.

A váci Matra program speciális kérdésekre kereste a választ. Azt vizsgálták, hogy mi módon hozható létre valódi home care szolgálat, vagyis miképp honosíthatók meg a nyugati mintára működő, ám a hazai igényeket kielégítő, komplex szolgáltatások.

Lóránth Ida