A felvágott fogyasztása fokozza a hasnyálmirigyrák kockázatát
A legújabb kutatások szerint a feldolgozott húsféleségek – például a virsli – fogyasztása fokozza a hasnyálmirigyrák kialakulásának kockázatát. A Hawaiiban és Dél-Kaliforniában 200 ezer férfi és nő bevonásával végzett vizsgálat kiderítette, hogy a feldolgozott húsféleségeket fogyasztók között 67%-kal nagyobb az említett rizikó, mint azoknál, akik kevés felvágottat esznek. Az is elgondolkodtató, hogy a disznóhúst és más vörös húsokat bőségesen tartalmazó étrend ugyancsak veszélyes ebből a szempontból, az érintetteknél ugyanis 50%-kal növelte a hasnyálmirigyrák kockázatát.
Az eredményekről az Amerikai Rákkutatók Társaságának éves konferenciáján számoltak be a kaliforniai Anaheimben. A vizsgálat szerint ugyanakkor nem jelent fokozott kockázatot a hasnyálmirigyrák szempontjából, ha valaki baromfit, halat, tejtermékeket vagy tojást fogyaszt. A kutatást vezető Ute Nothlings valószínűnek tartja, hogy a rák fokozott kockázatát nem az említett ételek zsír- vagy koleszterintartalma okozza, hanem az elsősorban a hús feldolgozása során az élelmiszerbe került rákkeltő (karcinogén) anyagokkal hozható összefüggésbe. Nothlings felhívta a figyelmet arra is, hogy 2004-ben az Egyesült Államokban mintegy 32 ezer új hasnyálmirigyrákos esetet diagnosztizáltak.