A jó alvás genetikai háttere
Svájci kutatók azonosítottak egy gént, amelynek működése megmagyarázhatja, hogy egyes emberek miért képesek mélyen aludni, miközben másoknak ez ritkán sikerül. A zürichi egyetem tanára, Hans-Peter Landolt, a tanulmányt jegyző vezető kutató eredményeit 2005 októberében tette közzé a The Proceedings of the National Academy of Sciences című tudományos folyóiratban. Állatkísérletekre alapozva Landolt és munkatársai azt állítják, hogy az alvás intenzitása genetikai ellenőrzés alatt áll, bár ennek a folyamatnak az élettani háttere egyelőre nem ismert.
A svájci kutatók az agynak az adenozin nevű idegingerület-átvivő (neurotranszmitter) vegyületére összpontosították figyelmüket. Sikerült elkülöníteniük azt a gént, amely szabályozza az adenozin működését. Feltételezik, hogy az adenozin az agy azon receptoraira hat, amelyek kiváltják az alvást.
Ismeretes, hogy vannak olyan anyagok, amelyek blokkolják ezeknek a receptoroknak a működését, ilyen például az éberséget fokozó koffein.
A szakemberek úgy vélik, hogy a magas adenozinszint mélyebb, egészségesebb alvást tesz lehetővé. Egyelőre macskákon és patkányokon vizsgálták az adenozin hatását, embereken még nem végeztek kísérletet. Találtak azonban 32 olyan embert, akiknél kimutatható volt az adenozin anyagcseréjével összefüggő gén egyfajta variánsa. Kiderült, hogy ezek az emberek mélyebben alszanak, mint azok, akiknél nem volt jelen ez a génváltozat.
Dr. Flavia Consens, a michigani egyetem alváskutatója üdvözölte az eredményeket, hiszen első alkalommal sikerült egy gént kapcsolatba hozni az alvás minőségével. Attól azonban még messze vagyunk – mondta –, hogy a kutatás valamilyen új gyógyszer vagy az alvás minőségét javító orvosi eljárás kifejlesztését tenné lehetővé.