A csecsemőknek adott antibiotikum fokozhatja az asztma veszélyét
Megdöbbentő következtetésre jutottak kanadai kutatók, akik azt vizsgálták, milyen összefüggés lehet az egyévesnél fiatalabb csecsemőknek adott antibiotikum és a gyermekkori asztma kifejlődése között. Kiderült, hogy ha ebben az életkorban csak egyszer is antibiotikumot kap a pici, már a duplájára nő az asztmás megbetegedés kockázata. Ha az első életévben további antibiotikum-kezelésre is sor kerül, ez a rizikó tovább fokozódik. A kutatók ugyanakkor hangsúlyozták, hogy bár az említett kapcsolat létezik, oksági viszonyt nem tudtak felállítani az antibiotikum-szedés és az asztma között.
Rámutattak arra is, hogy az említett összefüggés nem alkalmazható azoknál a csecsemőknél, akik már eleve az asztma nagyobb kockázatával jöttek a világra, mert például a családjukban volt már asztmás beteg, vagy pedig genetikailag hajlamosabbak az allergia kialakulására.
A kutatást vezető Carlo Marra, a vancouveri University of British Columbia munkatársa rámutatott, hogy fontos összefüggésnek jutottak nyomára, amely további vizsgálatokat igényel. Biztos, hogy ez a kapcsolat emberek millióit közvetlenül érinti, hiszen antibiotikumokat széles körben alkalmaznak csecsemők és kisgyermekek fülbetegségeinek, felső légúti fertőzéseinek és légcsőhurutjának a kezelésére. Az is tény, hogy Amerikában mintegy 18 millió asztmás beteg van.
Marra és társai 7 olyan átfogó tanulmány eredményeit összegezték, amely 1999-2004 között több mint 12 ezer gyermekre terjedt ki. Azt találták, hogy az egyéves kor előtt alkalmazott antibiotikum-kezelés nyomán a vizsgált mintában több mint 1800 gyermeknél alakult ki asztma. További 27 ezer gyermekre kiterjedő vizsgálat azt bizonyította, hogy közülük 3400-an lettek asztmásak. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy nő a betegség kockázata, ha egyéves életkor előtt több alkalommal folytatnak antibiotikum-kezelést.
A kutatásról a Chest című szakfolyóirat 2006. márciusi száma számolt be.