Fenntartható gardrób (2.)

Milyen módszerrel válogassunk a gardrób darabjai közt? Akár ismerjük az alkatunkat, színeinket, a válogatás nagy vonalakban ugyanúgy zajlik, de önismerettel pontosabb, jobb eredményt érhetünk el, mint ha vaktában döntünk. A gardrób időnkénti rendezése, felmérése fontos ahhoz, hogy tudatában legyünk a szükségleteinknek. Mindig a felmérés legyen az első lépés.

Félévenként vagy évente legalább, de jobb szezononként, évszakonként elvégezni ezt. Eleinte lehet, hogy időigényesebb, de idővel egyre rutinosabbak is leszünk, és könnyebben átlátjuk majd a gardróbot.

Pakoljunk ki mindent

Szánjunk rá egy délutánt vagy egy napot – attól függően, mekkora állományról van szó. Dolgoztam már olyan gardróbbal – nem sajáttal –, amire egy hét se volt elég, de ez szélsőséges eset. Lehetőleg egy nagyobb vízszintes felületre, asztalra, ágyra rakjunk ki mindent a szekrényből, összehajtva. Az első lépés az, hogy talán a fehérnemű kivételével láthatóvá teszünk minden darabot. Ha túl sok a holmi, vagy egyszerre kevés az erre fordítható idő, akkor egy polcot, vagy akasztós részt nézzünk át, vagy 1-1 kategóriát, például pólókat, nadrágokat, szoknyákat stb. Azután nézzük át a készletet.

Lehetőleg mossuk ki, ami a szennyesben van, ha ki nem is vasaljuk. Készüljünk zsákokkal, öntapadós címkékkel, erős színű, vastag hegyű filcekkel, dobozokkal. Készüljünk fel a válogatásra.

Tipp: keressünk erre olyan napot, amikor csökken a Hold és lehetőleg levegős (Ikrek, Mérleg, Vízöntő) vagy tüzes (Kos, Oroszlán, Nyilas) jegyben áll, de néha jók lehetnek a Föld elemű napok közül a Szűz és a Bak napok is. Legjobb napok a Kos (újrakezdés), Ikrek (szervezés), Oroszlán (bátorság, határozottság), Szűz (rendszerezés, aprólékosság), Mérleg (művészet), Nyilas (nagyvonalúság), Bak (eltökéltség), Vízöntő (elengedés). Víz elemű (Rák, Skorpió, Halak) még csökkenő Holdnál se kezdjünk neki, mert érzékenyebbek lehetünk az átlagnál, Bika napokon meg ragaszkodni fogunk a dolgainkhoz, így a végén lehet, hogy minden visszavándorol a szekrénybe. Növő Holdnál a Szűz napok hasznosak lehetnek az elrendezésre, tervezésre. A Mérleg vagy Ikrek napokat keressük a tanácsadásra.

A gardróbfeltárás menete

Első az állapotfelmérés. Ami van, azt nézzük át, hogy passzol-e méretre, hordható állapotban van-e? Válogassuk ki elsőre azt, ami elhasználódott, hogy ne foglaljon helyet. Ha háztartási rongynak alkalmas (pamut póló, trikó, zokni), akkor fogjuk be. Ha nem, akkor zsákoljuk be, és irány a konténer. Erősen szennyezett (festékes, lakkos, kivehetetlen foltos stb.) darabokat sajnos a kukába kell dobni vagy leadni hulladékudvarban. Ha csak a mérettel van gond, vagy kiment a divatból, tegyük külön kupacba. A kinyúlt, megkopott darabok is mehetnek a selejt kupacba.

Tegyük félre, ami javításra szorul. Majd a válogatás végeztével – ha első ránézésre nem tudjuk – mérjük fel, hogy mennyi idő, energia, pénz árán javítható, szeretjük-e annyira a darabot, hogy megmentsük (levágni a szoknya hosszát, kiengedni, toldani stb.), vagy az anyagát meg tudjuk-e menteni más célra? Érdemes áldozni rá? Ha jó lenne, hordanánk?

Következzen az, ami nem kell. Szedjük ki a sorból, ami kicsi, amit nem szeretünk igazán, vagy már nem tetszik, nem áll jól. Amiben bármilyen okból nem érezzük jól magunkat, azt tegyük ki, mert csak a szekrényben fog állni. Ha hibátlan, mehet jótékonysági zsákba.

Tegyük fel a kérdést magunkban, ha kicsit változtatnánk rajta, még felvennénk-e? Színben, fazonban, részleteiben passzol-e hozzánk – az ördög a részletekben lakik, néha meglepő dolgok miatt szerethetünk egy darabot, és ugyanígy lehet az oka annak, hogy nem áll jól, akár egy rossz helyre varrt zseb, egy gomb. A gombokon lehet változtatni.

Milyen az anyaga? Jó viselni egy darabot és könnyű kezelni? A szúrós vagy hideg anyag, körülményes kezelés megnehezítheti a dolgunkat. Engedjük el azt, amit nem szívesen veszünk fel az anyaga miatt. A világos, valamint a fényes, csillogó, flitteres darabok mindig teltebbnek mutatnak, a sötétebb tónusú, matt anyagok karcsúbbnak.

Milyen a mintája? Válogassunk alkatunknak megfelelő mintázatokat, nem mindegy, milyen a csíkozás, bordázás, (virág, csík, kocka, geometrikus) a minta léptéke. Kevesebb, színtípusunknak megfelelő színezetű mintás darab elég egy ruhatárban, mint amennyi egyszínű kell. Az egy tónusú, egyszínű darabok jobban variálhatók egymással. A mintás daraboknál tartsuk egy színezetben az együtt viselt darabokat. Legfeljebb 30 százalék legyen mintás. Inkább a kiegészítők legyenek mintásak.

Praktikus viselni? Passzol az életvitelünkhöz a darab? Milyen az éghajlat, a munkánk, hobbink? Hogyan telnek a napjaink? Hogyan közlekedünk? Hiába passzol hozzánk színben és fazonban egy világos, hosszú kabát, ha nem praktikus a viselete tömegközlekedési eszközökön, latyakban, hóban. Mondjuk, egy előadóművésznek nyilván több feltűnő és alkalmi jellegű darabra van szüksége, mint annak, aki egy szigorúan szabályozott viseleti kódexet előíró hivatalban, irodában dolgozik. Ha csak ritkán járunk olyan eseményekre, ahová alkalmi ruha kell, gondoljuk át, hogy kölcsönözzünk, vagy megoldjuk másképp az alkalmi viselet kérdését.

Maradjon meg az, ami színben, fazonban, anyagában és méretében jó, praktikusan passzol az életvitelünkhöz, és az anyaga is könnyen kezelhető. Legfeljebb egy mérettel kisebb vagy nagyobb darabokat tartsunk a szekrényben. Valljuk be, az ennél nagyobb vagy kisebb darabokat nem igazán fogjuk már hordani. Várandósság esetén vagy szülés után persze adhatunk magunknak egy határidőt (mondjuk 1-2 szezont), amikor visszatérünk rá. De addig vegyük ki a napi használatú darabok közül. Próbáljuk fel a versenyben maradt darabokat. Kényelmesek?

A válogatás végeztével

Készüljünk fel a saját gardróbunkból. Írjunk listát, hogy mire van szükségünk. Kell-e pótolni valamit, ami kiesett a forgalomból, mert tönkrement, elkopott, vagy méretben már nem passzol, de a szerepe miatt fontos volt. Azt pótoljuk először, ami a legfontosabb:

  • szezonja van
  • napi viselet
  • kikerülhetetlen

Ami tönkremegy, hiányzik, abból vegyünk egyet, legfeljebb kettőt egyszerre, vagy 1 komplett öltözetet. Abból keressük meg a fentebb leírt szempontok szerint azt, ami a legjobban passzol, és/vagy a legjobbat, amit megengedhetünk magunknak. Így sokkal kevesebb pénz megy el egyszerre feleslegesen (nálam bevált), és végül kevesebb a kukába (tisztább lelkiismeret).

Ami nem kell, azt felelősen szelektáljuk és dobjuk ki: adomány, ruhás konténer, adománybolt, eladás, csere – így beférnek a ruhák. Persze, opció lehet a már megvett holmi esetén a textilhulladék szelektív gyűjtése is, ami a hírek szerint 2025-től már hazánkban is kötelező lesz.

Babusáné Gazdik Ágnes
Öko-Piac-Tér.net

Ha érdekli a téma, ajánljuk figyelmébe az alábbi cikket:

Fenntartható gardrób (1.)