Az Egyesült Államok kormánya által finanszírozott két nagy kutatás is azzal a következtetéssel zárult, hogy közép- és hosszabb távon nem sok előnyt ígér a műtét abban az esetben, ha a betegnek ülőidegzsábája (isiásza) van – szemben az egyéb kezelésekkel.

A vizsgálatok tanúsága szerint mind a fájdalom, mind a beteg mozgékonysága, végtagjainak használata tekintetében nem jelentett nagy különbséget az, hogy az illető átesett-e műtéten vagy sem. Két év elteltével hasonlították össze az operált és a nem operált csoport tagjait. Hozzátették a kutatók, hogy egyik megoldás sem jelentett teljes gyógyulást a páciensek számára. A tekintélyes amerikai szakfolyóirat, a Journal of the American Medical Association hasábjain 2006 novemberében megjelent tanulmány vezető szerzője, dr. James Weinstein, a Dartmouth Medical School munkatársa kijelentette: „Ha valaki nem akarja vállalni a műtét kockázatát, akkor nyugodtan választhatja a megfigyelés és várakozás módszerét, és még ez esetben is jobban érezheti magát.”

Mint ismeretes, az isiász azt jelenti, hogy a gerinc deréktáji részén a csigolyák közötti porcos állomány kitüremkedik és nyomja az ideget, amely kisugárzó, esetleg a lábon lefelé végig érezhető, erős fájdalommal jár, és a betegnek a járás is nehezére esik.

Amerikában évente mintegy 250 ezer embert műtenek meg ülőidegzsábával, további negyedmillió ember viszont az operáció helyett fizikoterápia és fájdalomcsillapító gyógyszerek alkalmazását választja, és így is jobban érezheti magát. A műtét költsége 6 ezer dollár körül van.

Nyomon követés két éven át

Az említett tanulmány a kormány által finanszírozott, első ilyen jellegű vizsgálat volt. Összesen 11 amerikai állam 13 gerincgyógyászati osztályán folytatták le a kutatást, amely összesen 472, 42 éves átlagéletkorú beteget érintett, akinek az állapotát azután két éven keresztül követték nyomon. A vizsgálatba bevont személyeket véletlenszerűen két csoportra osztották: az egyiknek a tagjai műtéten estek át, a másiké viszont oktatásban, fizikoterápiában részesültek, illetve fájdalomcsillapító gyógyszereket szedtek.

A megműtött betegek csoportjában a beavatkozást követően 95%-nál semmilyen szövődmény nem lépett fel, de a betegek 4%-ánál egy éven belül újabb operáció vált szükségessé.

Egy másik vizsgálatban 743 olyan betegnek az állapotát kísérték figyelemmel két éven keresztül, aki vagy műtéten esett át, vagy más kezelést kapott. Itt a műtéti csoport tagjainál jelentős előnyt tapasztaltak a tekintetben, hogy az első hónapokban gyorsabban csökkent a fájdalmuk. Három hónap elteltével az operált betegek 82%-a nagyfokú javulásról számolt be, míg ez az arány a másik csoportban csupán 48%-os volt. Ugyanakkor tény, hogy két év elteltével az említett különbségek már összezsugorodtak a két csoport tagjai között.

Az értékelés nehézségei

Nehezíti a pontos értékelést az, hogy az egyes csoportokba beosztott betegek jelentős részben vándoroltak át a másik csoportba; akik eredetileg más kezelést kaptak volna, azoknak a fele végül is a műtétet választotta, míg az operáció előtt állóknak a kétharmada vándorolt át a más módszereket alkalmazó csoportba.

Az eredmények mindenesetre arra figyelmeztetnek, hogy a korábban általánosan megszokott műtéti megoldáshoz képest nem jelent jelentős hátrányt az, ha valaki egy-két évig vár a műtéttel, hiszen más terápia hatására is jelentősen javulhat az állapota.

Ugyancsak nehéz objektíven értékelni a műtéti megoldás előnyeit, hiszen a legtöbb sebészeti tanulmányban nem használnak placebocsoportot. Előfordul ugyan, hogy van placebohatás, amikor vágást ejtenek ugyan a betegen, de egyéb beavatkozást nem végeznek, ez a módszer azonban etikai kérdéseket vet fel, ezért szakmai körökben is erősen vitatják. Mindenesetre gyakori, hogy az ilyen, csupán felszíni vágás után is jobban érzik magukat a betegek. Ami a műtéteket illeti, itt sem lehet pontosan értékelni, illetve kizárni azt a hatást, amit a beteg, illetve az orvos reményei, várakozásai jelentenek a gyógyulás szempontjából.