Rovatunkban igyekszünk összegyűjteni azokat a hiteket és tévhiteket, amelyek széles körben elterjedtek, és gyakran a médiumok is „tesznek rájuk egy lapáttal”. Portálunknak ez a helye – miként a hamarosan induló Fórum is – mindenki előtt nyitva áll, ezért várjuk olvasóink ilyen tárgyú cikkeit is. Ha valóban érdemesek a közfigyelemre, beküldőjük itt viszontláthatja őket. Ezúttal a HVG 2005 márciusában megjelent Fúrják a tömést című cikke keltette fel figyelmünket. Az egyébként korrekt történeti áttekintés után a tárgyilagosságáról ismert hetilapban meglepő mondat olvasható, amelyből megtudjuk, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) „hivatalos állásfoglalása szerint az amalgám biztonságos”.

Az amalgámtömés történetét áttekintve Sindelyes Dóra megemlíti, hogy Alfred Stock német kémikus „1926 és 1943 között mintegy ötven tanulmányában fúrta ezt a tömést, arra hivatkozva: az abban jelenlévő higany mérgező hatását kiválóan megmutatja, hogy a krónikus gyomorrontás, az alvás és légzési zavarok tünetei elmúlnak, ha a beteg fogából eltávolítják a plombát. Stocknak napjainkban is vannak követői: az utóbbi idők egyik legnagyobb vizsgálatát végezve a skóciai Glasgow-i Királyi Kórházban Ewan McDonald és csapata a fogorvosok hajából és vizeletéből a normálishoz képest négyszeres mennyiségű higanyt mutatott ki.” Erről számolt be az angol Journal of Occupational and Enviromental Medicine című szaklap.

Ez után olvashatjuk a cikk már említett állítását, hogy az Egészségügyi Világszervezet hivatalos állásfoglalása szerint az amalgám biztonságos.

A WHO álláspontja
Ezzel szemben tény, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már 1991-ben így összegezte az amalgám egészségkárosító hatásait:

„…A fogászati amalgám nagy mennyiségű higanyt tartalmaz, ólommal, rézzel, cinkkel és ezüsttel, a gyerekfogászatban használt tömés 70%-a higany, 30%-a réz. Ezek a fogorvost, az asszisztenst és a beteget egyaránt károsítják.

Az általános populáció főleg a fogászati tömésekből fertőződik higannyal. A higany a tömésekből is kioldódik, mégpedig higanygőzként. Kimutatható az emberi boncolt szövetekben, továbbá vérmintából, vizeletből és plazmából. A higanygőz vagy a szervetlen higany főleg a vesékben rakódik le. Az állatkísérletekben a test mérgezettségének 50–90%-át teszik ki. A higanygőz belélegzése a legfőbb elemihigany-beviteli forrás. Ennek kb. 80%-át megtartja a szervezet.

A fogászatban bizonyított a higanygőzfertőzés. A fogászati rendelők levegőjének fertőzési szintjei: 4–30 mikrogramm/m3 átlagosan, egyes rendelőkben ez felmehet 150–170 mcg/m3-re is. A fogtömések eltávolításakor és készítésekor keletkező higanygőz-koncentráció 3–29 mcg/m3.

A klasszikus higanymérgezési tünetek 80 mikrogramm/m3 feletti koncentrációnál jelennek meg (remegés, görcskészség, fehérje a vizeletben stb.)…”
(Forrás: Dr. Csiszár Róbert cikke, Természetgyógyász Magazin, 2002. november)

Még szerencse, hogy az EU illetékesei sokféle forrásból tájékozódnak, mielőtt döntést hoznak. Áttanulmányozva a tömésanyag egészségkárosító hatását bizonyító legújabb kutatásokat, az Európai Bizottság éppen most tűzte napirendre, hogy korlátozza a higanytartamú keverék felhasználását a vén kontinensen.

Reméljük, hogy ez a fejlemény véleményük átértékelésére készteti a magyar fogdoktorokat is. Annál is inkább, mert mint a HVG írta, a „megkérdezett fogorvosok nagy része még mindig a megfelelő arányban kevert amalgámot tartja a legolcsóbb, ugyanakkor a legtartósabb megoldásnak”.

Álljon itt azért egy másik idézet (a 2004. 06. 21-én kelt kérdés és a rá adott válasz) a Fogászati Biotechnológiai Intézet honlapjáról:
„Igaz-e, hogy az amalgámtömések károsak az egészségre?”
„Igen, az amalgámtömés olyan nehézfémeket tartalmaz, amelyek bekerülnek a szervezetbe, illetve allergiát okoznak (pl. napfény hatására májfoltok az arcon stb.). Ezeket a töméseket érdemes első lehetőséggel kicseréltetni esztétikus porcelántömésre vagy a legesztétikusabb, illetve legtartósabb porcelán vagy arany inlayre.”

Természetgyógyász tapasztalatok
Vártam egy darabig ennek az írásnak a közreadásával, hátha megjelenik a HVG hasábjain az amalgámtömést ellenző biológiai fogorvosok véleménye is. Ez azonban (legalábbis egyelőre) nem történt meg.

Természetgyógyászként nem az amalgámtömésekkel, csupán azok következményeivel szoktam szembesülni. De ez is éppen elég. Ha valamelyik páciensemnek „rejtélyes” – orvosi szempontból általában megmagyarázhatatlan – arckoponya-területi problémája van, például túl gyakran fáj a torka, gyulladnak be a mandulái, jelentkezik arcüreggyulladása, esetleg pajzsmirigybetegsége, nem szólva az általános emésztőrendszeri tünetekről, akkor bizony – rákérdezésre – az esetek igen nagy részében derül ki, hogy az illető évek óta egy, de inkább több amalgámtöméssel él. Ha viszont ezeket a töméseket eltávolíttatja – és fogorvosával konzultálva antioxidánsok, elsősorban szelén szedésével gondoskodik a nehézfém-kivezetésről is –, akkor a tünetei néhány héten belül vagy jelentősek mérséklődnek, vagy teljesen meg is szűnnek.

Tudom, mindez egyáltalán nem elméletileg megalapozott fejtegetés, és sajnos nem támasztják alá az orvostudomány által elfogadható randomizált, placebo-kontrollált, kettős-vak kutatások – de attól még igaz. Ezért csak javasolni tudom minden hasonló problémával küszködő embernek, hogy ha van amalgámtömése, mielőbb szabaduljon meg tőle.

Kürti Gábor