A nő felemelkedése és tündöklése című új könyvem tudna kétszer ilyen vastag is lenni. Amit az olvasó kézbe kap, az arról szól, mi tudott belekerülni, ami pedig a szerző fejében van, az arról, mit gyömöszölt volna még bele szíve szerint. Ez tehát amolyan „pótfejezet”.

Az így is túl vastag könyvbe már nem fért bele. Viszont legalább megvitathatjuk a blogomon.
Minden házasság két házasságból áll: a nőéből és a férfiéből. A házasság evolúciós alkufolyamat, amelyben mindkét fél próbálja érdekeit érvényesíteni – ha teheti, sokszor a másik rovására.

Félreértések elkerülése végett

Minden kultúrában ismerik a férfi és nő között fennálló sajátos szövetséget, amit általában házasságnak nevezünk. Remek elméleteink vannak a házasságra, de jobb előre tisztázni, mi az, ami majd tévedésekhez vezet. A dolgok evolúciós megközelítését az emberek általában félre szokták érteni. Ismételten erről győz meg, amikor nők feminista kirohanásokat intéznek evolucionista nézetek ellen, vagy amikor férfiak pajzsként használnak némely evolúciós tételt házasságuk ellen elkövetett galádságaik védelmében.

A házasság megértésében különösen fontos szétválasztani az evolúciósan megformált célokat és az elérésükre kialakult eszközöket. Amikor azt mondjuk, hogy az egyed mindenek fölött álló célja a szaporodás, ezen soha nem azt értjük, hogy mindenki szaporodni és csak szaporodni akar. A szaporodás túl elvont cél ahhoz, hogy emberi motiváció kerekedjen belőle. Lehet vágyni a szeretetre, a szexre, a házasság nyújtotta biztonságra, sőt lehet vágyni a gyermekekre, a nagy család eszményének megvalósítására, és persze lehet áhítozni függetlenségre és sok-sok szeretőre is: mindennek lehet következménye a bőséges gyermekáldás. Az evolúció során bizonyos vágyak előnyösebbnek bizonyultak, mert valószínűbben vezettek buja szaporodáshoz, míg például a remetehajlam génjei – mivel nem vezettek sikeres szaporodáshoz – gyorsan kihullottak az evolúció rostáján.

Ha nem keverjük össze a motivációt a céllal, máris egy csomó dolgot megértünk. Egy férfi vágyhat a szexre, s ha az emberi nemet 6 millió évesre taksáljuk, ennek ötmillió-kilencszázkilencvenkilencezer-kilencszázötven éven át utódnemzés volt a következménye. Az utóbbi 50 évben a férfi nem sokat változott, továbbra is vágyik a szexre, csakhogy most már van „családtervezés”, és ezért sok férfi úgy gondolja, hogy most még egy kicsit inkább szexet akarna és nem gyereket.

A gyerek ma már döntés és nem termékenység kérdése. A nők is sok okból kitolják a szülés idejét: szeretnének még egy kicsit szabadon élni, szabadon szexelni, karriert építeni stb. A szex mint a szaporodáshoz vezető motiváció tehát megmaradt, de közbelépett a fejlődés, és a szaporodás mint végső evolúciós cél könnyen elvérzik a születésszabályozásban. Amely sokszor nem kívánt eredményt hoz: az ismételt abortuszok, a túl sokáig kitolt első szülés organikus vagy funkcionális meddőséget okozhat, és a nő termékeny időszakának véghajrájában gyakran vezet végleges szaporodási kudarchoz.

A nő házassága

Ha a házasság gyökerét firtatjuk, lényeges fordulatnak tekinthetjük a vízimajom korszakunknak tulajdonítható agynövekedést. Minél nagyobb a kifejlett agyméret, annál nagyobb a fejkörfogat, s annál éretlenebb lesz az újszülött. Míg a kismajom születésétől csimpaszkodik anyjába, az embergyerek egyéves koráig lábra sem tud állni, és legalább 10-15 éves koráig táplálást és gondozást igényel. Vadászó-gyűjtögető életmódot élő népeknél, ha az apa meghal vagy elhagyja a családot, a fiatal gyerekek háromszor (Pillsworth és Haselton, 2005), más vizsgálatok szerint 15-ször valószínűbben halnak meg (Barash és Lipton, 2001).