Az antidepresszánsok hatástalanok – újra elemezték a hivatalos adatokat

A modern antidepresszánsokról végzett egyik legnagyobb vizsgálat kimutatta, hogy a gyógyszereknek nincs klinikailag szignifikáns hatásuk, vagyis nem működnek. A depressziósoknak felírt „boldogságpirulák” minden idők legtöbbet eladott gyógyszerei közé tartoznak.

Ez a felismerés sokkolni fogja az orvosi szakmát és a betegeket, valamint súlyos kérdéseket vet fel a multinacionális gyógyszeripar szabályozásával kapcsolatban. A gyógyszeripart a minap az antidepresszánsokkal összefüggő adatok visszatartásával vádolták. Alan Johnson egészségügyi miniszter bejelentette, hogy egy 170 millió fontos tervezet keretében 3600 terapeuta kiképzését tervezik a következő három évben, hogy a háziorvosi szolgálaton keresztül az emberek széles körben hozzájuthassanak a depresszió gyógyszeres kezelése helyett beszélgetéssel történő kezeléséhez.

Az Egyesült Királyságban évente több millió ember szedi ezeket a készítményeket. Az antidepresszánsok új generációjának népszerűsége – legismertebb márkanevűek a Prozac és a Seroxat – ugrásszerűen megnövekedett az 1980-as évek végi bevezetésük óta, a gyógyszergyárak erőteljes reklámtevékenységének köszönhetően, amely szerint az új szerek biztonságosabbak és a régi triciklikus antidepresszánsoknál kevesebb mellékhatással járnak. 1994-ben Peter Kramer publikációja, a Hallgass a Prozacra, amelyben bárkinek, akinek túl alacsony az „örömszintje”, azt javasolja, vegyen be egy adag „hangulatjavító” Prozacot, az egekbe emelte a gyógyszereladási mutatókat.

Az Egyesült Királyságban évente 3,5 millióra becsülik azok számát, akik antidepresszánst szednek, melyek gyűjtőnéven SSRI-ként (szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók) ismertek. 2004-ben 29 millió receptet írtak fel. A Prozac, az Eli Lilly gyógyszergyár által gyártott legismertebb SSRI, a világ legtöbbet eladott gyógyszere volt, mielőtt a Viagra megelőzte.

Kirsch professzor nem látja értelmét az antidepresszánsok felírásának

A vizsgálatban a kutatók elvégezték az FDA-nak (amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyezési Hivatal) benyújtott mind a 47 publikált és nem publikált klinikai gyógyszerhatás vizsgálat metaanalízisét. A vizsgálatokban a hat legismertebb antidepresszáns – köztük a Prozac, a GlaxoSmithKline által gyártott Seroxat, és a Wyeth által gyártott Efexor – szerepelt.

Az eredmények azt mutatták, hogy a gyógyszerek csak az extrém súlyos depresszióban szenvedő betegek nagyon kis csoportjában hatékonyak. Két gyógyszert hiányos adatok miatt kizártak a vizsgálatból, egy harmadik gyógyszert, melynek hatóanyaga a nafazodone, mellékhatásai miatt kivontak a piaci forgalomból.

Irving Kirsch, a University of Hull professzora, aki a vizsgálatot vezette, majd a nyilvánosság elé tárta az online Public Library of Science (PLoS) Medicine újságban, elmondta, hogy az FDA-nak benyújtott adatokat Nagy Britannia és Európa engedélyező hatóságainak is be fogják nyújtani. A vizsgálat kimutatta, hogy az antidepresszánsok a placebókkal összehasonlítva „nagyon csekély” javulást, mindössze 2 pont különbséget produkáltak az 51 pontos Hamilton depresszió skálán. Ez elegendő volt a gyógyszerek engedélyezéséhez (mivel a törzskönyvezéshez elég a statisztikai értelemben vett szignifikancia – Sz. G. megj.), de nem érte el a „klinikai jelentőséget”, vagyis a Nemzeti Intézet a Kiváló Klinikai Minőségért (National Institute for Clinical Excellence = NICE) által megkövetelt minimum 3 pontos különbséget. A NICE mégis engedélyezte a gyógyszereket az Egyesült Királyságban, mivel csak a nyilvánosságra hozott vizsgálatok jutottak tudomására, melyek szerint a gyógyszerek hatékonyabbnak tűntek. Kirsch professzor elmondta: „Ezen eredményeket látva, a súlyosan depressziós betegektől eltekintve, nem látom értelmét az antidepresszánsok felírásának, csak abban az esetben, ha más alternatív kezelések nem vezettek eredményre. A vizsgálat komoly kérdéseket vet fel, melyek a gyógyszer-engedélyezési folyamatokat és a gyógyszeripar adatbeszámolási módszereit érintik. Öt évvel ezelőtt bizonyították, hogy az antidepresszánsok függőséget alakítanak ki a betegekben, és fokozzák az öngyilkossági késztetéseket. A Prozac kivételével az összes antidepresszáns felírását betiltották gyermekek esetében…”

Kirsch professzor szerint a rászorulóknál először a depresszió alternatív kezeléseit, a tanácsadást vagy a sportot kell megpróbálni.

A cikk folytatása és Szendi Gábor kommentárja a Tények és tévhitek oldalon.
Szakértők figyelmébe ajánljuk Kirsch professzor tanulmányát, melyet itt letölthetnek.

(Forrás: Tények és tévhitek, Jeremy Laurance: Az antidepresszánsok hatástalanok – hivatalos vizsgálat, The Independent, fordította Váradi Judit)