Az egyik legnagyobb hibám, hogy azonnal „ugrok” – élesen és nyersen reagálok. Ez a jellemvonás beárnyékolja a boldogságomat, és azokét is, akikre rázúdítom az érzéseimet.

A szokványos tanács a higgadtságunk megőrzésére, hogy számoljunk tízig, mielőtt megszólalnánk vagy cselekednénk. A baj csak az, hogy a nehéz pillanatokban soha nem jut eszembe, hogy számolnom kéne.

Sokat dolgozom ezen a problémán, és összeszedtem néhány kérdést, amelyek (néha) időben eszembe jutnak ahhoz, hogy befolyásolját a viselkedésemet.

Amikor érzem, hogy dühbe gurulok, ha eszembe jut, hogy önmagamba nézzek, az alábbi kérdéseket teszem fel magamnak:

Én vagyok a hibás?

Utálom, ha kritizálnak, vagy ha hibázok. Gyakran azért vagyok a legdühösebb, hogy olyan dolgokért szidnak, amelyekért valóban felelős vagyok. Ha ilyen esetben vissza akarok vágni, emlékeztetem magam, még ha kelletlenül is, hogy a kritika jogos.

Megold ez bármit is?

Gyakran ingerülten reagálok, ha azt érzem, hogy ugyanazzal a bosszantó dologgal szembesülök újból és újból. Tény, hogy az embereknek sok idegesítő szokása van, ami nem fog megváltozni. Igyekszem azonban emlékeztetni magam, hogy az ingerült reakciómtól nem változik semmi, csak én fogom rosszabbul érezni magam.

Javítom a helyzetet?

Egyes személyek esetében ez különösen fontos lehet. Ha elvesztem az önuralmam velük szemben, a probléma csak még rosszabb szintre helyeződik át. Esetleg siránkozni kezdenek, vagy sírásban törnek ki, ha megemelem a hangom. Sokkal hatékonyabb, ha nyugodt maradok. Ráadásul még kedvesebb is.

Tudok segíteni?

Gyakran azért vesztem el a nyugalmamat, mert bűnösnek érzem magam, amiért nem tudok segíteni. A bűntudatom mérgesít, pedig valójában csak egy jelzés, hogy valamit tennem kéne.

Kényelmetlenül érzem magam?

A rossz közérzet rongálja az egészségemet. Mára már sokkal jobban odafigyelek arra, hogy melegen öltözzem (még akkor is, ha kinevetnek azért, mert két pulóvert húzok), hogy többször keveset egyek, hogy lekapcsoljam a lámpát, ha elálmosodom, és hogy fejfájás esetén azonnal bevegyek valami ellenszert.

Tudok nevetni rajta?

A humor rendkívül hatékony tud lenni, de sajnos ritkán jutok el olyan belső mélységekig, hogy nevetni tudjak egy bosszantó helyzeten. Remek célkitűzés azonban a fejlődésem útján.

Gyakran esem kísértésbe, hogy olyan kérdéseket tegyek fel, mint „Ki a hibás?” Vagy „Miért vagyok ilyen feldúlt?” De ez végül mindig odavezet, hogy megnyugvás helyett csak még idegesebb leszek. Inkább arra igyekszem figyelmeztetni magam, hogy csak az a viselkedés bosszantó, amelyet én annak gondolok. Elcsépelt megállapítás, de igaz.

(Forrás: Six Questions To Help You Keep Your Cool — Instead of Losing Your Temper, angolból fordította: Harrach Orsolya)