Víz: élvezzük, vigyázzunk rá…
… hogy gyermekeinknek olyan bolygót hagyhassunk hátra, amelynek éltető vizei tiszták, biztonságosak… hogy az élet bölcsője élhető maradjon. Március 22-e a Víz Világnapja.
Ismerkedjünk, barátkozzunk a vízzel, tanuljuk meg, hogyan vigyázzunk rá – és persze élvezzük, merüljünk bele, használjuk. Erre tanít egy héten át a Tiszta Vizet Közhasznú Egyesület és a VÍZtisztaVÍZ magazin, amely a víz világnapja alkalmából rendezvénysorozatot szervez partnereivel a szentendrei Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpontban és a Széchenyi fürdőben. A cél a Víz elem minél sokoldalúbb megismertetése a tudomány, a kultúra és az életmód nézőpontjából.
A Széchenyi fürdő március 22-23-24 közt színes forgatagnak ad otthont, a programokat a vendégek ruhában és a medencék felől is megközelíthetik. Az ingyenes egészségfelmérések mellett lesz világzenei hangutazás, szerdán vadvízi- és szörfevezés, a szárazon pedig folyamatosan aerobik és nordic walking.
A szárazföldi rendezvények nagy része ingyenes, délutántól pedig koncertek, műsorok lesznek rangos előadókkal. Szentendrén már 20-án indult a víz napjának hete, Köves Szilvia fotóiból és Tőke Edit festményeiből nyílt kiállítás, kedden, 22-én kerekasztal-beszélgetést tartottak a víz jegyében az érintett intézmények és a lakosság képviselői.
Szombaton többek között ismerkedhetnek az érdeklődők a búvárkodás elméletével, a lúgosítással (Energy termékek és Schüssler-sók segítségével), lesz tai chi bemutató, a medencében pedig szinkronúszás, vízimentő- és aquafitnesz bemutató.
A hét folyamán kreatív gyermekfoglalkozásokat, filmvetítéseket tartanak, 26-án, szombaton Szentendrén, a Kálvária út 16/c alatt az uszoda féláras családi kedvezménnyel ünnepel, és egész napos egészségnap keretében ingyenes előadásokkal, műszeres mérésekkel, termékkiállítással és vásárral várja a látogatókat.
További információk:
www.viztisztaviz.hu