Az élőlények DNS-e nem változik, de egy vegyület megváltoztatja azt a módot, ahogyan a gének ki- és bekapcsolnak, vagyis epigenetikus hatást idéz elő, mondja Michael Skinner, a Washingtoni Állami Egyetem molekuláris biológusa. A környezetet mérgező vegyületek nem csak az érintett élőlényre vannak negatív hatással, de három generáción át érintik az utódait is…

Skinner korábbi kutatásaiban a peszticidek (növényvédőszer, a mezőgazdasági haszonnövények, termékek, termények károsodásának gátlására alkalmas szer, lehet vírusölő, baktériumölő, gombaölő, rovarölő vagy gyomirtó szer) és a fungicidek (gombaölő szerek) káros hatásait mutatta ki. Mostani tanulmánya a mérgező anyagok szélesebb körével foglalkozik: dioxinnal, műanyagokkal, a repülőgép-üzemanyaggal, a DEET és a permetrin peszticidekkel, amelyek mind kiváltják a generációkon átívelő epigenetikai betegségeket.

„Nem vártuk, hogy mindegyik ilyen, transzgenerációs hatású legyen, de valamennyi az volt” – jelentette ki Skinner. „Azt gondoltam, hogy a szénhidrogénnek nem lesz ilyen (generációk egészségét károsító) hatása, de annak is volt.” Ez annyit tesz, hogy a környezetre ártalmas vegyületek sokaságának jellegzetessége a transzgenerációs hatás, nem egyszerűen egy egyedi vegyület egyedi tulajdonsága.

Új perspektíva nyílik a betegségek keletkezésének kutatása előtt. Míg a toxikológusok arra fókuszálnak, hogy egy élőlény ki van téve egy vegyület hatásának, Skinner munkája arra utal, hogy a betegség keletkezhet egy régebbi okból, a felmenők érintettségéből, ami epigenetikai változásokat közvetített a spermába.

Skinner kutatása azt is megmutatja, hogyan lehet megállapítani az expozíciót specifikus epigenetikai eszközök felhasználásával. „A jövőben képesek leszünk használni ezeket az epigenetikai biomarkereket a felmenőink, őseink és személyes, korábbi expozíciónk meghatározására, és megjósolni valamely betegségre való hajlamunkat a későbbi életünkben” – mondja Skinner.

A kutatást az USA Hadserege finanszírozta, azzal a céllal, hogy tanulmányozza a szennyező anyagok hatását a csapatokra. Skinner és munkatársai vemhes patkányokat tettek ki relatíve magas, bár nem halálos mennyiségű vegyületeknek, és követték a változásokat az utódok három generációján keresztül. A kutatók azt tapasztalták, hogy a nőstény patkányok hamarabb érték el a nemi érés időszakát, megnövekedett a spermasejtek degradálódása és pusztulása, és a petefészekben kevesebb olyan tüsző volt, amelyből később petesejt lesz.

(Forrás: Független.hu)