A gyógynövények és a csillagjegyek – Rák

Nézzük meg, milyen gyógynövény terem a lábunk mellett a földön, hajoljunk le érte, és okosan használjuk fel! Ha a csillagokat is segítségül hívjuk, még jobb eséllyel indulunk. Lehet ebben hinni, lehet hitetlennek lenni, megpróbálni azonban érdemes! „Ha tudjuk azt, hogy a bolygók és a csillagok sajátos, összetéveszthetetlen jeleket, rezgéseket bocsátanak ki, akkor nem is tagadhatjuk, hogy az ősi tudás helytálló: a füveket, minden növényt, sőt magát az embert is ezek a rezgések és erőterek irányítják…” (Leon Petulengro)

A Nap az Ikrek jegyében halad, azonban június 22-én a Rák jegyébe lép (hossza 90-120 fok). Ezen a napon a leghosszabb a nappal és a legrövidebb az éjszaka, vagyis ez a nyári napforduló, a csillagászati nyár kezdete. A Nap magasan felettünk áll és este csak enyhén a horizont alatt nyugszik le. Az éjszakák csillagfényesek és rövidek. Június végére a nappalok 6 perccel rövidülnek.

A Rák jegyet, mint víz jegyet, a Hold bolygó uralja

Hold bolygó hatása alá tartozik az ösztönösség, a személyiség, a képzelet, a termékenység, a szervezet működései. A női szervezetre különösen hatással van a Hold. Növőben lévő Hold gyorsabban, előnyösebb hatásokkal jár, a fogyó Hold kevésbé. A Rák szülötteire jellemző az érzékenység, jóindulatúság, ragaszkodás az otthonhoz, családhoz, társaságkedvelő és élénk képzeletű. Diszharmonikusan közönyös, tunya és sodródó, túlérzékeny, nyughatatlan. Egészségi állapotát a gyomorbántalmak, vérszegénység jellemezheti.

A Holdnak a többi égitesthez hasonlóan gravitációs erőtere van. Földünkre is hat és a Nap vonzóerejével, valamint a Föld centrifugális erejével együtt a tengereken az árapály jelenséget idézi elő. Felmerül a kérdés, hogy ha a Hold a tengerekre ekkora hatással van, vajon hogyan és milyen módon befolyásolja a Föld élőlényeinek, az embernek a szervezetét?

Hold uralma alá tartozó gyógynövények

A Hold uralma alá tartozó gyógynövények lelőhelyei a források, partok, hegyek, mezők, erdők, illatuk inkább a gyenge, elmosódó, íztelen, vagy édeskés. Jellemzően éjszakai gyűjtésről beszerzett növények. Az alábbiak a Rák jegyben születettek számára is megemlítünk:

  • Ánizs (Pimpinella anisum L.)
  • Árpa (Hordenum vulgare)
  • Fehér árvacsalán (Lamium album L.)
  • Birs Cydonia vulgaris L.) mag vizes kivonata
  • Édeskömény (Foeniculum vulgare L.)
  • Fehér fűz (Salix alba L.)
  • Illatos ibolya (Viola odorata L.)
  • Kálmos (Acorus calamus)
  • Káposztafélék
  • Len (Linum usitatissimum L.)
  • Nyírfa levél (Betula pendula L.) és kéreg
  • Pipacsok
  • Porcsinfű (Poligonum aviculare)
  • Varjúháj
  • Vasfű (Verbena off. L.)
  • Vöröshere és fehér lóhere (Trifolium pratense és trifolium repens L.)
  • Zab (Avena sativa L.)
  • Zsálya (Salvia off. L.)

Rák
(Cancer)

„a Rák ráérez és elfogad…”

Állatövi jegy ideje: június 22-július 21.
Elemek szerint: Víz jegyű – Kardinális, nőies és negatív
Uralkodó bolygója: a Hold, Jupiter erőben van, Mars és Neptunusz erős a Szaturnusz rangvesztésben.

Jupiter hatása alá tartozik a törvénytisztelet, vallásos hit, jószerencse kifejezői. Gyógynövények tekintetében a diszharmonikus állásban az akaratot erősítő, mértéktartó evés-ivásra serkentő, valamint a gyomor, a máj, a bőr megbetegedéseit enyhítő gyógynövények jöhetnek számításba.

A Mars hatása alá tartozó gyógynövényeket a Kos jegyben születetteknél (I. rész) ismertettük. A Rákra jellemző hatás főként a nyughatatlanság, lakhelyváltoztatások, öregedés nehézségei, gyulladásos gyomor és emésztési problémák.

Neptunusz hatása alá tartozik a lelkiség, kifinomultság, egyetemes szeretet, de jelen lehet a káosz, zavaró hatások. Gyógynövények a gyomor és emésztéssel összefüggő problémákra szükségesek.

A Rák jegy jellemzői

A víz elemre jellemző, mindenbe behatoló, befogadó és érzéshullámokat keltő hatása a legfőbb minőség akaraterejével, vezető hajlamával kapcsolódik, de az inkább kisebb körben, befelé irányuló, zártabb közösségben, például a családban érvényesülhet a legjobban.

„Rák a világ változásait születésétől fogva érzésein keresztül fogja fel. Érzi az embereket, a dolgokat, a környezetet. Ezek az érzések okozzák, hogy a Rákban – akár tudatosan, akár tudat alatt – különböző természetű események emlékei bukkannak fel. A Rák nem felidézi múltját, hanem érzései juttatják eszébe… rendkívül érzelemgazdag. Ez a vonás egyben csapda is, amelyben könnyen beleeshet. Mert, ha az átélt érzés negatív előjelű, akkor aznap, amikor eszébe jut, a Rák kiszámíthatatlan módon viselkedhet…Magatartása teljesen meghaladja a logikánkat. Mivel nem értjük, hajlamosak vagyunk azt a következtetést levonni, hogy a Rák érthetetlen. Vele született felületes érzékenysége a Rákot túlfűtötté teszi és szinte elkerülhetetlen, hogy hangulata folytonosan változzék…úgy diszkrét, hogy igazából mégsem az. Nem titkolózik, de azért nem mond el mindent… fogékony, emlékezőtehetséggel rendelkezik. A látszat ellenére a Rák nem álmodozó típus, erejét sokkal inkább belső történéseire hallgatva használja ki. Tudja, hogy gyorsan feltöltődik és megtalálja belső békéjét. Válsághelyzetben ugyanis a nyugalom, a csend és néha az alvás ad neki erőt régi, titkos félelmei leküzdésére…” (Jeanne-Elise Alazard: A kedvező pillanat)

Harmonikus állásban: szeretetteljes, gondoskodó, anyáskodó, szép otthont létrehozó, sok pozitív érzelemmel. Távoli és elérhetetlen dolgok érdeklik. Fantáziája erős. Külföldön erős honvágyat érez. Rendszerető, dolgos, házias és alkalmazkodó. Okos, de tetteit inkább érzelmei vezérlik. Kalandokat kedvelő. Hívő, vallásos.

Diszharmonikus állásban: nagyravágyó, túlérzékeny, kevés önbizalmú, szeszélyes, beképzelt és féltékeny, félénk és megbízhatatlan.
Kedvenc színe: fehér, zöld
Szerencseszáma: 2 és 7
Szerencse napja: hétfő
Égtája: észak
Drágakövei: fehér gyöngy, smaragd, korall, borostyán

A Rák jegy jellemző betegségei

Betegségeikre való hajlamuk a leírt tulajdonságaikból szinte egyenes következménynek tekinthetők:

  • gyomorhurut, gyomorfájdalmak, görcsök, gyengeség, gyomorral kapcsolat megbetegedések, hányinger, felfúvódás étvágytalanság, bélbántalmak
  • epével, májjal kapcsolatos gondok
  • visszérrel kapcsolatos problémák
  • megfázásra való hajlam
  • idegrendszeri problémák (epilepszia)
  • vérrel kapcsolatos problémák: vérelzsírosodás, vérszegénység

A Rák jegyben meghatározott bolygók uralma alá tartozó gyógynövényeket Nicholas Culpeper (angol botanikus, növénygyűjtő, orvos, csillagfejtő asztrológus) Angol Physician c. könyvében összegezte „Ügyeljetek rá, hogy a beteg testrészt a hozzá tartozó gyógynövényekkel erősítsétek!” Ezeket, a gyógynövényeket a Rák jegyben születettek esetében a legmegfelelőbb módon, a szabályok betartásával használhatjuk fel. Elsősorban a Hold uralma alá tartozó gyógynövények alkalmasak, az alábbiak szerint.

A gyógyulásban segítő növények

  • Apróbojtorján (Agrimonia eupatoria L.)
  • Citromfű (Melissa off. L.)
  • Orbáncfű (Hypericum perforatum L.)
  • Macskagyökér (Valeriana off. L.)
  • Komló (Humulus lupulus L.)
  • Koriander
  • Ánizs (Pimpinella anisum L.)
  • Édeskömény (Foeniculum vulgare L.)
  • Kamilla v.Orvosi székfű (Matricaria chamomilla L.)
  • Árpa (Hordenum vulgare)
  • Fehér árvacsalán (Lamium album L.)
  • Birs (Cydonia vulgaris L.) – mag, vizes kivonata
  • Édeskömény (Foeniculum vulgare L.)
  • Fehér fűz (Salix alba L.)
  • Illatos ibolya (Viola odorata L.)
  • Kálmos (Acorus calamus)
  • Káposztafélék
  • Len (Linum usitatissimum L.)
  • Nyírfaevél (Betula pendula L.) és kéreg
  • Pipacsok
  • Porcsinfű (Poligonum aviculare)
  • Varjúháj
  • Vasfű (Verbéna off. L.)
  • Vöröshere és Fehér lóhere (Trifolium pratense és trifolium repens L.)
  • Zab (Avena sativa L.)
  • Zsálya (Salvia off. L.)

Apróbojtorján, borsmenta, ürömfüvek, koriander, édeskömény, ánizs, kálmosgyökér, kamilla és a zab az emésztőrendszerre ható gyógynövények. A gyenge gyomrúak a fenti gyógynövényeket alkalmazzák teák keverékében (különböző, egyénre szabott arányban) elkészítve, éhgyomorra fogyasztva, édesítés nélkül.

Kiküszöbölhető a rossz emésztés, annak következményei, a felfúvódás stb., valamint az epe és máj munkájának elősegítése is fontos.

Az apróbojtorján javítja az étvágyat, serkenti az epetermelést, a besűrűsödött epét felhígítja, csökkenti a gyulladást, a felesleges vizeletet kihajtja, más gyógynövényekkel társíthatjuk. Fertőző hasmenésnél is hatásos. Külsődleges használatra a lábszárfekélynél, de az aranyéri problémáknál, valamint kozmetikumként összehúzó, tonizáló szerként használhatjuk. (A borsmenta hatásai és alkalmazási területei az előző részekben és a Gyógynövénykeresőben megtalálható).

Az ürömfüvek elsősorban a gyenge gyomrúak, vagy gyomorhurutban szenvedők számára jelent megkönnyebbülést. A bélrendszerbe jutva hatékonyan elindítja az emésztőnedvek képződését. Az epehólyag elégtelen kiürülésénél, a besűrűsödésnél is segít, ez esetben kombinálni szükséges más, hasonló hatású gyógynövényekkel (gyermekláncfű, borsmenta, apróbojtorján, katángkóró).

A koriander elsősorban fűszerként ismert és használatos de gyógyító tulajdonságaival segíthet azoknak akiknek szélhajtásra, emésztésjavításra, valamint vértisztításra van szüksége. A keleti és arab kultúrákban, széles körben használják gyógyító célokra is úgy a magját, mint a friss zöld petrezselyemre emlékeztető levélzetét.

Az édesköményt fűszerként gyakran használjuk, azonban görcsoldóként, emésztésjavításra, tejszaporítóként és hurutoldásra a Rák jegy szülöttei is, főként keverékekben gyógyhatását is kipróbálhatják.

Az ánizs ismert fűszernövény, a háztartásokban elsősorban édességek, sütemények elkészítésénél használatos. Ízjavításra gyógyszerekhez adják, szoptató kismamák tejszaporító hatását dicsérik. Emésztésserkentő, javítja az étvágyat, nyálkaoldó és görcsoldó, szélhajtó és az epekiválasztásban is elősegíti fogyasztóját. Csecsemők szélhajtására is használható, de köhögés esetén tejjel főzzük és mézzel édesítsük.

A kálmosnak a gyökerét használjuk, amely illóolajakat, nyálkát, cserzőanyagot, keményítőt, glikozidát tartalmaz. Ezért étvágyat fokoz, segíti az emésztést, vértisztító teakeverékek alkotója, erősítő hatású a gyenge gyomrúak számára.

A kamillavirág közismert házi szerünk, hiszen a legfontosabb, a legkeresettebb gyógynövényünk, egyben hungarikum, hivatalos drog, gyógyszerkönyvben szerepel. Teája nyugtat, oldja a görcsöket, szélhajtó, gyomorerősítő, emésztést serkent. Gyomor- és bélbajoknál segít. Meghűlés esetén izzasztó és lázcsillapító hatású. Külsőleg használva is sokoldalú a gyógyhatása, a gyulladt szemre kiváló borogatószer, toroköblítő, lemosó, bőrgyulladást csökkentő stb.

A zab termését és szalmáját is használhatjuk, a benne lévő tigonellin, vanilin, szaponin tartalom kinyerésével. A magja belsőleg gyermekek és legyengült beteg emberek lábadozását segítő tápszer. Szalmájából készült tea a bélrendszer gyulladásos folyamatait, a tüdő, a húgycső, vese, hólyag, reuma és köszvény, valamint bőrelváltozások ellen hatásos, egyben álmatlanság ellen is kiváló hatású. Külsőleg történő használata főként torokfájás és gégehurut esetén öblögetésre, reumafürdőhöz adalékként, valamint a belsőleg használt teák eseteire külső borogatásnak, fürdő formájában eredményesen alkalmazható.

Citromfű: antivirális, görcsoldó, szélgörcsoldó, nyugtató, lázcsillapító, fájdalmat csökkenthetünk az izom és izomreuma megbetegedéseinél. A bélrendszerben harmonizálja a folyamatokat. Feszültségcsökkentő, étvágyjavító.

Macskagyökér, orbáncfű, komló: nyugtató, görcsoldó, altató, vérnyomást csökkent, neurózisban segíthet. Tompítja a központi idegrendszert a motorikus nyugtalanságnál, szív és vérkeringés zavarainál megteremti a természetes egyensúlyt.

Az orbáncfű antidepresszívum, de vizelethajtó, epetermelést serkentő, sebgyógyító, hajszálerek cirkulációját javítja, angina pektoiszban (galagonyavirággal kombinálva) hatásos segítő. Flavonoidjaival erősíti az immunrendszert.

Gyulladásgátló, antibiotikus, fertőzés elleni szer a komló, csillapítja a szapora szívverést, az erekben lévő feszültséget.

Az ürömfüvek (fehérüröm) olyan vérszegényeknek ajánlhatók, akiknek nem termelődik megfelelő mennyiségű gyomorsav a vas felszívódásához. Édesítés nélkül és étkezés előtt fogyasztva érhető el a megfelelő hatás.

Általánosságban javasolható, hogy a Rák jegyűek lehetőség szerint kerüljék a húsevést, helyette a gyümölcsöket, friss salátákat, tejtermékeket, hagymát, uborkát, burgonyát és káposztaféléket, valamint a petrezselymet részesítsék előnyben. A Rák jegyűek érzékeny testrészei az emésztő szervekkel kapcsolatosak. Óvatosan bánjanak az étkezéssel, mert lelki bánatukat gyakran az evéssel igyekeznek enyhíteni. Aki ezt megfogadja, megelőzheti a súlytöbbletet is, különösen akkor, ha életébe a sportnak is teret enged.

„Ha megpróbálkozunk a teljes elemzéssel, soha nem jutunk a végére, hiszen az maga, az abszolút lehetetlenség. Hogyan is tudna bármelyikünk teljes mértékben átfogni egy olyan komplex, végtelen folyton változó misztikumot, mint egy emberi lény?” (Stephen Arroyo)

(Megjegyzés: A gyógynövények részletes leírásai a Gyógynövénykeresőben találhatóak meg.)

Németh Imréné Éva
Fitoterapeuta, természetgyógyász
Tanácsadás

Felhasznált irodalom:
Baktay Ervin dr.: A csillagfejtés könyve (2003. Reprint kiadás)

Leon Petulengro: Csillagzatok csodafüvek (Édesvíz Kiadó 1991.)
Dubravszky László Dr. – Eörssy János Dr. A tradicionális asztrológia tankönyve (Orient Express Kiadó 1992.)
Aranyi Lászlóné: Holdkereső (BioTer Bt. 2000.)
Prof. Dr. Török Szilveszter: Csillagjegyek kapcsolata a tápanyagokkal (BioTer Bt. 2000.)
Bagóné Obrusánszki Mónika: Herbálasztrológia (Kávé Kiadó, 2000.)
Csaba György: Csillagjóslás (Minerva 1986.)
Stephen Arroyo: A horoszkóp értelmezése (Bioenergetic Kiadó 2000.)
Kristina Waardahl: Klasszikus kérdő asztrológia a gyakorlatban (Kristina Wardahl kiadó)
Dr. Nagy Géza: A fitoterápia anyag középútja a csillagjegyek tükrében (tankönyv 2000.)
Németh Imréné Éva: Gyógynövények nagykönyve (Puedlo Kiadó 2008.), Gyógynövény ABC (Puedlo Kiadó 2009.).