Magyarországon viszonylag kevesen ismerik a családterápiát, és még kevesebben élnek a segítségével. Pedig a családban adódó, megoldhatatlannak tűnő esetekben sokszor elkelne a szakértő segítség. Jobb az orvosok és a családterapeuták együttműködése tőlünk nyugatabbra.

Amerikában, Nyugat-Európában a lelki és lelki eredetű testi betegségek kezelésének már régóta szerves része a családterápia, az orvosok igénylik a terapeuták folyamatos közreműködését a gyógyító munkában.

Nálunk, mint minden olyan módszerre, amely nem a testi tünetek kezelésére koncentrál, a családterápiára is még sokan gyanakodva tekintenek – állítja dr. Komlósi Piroska, a Magyar Családterápiás Egyesület egyik alapító tagja. Szerencsére az orvosok közül egyre többen elismerik, hogy a testi betegségek jelentős része szorosan összefügg a páciens lelki problémáival. Ennek köszönhető, hogy a családterápia iránt évről évre nagyobb az érdeklődés. Annak önálló, intézményes hálózata, más országok gyakorlatával ellentétben, nálunk még nem épült ki, csupán a mentálhigiénés, illetve a szociális ellátás részeként működik. A terapeuták alapdiplomájuk mellé (pl. orvos, pszichológus, szociális munkás vagy pedagógus) 2-4 év alatt szerezhetik meg a szakmai képesítést. Amelynek megszerzését anyagilag csak kevés munkahely támogatja, vagyis a családterápiás vagy családkonzulens szakképesítést a legtöbben saját költségükön, komoly anyagi áldozatok árán szerzik meg.

Válás előtt kérnek tanácsot

Figyelemre méltó, hogy a családterápiát ma már nemcsak a gyógyító szakmák művelői tartják fontosnak, hanem egyre több magánember is igényli. Ők önként, orvosi javallat nélkül keresnek szakembert problémáik megoldására. Vannak, akik párkapcsolatuk megromlásakor, válás előtt kérnek tanácsot, mások gyermekeik viselkedési problémáira szeretnének megoldást találni, sokan a manapság divatos szingli életformával járó lelki problémák kezelése végett keresnek terapeutát. Az egészségügyi intézményekben egyelőre nagyon kevés családterapeuta dolgozik.

A világ jövőkutatói, szociológusai közül némelyek állítják: pár évtized múlva valószínűleg teljesen felbomlik a mostani családmodell, az emberek többsége a házasság köteléke helyett a lazább együttélést választja majd. Családok bomlanak fel, újak keletkeznek, a gyerekeket több szülő neveli majd. A terapeuta szerint nem kell tartanunk a családi életforma ilyen drasztikus változásaitól. Különböző elemzők, kutatók évtizedek óta folyamatosan hangoztatják ezt a baljós véleményt. Figyelmeztetnek, hogy súlyos válságban van a család, és hamarosan megszűnik létezni. A tapasztalatok viszont egészen mást mutatnak. Meggyőződésem – állítja határozottan Komlósi Piroska –, hogy az új nemzedékek sikeres felnevelésére nincs és nem is lesz jobb és hatékonyabb eszköz, mint a szilárd házasságon alapuló család. Persze sokasodnak a párokra nehezedő külső és belső, zavaró tényezők, így egyre nehezebb létrehozni és főleg fenntartani azt az ideálishoz közelítő, hosszú távú párkapcsolatot, amely a családnak biztos alapja és támasza lehet.

Az együttélés és a házasság között az a lényegi különbség, hogy az utóbbiban a két, egymást szerető ember hosszú távú terveket sző, és ezeket együtt szeretné megvalósítani. Vannak céljaik, törekvéseik, szilárd meggyőződésük, hogy azokat közös erővel hajtják végre, s ennek érdekében készek sok mindenről lemondani. Például egy csábítóbb partnerről. Az együtt élők életfelfogása ettől eltér. Ők rendszerint a mának, a jelen örömének élnek, s nem szívesen vállalják az elkötelezettséget, nem vállalják azt, hogy minden erejükkel az együtt maradáson dolgoznak, ezért a kapcsolatuk ingatag marad.

Már az elején eldőlhet

Már a kapcsolat elején eldőlhet, milyen tartós lesz két ember közös élete. „Saját praxisomban nap mint nap látom, hogy a közös jövőt erős elhatározással, felelősséggel építeni szándékozók mennyivel eredményesebben küzdenek meg a krízishelyzetekkel, mint az elköteleződni nem merők. Nagyon fontos már a kapcsolat elején, hogy a pár mindkét tagja erős belső késztetéssel, közös célok kitűzésével induljon a jövőbe. Az ember lelki alkatából adódóan társas lény, vágyik a biztonságot jelentő, tartós kapcsolatra, így valószínűtlennek tartom, hogy az említett kutatók jóslata beválna, és a jövőben végleg megszűnne a család. Érdekes, hogy a hatvanas években szabad, kötelékmentes szerelmet hirdető, tömegesen hippi kommunákban élő, párjukat gyakran váltogató skandinávok felfogása napjainkra mennyire megváltozott. Kutatóik ma azon dolgoznak, hogy mobil falú házakat tervezzenek, melyekben a család mindig kényelmesen elfér. Akkor is, ha váláskor vagy újraházasodáskor csökken, esetleg nő a gyerekek létszáma. E törekvésből jól látszik, hogy minden körülmények között számolnak a családdal, mint a társadalom legkisebb sejtjével” – teszi hozzá a családterapeuta.

Békében, barátságban

A nemzetközi statisztikák adatai szerint nálunk sem békétlenebbek a váló felek, mint máshol, csak itthon a kirívó esetek rögtön a bulvárlapok címoldalára kerülnek. A békében, barátságban elválókról senki sem beszél. Igaz, itthon sokkal keményebb a két félnek a válás utáni túlélésért folytatott harca. A gazdagabb országokban elválók békésen megegyezhetnek annak a vagyonnak a megosztásáról, amit korábban gyűjtöttek, hiszen mindkettőjüknek marad annyi, hogy az életet újra kezdje. Nálunk viszont azon a kevésen kell osztozkodni, ami külön-külön valószínűleg egyiküknek sem lesz elegendő egy új kapcsolat megalapozásához, sőt olykor az emberi élethez sem. A nálunk szegényebb országokban pedig egyáltalán nincs min osztozkodnia a váló feleknek, ezért „zajtalanabb” a szakításuk.

A házasságukat felbontani készülők nagy része békés, toleráns válást remél. Az előre nem látott problémák azonban – mert a válás kínjairól és a későbbi negatív hatásairól ritkán beszélnek az emberek – rendszerint mégis elmérgesedett folyamathoz vezetnek. Vannak, akik meg akarják előzni a válási procedúra elmérgesedését, a lelki problémák felgyülemlését, és felkeresik a családterapeutát. S igazuk van, mert a szakember segíthet gyorsabban megérteni, átlátni a történéseket, megérteni a múltbeli hibákat és megkeresni a kapcsolat hatékonyabb működéséhez vezető utat.

A bajba jutott családok napjainkban nagyon magukra maradnak, hiszen ma már nem működnek azok a természetes segítő közösségek, amelyek évszázadokon keresztül támaszt nyújtottak az ilyen helyzetbe került embereknek. Ebben a gyors ütemű urbanizáció és a televízió is felelősek. Az emberek elszigetelődnek, elidegenednek egymástól, nem számíthatnak a másik segítségére. A családon belüli együttlétet, beszélgetést a képernyő közös bámulása váltotta fel.

Keveset beszélgetnek

Noha a terápiára jelentkező családtagok otthon általában keveset beszélgetnek egymással, csak néha osztják meg a gondokat, ha bajba kerülnek, akkor általában megtalálják a másikat. Mivel behatóan nem ismerik egymást, hisz korábban alig beszélgettek, általában ilyenkor erős indulatok törnek fel, és veszekedésbe torkollik a segélykérés. A rendszeres beszélgetések hiánya miatt a házaspárok egy része csak társa negatív tulajdonságait ismeri.

Az emberek lelke egyébként is teli van szorongással, a többség önmagát másoknál értéktelenebbnek, gyengébbnek véli. Rettegnek attól, hogy vélt vagy valóságos negatív tulajdonságaikat kollégáik, barátaik vagy a családjuk felfedezi. Igyekeznek eltitkolni azokat még férjük, feleségük elől is, mert azt gondolják, hogy emiatt értéktelenebbek lesznek és elveszítik a másikat, magukra maradnak.

A magyarokra jellemző tulajdonság önmaguk leértékelése. Országos felmérések adatai mutatják, hogy a többségnek nincs pozitív énképe, ezért is zárkózottabbak, nem szívesen beszélnek gondjaikról, még a házastársuknak sem. Sokszor még a terapeuta előtt is titkolni próbálják a gyötrődéseiket.

Előfordult már olyan eset is, hogy a terápia segített helyrehozni egy párkapcsolatot, pedig a felek már eldöntötték a válást. A békülés egyik feltétele, hogy legalább a pár egyik tagjának lelkében éljen még a másik iránti szeretetteljes ragaszkodás. Ez az érzés persze nem azonos az anyagi biztonsághoz vagy a kényelmes otthonhoz, a huszonnégy órás kiszolgáláshoz való pánikszerű ragaszkodással.

A családterápia feladata nem az, hogy mindenáron megőrizze két ember kapcsolatát, hanem a segítségnyújtás problémáik feltárásában, egymás jobb megértésében, megismerésében. Tudatosabban megérteni a kapcsolat érzelmi hiányosságait, és együtt keresni a megoldás lehetőségeit. Mivel a gyerekek a családban uralkodó feszültségek tünethordozói, az ő problémáik megoldásához a szülők közötti légkör javítása a legfőbb segítség. Nem véletlen, hogy a folyton civakodó, egymást szapuló szülők gyermekei között több az olyan, aki magatartási és tanulási problémákkal küzd, nehezen illeszkedik be, később esetleg deviánssá válik.

L. I.