Minden ember mond valótlanságokat. A társunk, a barátaink és munkatársaink, a főnökünk. Átlagosan naponta kétszázszor valótlanságot mondunk, tehát naponta kétszázszor nőhetne hosszú Pinokkió-orrunk. A férfiaknak sokkal többször füllentenek, a nők viszont ügyesebben. De mi szükség van hazugságvizsgálóra, amikor minden csalás leolvasható az arcunkról? Csak tudni kell, hogyan.

És ez így is van jól. A füllentés jót tesz a lelki egészségünknek. Ezt azonban ne tekintsük mindenre mentségnek, mert hazudni csak akkor szabad, ha ezzel senkinek nem okozunk kárt. Peter Stiegnitz osztrák író és szociológus évtizedek óta foglalkozik a kérdéssel, hogy miért hazudnak az emberek. „Hazugságok nélkül nem is tudnánk létezni” – mondja Stiegnitz. „Ez a folyamat négy éves kor körül kezdődik, és soha nem ér véget.”

Kutatásai során azt tapasztalta, hogy az emberek 41%-a azért hazudik, hogy bosszúságot spóroljon meg magának, 14%-uk az élete megkönnyítése érdekében teszi, 8% azért nem az igazat mondja, hogy szeressék – és az emberek 6%-a lustaságból füllent. A tudomány megkülönböztet önbecsapást, mások becsapását, kollektív becsapást. Mások becsapása például, amikor a párunknak hazudunk, a kollektív becsapás egyik iskolapéldája pedig, amikor politikusok ígérnek nekünk valamit, amit nem fognak betartani.

A kis különbség

Érdekes a férfiak és nők közti különbség is. A férfiak átlagosan 20%-kal gyakrabban hazudnak, mint a nők. Füllentenek, amikor a saját autójukról (sokkal gyorsabb), a munkahelyükről (sokkal jobban fizetett) és a házastársi hűségről (megvan) beszélnek. Ugyanakkor a nők a súlyukkal, korukkal, a hűséggel és a frissen vásárolt holmikkal kapcsolatosan hajlamosak az igazmondás mellőzésére.

Az ember, mint hazugságjelző

Egyes bűnügyi filmekben rendszeres szereplő az a bizonyos nyomozó, aki tökéletesen olvas a szavak között. De vajon mi, hétköznapi emberek is képesek vagyunk leolvasni a hazugságot a partnerünk arcáról? Peter Stiegnitz meg van róla győződve, hogy igen. „Amikor a férfiak csalnak, izzadni kezdenek, kerülik a szemkontaktust, ide-oda csúszkálnak a széken és hosszú, terjengős előadásba kezdenek. A nők viszont mereven bámulnak, elpirulnak, bőbeszédűvé válnak, és eltérnek a tárgytól” – állítja. Eltérő a rajtacsípéskor kiváltott reakció is. „A férfiak azonnal elhárítják magukról a felelősséget, és igyekeznek másokat felelőssé tenni a hazugságért. A nők ellenben sokkal ügyesebben reagálnak, és igyekeznek viszonylagossá tenni a hazugságot. Ez amiatt van, mert hajlamosabbak rá, hogy elfogadják az igazságot” – magyarázza a hazugságkutató.

Politikusi hetvenkedés

Alkalmazhatjuk ezt az ismeretet politikusok esetében is, és le tudjuk leplezni, ha hazudnak? Egyszerűen csak figyeljük a beszélő arckifejezését. Aki belül ideges, gyakrabban vakarja meg az orrát, beletúr a hajába, húzogatja a nyakkendőjét vagy tikkel a szemével. Ha ilyent látunk, már gyanút foghatunk: éppen lóvá akarnak tenni bennünket.

(Németből fordította: H. Orsi)