A virtuállat monitornája

Lássuk először az alkotóelemeket! Tetőtől talpig önbizalom. Intuitíve tudjuk: az erő a hajban lakik. Ez ügyben már a bibliai Sámson története is minden kétséget eloszlat. Tehát ne üljünk fel annak a divatnak, hogy a kopaszság menő. Növesszünk szép nagy hajat…

…és impregnáljuk azt valami jól látható színnel. Itt azonban ellentmondásba ütközünk. Ugyanis az egyik „legmagabiztosabb” hormonunk, a tesztoszteron, gyakran időnap előtt megkopaszt bennünket. Szerencse azonban, hogy mint tudjuk, a belső fontosabb, mint a külső: így inkább válasszuk a magas tesztoszteron szintű, gyér hajú kombinációt, mint hogy dús hajú, ám gyámoltalan élőlények legyünk. Hiszen a tesztoszteron tesz minket „mindenhatóvá”: ettől leszünk Atlaszok, akik két vagy akár fél kezükön egyensúlyozzák a Földet. Ez a hormon ugyanis azt mondja az izmoknak: erősödjetek és vastagodjatok.

A tesztoszteron „beszerzése”

A testépítő birodalom tisztességes, doppingmentes térfelén maradva, valahogy mégis szert kell tennünk némi „anyagra”. Erre önerősítő folyamatok révén nyílik páratlan lehetőségünk. Az egyik ilyen maga a súlyzózás. Jócskán pakoljunk fel a rúdra, ha edzésünkből maximális tesztoszteronnövekedést szeretnénk kinyerni. A nehéz súlyok nemcsak izmainknak jelentenek ingert a vastagodásra, hanem férfias hormonjainkat is szaporítják. Ezek a hormonok pedig maguk is közbenjárnak izmaink növekedése érdekében.

Kihasználhatjuk továbbá a győzelem effektust: azt, hogy a győztesek tesztoszteronszintje az egekbe szökik, miközben a veszteseké megcsappan. Ez is önerősítő folyamat: a győzelemtől nő a hormonszint, a magas hormonszinttől pedig erősebbek és magabiztosabbak leszünk; a kettő együtt pedig további győzelmekre hajlamosít. Fogalmunk sincs, hogy miért, de sikert sikerre halmozunk. Ezért aztán tanácsos olyan területekre tévedni az életben, például olyan sportokat űzni, amelyekben jó esélyeink vannak a győzelemre.

Önbizalmi kelléktár

Haladjunk lefelé, és futólag tekintsük át önbizalmunk kellékeit. Mint amilyen a szúrós szempár és a belőle kilövellt, szuggesztív tekintet; az ellenmondást nem tűrő utasításokat formáló száj, a jól trenírozott hangszálak; és végre megérkezünk a következő kényes pontig… Amely a deltaizom. Sajnálatos, hogy aki ezzel nem rendelkezik kellő mértékben, az máris átadhatja magát a keserű lemondásnak, ami az önbizalmat illeti.

Mégis jobban teszi, hogy besurran az edzőterembe akkor, amikor ott senki sem jár, persze csak miután tisztába jött mindig rejtegetett testrészének anatómiájával, és az első szabályosan elvégzett oldalemelésnél rájön, hogy ő ezt az izmát soha nem is érezte. Ettől kezdve azonban átadhatja magát a feltartóztathatatlan fejlődés szárnyakat és deltákat adó örömének.

A Homo erectustól a Homo informaticusig

Az evolúció állítólag létrehozta a felegyenesedett embert, a Homo erectust, ezt a fajtát azonban a kihalás szélére sodorta egy új rivális, Homo informaticus, a PC-hez adaptálódott és hozzá görbült ember. Világhálótól behálózott emberünknek ma már az égre sem kell felnéznie, az iGoogle-on nagy találati aránnyal nyomon követheti, mely napszakban is járunk, hol is jár az égen a Nap vagy a Hold. És persze, pompás testet építhet avatárjainak, teletömheti honlapját tartalmakkal, miközben ő maga tartalmatlan ropogtatnivalókat rágcsál vagy rágcsálnivalókat ropogtat.

A virtuállat, ezen új faj önbizalma sunyi módon napról napra fogyatkozik. Szeme hunyorgó, légvétele felszínes, mellkasa horpadt. S enyhe, de erősödő szorongás fogja el, ha néhány órán át semmilyen kapcsolatba nem tud kerülni saját virtu-ál-identitásával. Lassan fizikailag is olyan benyomást kelt, mint ha 3-nál kevesebb dimenziós volna.

A testmozgás az ő esetükben szinte felér egy újra-testet-öltéssel. A kiterjedés érzése pedig épülő önbizalommal jár együtt.

Jakabffy Zsófia
IFAA Personal Trainer, INWA Nordic Walking guide
http://www.zsofiajakabffy.shp.hu/

A cikk folytatása a Fittség.hu portálon olvasható.