Minden harmadik magyar úgy véli, hogy munkája árt az egészségének
Magyarországon minden harmadik munkavállaló meg van győződve róla, hogy munkája káros az egészségére – derül ki egy friss felmérésből. A dolgozók több mint fele úgy gondolja: a munkaadó feladata lenne, hogy gondoskodjék alkalmazottainak munkahelyi egészségéről.
A Kelly Services nemzetközi munkaerő-közvetítő és -kölcsönző cég által készített kutatás kiderítette, hogy az álmatlanság, egészségi problémák, stressz oka sok esetben a munkahelyi zaklatás/megfélemlítés (az úgynevezett bullying), valamint az elismerés hiánya. A nemzetközi felmérés 115 ezer dolgozó véleményét gyűjtötte össze összesen 33 országban – köztük jó 4 ezer magyar munkavállalóét.
A felmérés eredménye egyértelműen kimutatja: a munkahely alapvető hatást gyakorol arra, hogyan ítélik meg az emberek saját egészségi állapotukat és általános közérzetüket. „Sok munkavállaló egészségét jelentősen befolyásolja a munkája, és mivel az emberek idejük számottevő hányadát a munkahelyükön töltik, érdemes megvizsgálni, miként lehet jobban összehangolni a munka és az egészség kérdését” – jelentette ki Jónás Anikó, a Kelly Services ügyvezető igazgatója.
A munkahelyi stressz okolható a rossz alvásért?
A felmérés főbb megállapításai:
-
a válaszadók 33 százaléka úgy érzi, a munkája rossz hatással van az egészségére,
-
20 százalékuk a munkahelyi stresszt okolja az éjszakai álmatlanságért,
-
16 százalékuk elismeri, hogy vett már ki betegszabadságot olyankor is, amikor igazából nem volt beteg,
-
52 százalékuk úgy érzi, őt hibáztatják, ha betegség miatt szabadságra kényszerül,
-
a felmérés magyar résztvevőinek 70 százaléka szerint a vezetők feladata lenne, hogy igyekezzenek beosztottaik egészségét és kondícióját javítani.
Nemzetközi összehasonlításban Japán szerepelt a legrosszabbul: a felmérés eredményei szerint a munkához kötődő egészségi problémák aránya ott a legmagasabb. Japánt Kanada, Ukrajna, majd Finnország követi a sorban, az ötödik legrosszabb helyen pedig – a felmérésben vizsgált 33 ország közül – Magyarország és Hongkong osztozik.
A kérdésre, hogy mely munkahelyi körülmények gyakorolják a legnagyobb hatást az egészségi állapotukra, a magyar munkavállalók a munkahelyi zaklatást/megfélemlítést (bullying), az elismerés hiányát, valamint a minimális fizikai aktivitással járó munkavégzést nevezték meg.
A válaszadók több mint fele (52 százalék) úgy érzi, főnökei őt hibáztatják, ha betegszabadságra kényszerül. Ez a jelenség a nőket (58 százalék) inkább sújtja, mint a férfiakat (46 százalék).
Kevesebb stresszre, rugalmas munkaidőre és konditeremre vágynak
A munkavállalók határozott meggyőződése szerint a munkaadók felelőssége, hogy igyekezzenek beosztottaik egészségét és kondícióját javítani. Magyarországon a válaszadók többsége (70 százalék) úgy véli, hogy ez a munkaadók feladata.
A munkavállalók elmondása alapján egészségi állapotukra és munkahelyi kondíciójukra a kevesebb munkahelyi stressz, a rugalmas munkaidő és egy edzőterem használatának lehetősége gyakorolná a legpozitívabb hatást.
A felmérés eredményeinek ellenére, a magyarországi munkavállalók mintegy 73 százaléka úgy véli, hogy jelenlegi egészségi állapota „jó” vagy „nagyon jó”.
(Forrás és további információ: Infovilág, szerk. Kulcsár László, valamint Kelly Services)