A virtuális veszélyek ellen
Alattomos kísértések bugyognak föl a számítógépes világháló mélységesen mély bugyraiból, senki sem lehet teljes biztonságban, mert bármikor és bárhonnan érheti nyílt vagy mesterien álcázott támadás. Elsősorban a mindenre nyitott gyermekeket fenyegeti veszélyek sokasága.
A tapasztalatlan fiatalok eközben úton-útfélen azt hallják, hogy az internet a 21. század kiapadhatatlan tudásforrása. Így is van! A netet valóban a tájékoztatás és a tájékozódás céljából, a ma embere életének a megkönnyítésére, kapcsolatok villámgyors megteremtésére, ápolására, a világ megismerésére hozták létre. Áldásnak szánták, elméletileg az is, csakhogy…
Senkit sem szeretnénk halálra rémíteni, arra késztetni, hogy most nyomban szakítsa meg internetkapcsolatát, mondja föl a szerződését a szolgáltatójánál. Pusztán arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy minden eddiginél körültekintőbben bánjok az internettel, és felelős felnőttként figyeljen tapasztalatlan gyermekére, tanítványára. Beszélgessen a serdületlen lányokkal, fiúkkal arról, hogy kellő óvatossággal, egészséges bizalmatlansággal teremtsenek kapcsolatot a világháló segítségével. Tudják meg ezek a gyerekek, hogy nem mindig velük egykorúak ülnek a csevegőszobákban, hogy vannak, akik álcázzák életkorukat, nemüket, szándékaikat – hogy alkalomadtán lecsaphassanak áldozataikra.
Gyermekvédő Helló Háló
Erről is szó volt azon a megbeszélésen, amelyen az internettel a számítógépes programjai révén különösen szoros kapcsolatban álló Microsoft bejelentette: a gyermekek biztonságos internetezését segítendő kampányt kezdeményez.
Az online kockázati tényezők – a bosszantó pop-up hirdetésektől kezdve a vírusok terjesztésén és az adatokkal való visszaélésen át – egészen a legkomolyabb bűntényekig (pl. pedofil zaklatás) terjedhetnek, amire a szülőket, a tanárokat és a gyerekeket is fel kell készíteni. Ezt a feladatot vállalta magára a Microsoft az Egyszervolt a Magyar Gyermekkultúráért Alapítvánnyal és a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvánnyal együttműködésben, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete, a Honfoglalo.hu és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár közreműködésével.
A „Helló Háló” névre keresztelt kampány részleteit sajtótájékoztatón ismertették a program alkotói a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, ahol a téma iránt elkötelezett más szervezetek, így az ORFK Bűnmegelőzési osztálya és az Oktatási Hivatal képviselői is részt vettek.
A tájékoztatóval egy időben az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesületével közösen tanároknak is konferenciát rendeztek, ahol bemutatták a közoktatási intézmények számára készített oktatási segédletet, illetve ismertették a résztevőkkel a veszélyeket és azok elkerülését szolgáló eszközöket. Az ország több pontjáról érkező kisiskolások már a délelőtt folyamán játékos vetélkedő keretében ismerkedhettek meg a számukra kidolgozott online oktató programmal és játékokkal.
Bit és Bájt, meg a MegaMágus
Az Egyszervolt.hu-val együttműködésben a Microsoft a különböző korú gyermekektől kezdve a szülőkön át a tanárokig minden érintett igényeit lefedő tan- és felvilágosító anyagot, valamint online játékokat dolgozott ki a gyermekek biztonságos internetezésével kapcsolatban, és ehhez a Honfoglaló.hu csapata is csatlakozott. Játék közben a gyermekek szinte észrevétlenül sajátítják el a legfontosabb online viselkedési szabályokat.