Lassú evés, kevesebb kalória

Nem csak az számít, hogy mit eszünk és mikor, úgy tűnik, hogy az sem mindegy, milyen tempóban fogyasztjuk el az ételt. Aki ugyanis túl gyorsan eszik, több kalóriát fogyaszt. A Rhode Island Egyetem két új kutatása szerint valóban összefüggés van az étel gyors elfogyasztása és a testsúly között. A vizsgálatokból ugyanis kiderült, a férfiak alapvetően gyorsabban esznek, mint a nők, valamint az is, hogy a finomított gabonákat rövidebb idő alatt fogyasztjuk el, mint a teljes kiőrlésűeket.

Elősegíti a petefészekrák terjedését a zsírkötény?

A kutatások szerint a hasi „zsírkötény” elősegíti a petefészekrák terjedését. Az esetek 80 százalékában a rák a diagnosztizálás idejére átterjedt erre a zsírkötényre, más néven a csepleszre. A Nature Medicine szaklapban megjelent kutatásból az derül ki, hogy amint a petefészekrák eléri a csepleszt, elterjed a testrészen. A brit kutatók szerint a kutatás eredményei segítenek a petefészekrák, a brit nők körében az ötödik leggyakoribb daganattípus alaposabb megismerésében.

Gyomorpacemakerrel az elhízás ellen

Egy új fejlesztés, az úgynevezett beültetett gyomor pacemaker segítségével a kórosan elhízott páciensek agyában jóllakottság érzését lehet kelteni. Az új módszer alkalmazásával gyomorszűkítő műtét nélkül lehet átszoktatni az elhízott embereket a normál adag ételek fogyasztására. Az Abiliti névre keresztelt, hitelkártya méretű implantátum érzékeli, amikor a páciens ételt vesz magához, és ezzel egyidejűleg az elfogyasztott étel mennyiségétől függetlenül egy olyan üzenetet küld az agyba, amitől kialakul jóllakottság érzése.

Jobban elhíznak a kialvatlan tinédzserek

Azok a tinik, akik naponta 8 óránál kevesebbet alszanak, hamar felszedhetnek magukra néhány plusz kilót. Az alváshiány következtében ugyanis nem csak fáradtabbak lesznek a fiatalok, hanem többet is esznek. „Az alvás táplálék az agynak. Amikor a tinik nem alszanak eleget, elszundíthatnak az órákon, stresszesebbnek tűnnek és annak is érzik magukat, gyakran betegek, és ráadásul több kalóriát is fogyasztanak, mint akik legalább napi nyolc órát pihennek éjszaka” – magyarázta Lata Casturi, a kutatás vezetője.

A férfiak alulbecsülik saját méretüket

Egy felmérés szerint a férfiak hajlamosak akár öt centiméterrel is alábecsülni saját derékbőségüket, sőt tízből kilencen azt is beismerték, fogalmuk sincs, hogyan kell megmérni magukat. Egy átlagos férfi nagyjából 90 centiméteresre becsüli saját derékméretét, vagyis öt centivel kisebbnek, mint amekkora a valós átlag.

Az elhízás és az akne kapcsolata

Egy új kutatás szerint talán igaz a népi bölcsesség, mely szerint a pizza, a csokoládé és az ezekhez hasonló ételek pattanásokat okoznak, hiába tagadta az összefüggést a bőrgyógyászok többsége. Az ősidők óta jelenlévő bőrpanasz és az étrend összefüggése azonban új távlatokat nyithat a kezelésben. A kutatók egyenesen azt állítják, hogy a bőrgyógyászoknak pácienseik kezelésekor szűrniük kellene a rendellenességet.

Házastársunk hatása az étkezési szokásainkra

Az „igen” kimondása nem csak azt jelenti, hogy mostantól jóban-rosszban együtt leszünk, hanem azt is, hogy ezentúl egymás étkezési szokásait is befolyásoljuk. A kutatók háromezer résztvevőt vizsgáltak annak alapján, hogy a társas kapcsolataik mennyire vannak hatással az étkezésükre. A megfigyelés tíz éve alatt házastársak, barátok és testvérek befolyását kutatták.

Egészséges kezdéssel megelőzhető a túlsúly és a kóros elhízás

Egy nemrég az Archives of Pediatrics & Adolescent Medicine című szaklapban megjelent kutatási anyag szerint az elsőgyermekes édesanyák szoptatásra ösztönzése elősegítheti a gyermekek későbbi egészséges fejlődését. Az Egészséges Kezdetek Felmérés részeként a kutatók 667 elsőgyermekes édesanyát kértek fel a részvételre.

Hizlaló samponok

Orvosok és táplálkozási szakértő egyet értenek abban, hogy az elhízást megfelelő étrenddel és rendszeres testmozgással lehet elkerülni. Vannak azonban más tényezők is, egy új kutatás ugyanis arra az eredményre jutott, hogy a samponokban és egyéb kozmetikai szerekben fellelhető ftalát nevű vegyület összefüggésbe hozható a súlynövekedéssel.

Emlőrákot is okozhat a kövérség

A kövérség a leggyakoribb hajlamosító tényező, mely az időskorban jelentkező emlőrák előfordulási gyakoriságát befolyásolja. Az alkohol és a dohányzás szintén káros a Cancer Research folyóiratban közzétett új vizsgálat szerint.