Személyes tanácsadás után mindig azt kérem, hogy e-mailben jelezzenek vissza a változásokról. Egy soproni anyuka is így tett, aki korábban az egyik kisfiát hozta el hozzám. Így írt a tapasztaltakról: „Egy hete kezdtük a teljes változtatást, amit mondtál (azaz Vironal, 2×1 csepp és Cytovital a gyerek fürdővizébe), és már a régi ekcémás folt nyomai is eltűntek a kis testéről! Fantasztikus! Ja, és azóta nem fáj a gyomra evés közben, sőt többet és jóízűen eszik. Végre! Szívből köszönöm Neked!”
Energy
Lisztérzékenység: 20 év után gyógyult
A lisztérzékenység is olyan betegség, amit az emberek szomorúan vesznek tudomásul, majd panaszkodnak, hogy milyen drága a diéta… Csak az nem jut eszükbe, hogy nem kell elfogadni ezt, mint egy stigmát, hanem érdemes tenni valamit, hogy a helyzet megváltozzon.
A Víz Sárkány évében
Néhány napja beléptünk a kínai új évbe. A hagyományos számításoknak megfelelően 2012. január 22-én 23 órakor a világ fölötti irányítást és az ezzel járó felelősséget átvette egy szenzációs, mindazonáltal felettébb nagyigényű uralkodó, a Víz Sárkány. Így szenzációs esztendő vár ránk, de ne hagyjuk magunkat becsapni, mert a 2012. év egyáltalán nem lesz pihentető. Sok mindent nyerhetünk, de eszméletlenül sokat veszíthetünk is.
Már majdnem jött a kés…
Természetgyógyász barátunk tanácsainak és az Energynek köszönhetően rövid idő alatt sikerült megszabadulnom az évek óta visszatérően kínzó lábcsont-fájdalmaimtól, amelyek az utóbbi időszakban már az erős, gyógyszergyári fájdalomcsillapítóktól sem enyhültek. Időről időre, rohamszerűen visszatérő fájdalomról van szó, ami az orvoslással foglalkozók szerint igen nagy valószínűséggel pszeudo-köszvény, ám az okára nem jöttek rá, viszont nagyon megkeseríti a páciens életét.

Az enzimek és a mindennapi táplálkozás
Az enzimek jelenléte mindennapi táplálékunkban meghatározó fontosságú az emberi egészség megőrzéséhez. Ha a szervezetbe csak biológiai szempontból „halott”, hőkezelt és kémiailag módosított táplálék kerül, akkor a testet kimeríti a tápanyag-feldolgozáshoz szükséges enzimek termelése. Ezeket ugyanis normális körülmények között szintetizált állapotban „élő”, módosítatlan növényi táplálékkal is biztosíthatnánk szervezetünk számára.
Epebaj, oltások, hörgőgyulladás
Öt éve történt. Elmentem a háziorvoshoz, aki szerencsémre belgyógyász. Igen fájt a hasam, a gyomrom, és a tükör is egyre sárgább ábrázatot mutatott reggel. A doktor úr rám nézett, elszörnyülködött, majd a vizsgálatok után erősen csóválni kezdte a fejét. Kérdésére válaszolva elmondtam, hogy édesanyám, nagyanyám, nagynéném, nagybátyám is (anyai ágon) epeproblémával küzd, és meg is műtötték mindnyájukat. Hát rám is ez vár – mármint a műtét –, mondta a doki.
Hogyan támogassuk májunk működését?
Tavasszal a májunknak is szüksége van segítségre, hiszen felettébb leterheljük. A máj, a vesével együtt, mindennap természetes úton méregteleníti szervezetünket. Ha az egyik szerv „megbetegszik”, a másik – lehetőségei szerint – részben átveszi a szerepét. Ilyenkor az anyagcsere káros végtermékei lassabban választódnak ki, és elkezdenek felgyülemleni a szervezetben.
Tavaszi fáradtság? Felejtse el!
Tavasszal minden évben újabbnál újabb praktikákat próbálunk kitalálni, hogy legyőzzük a modern, rohanó világ egyik legfélelmetesebb civilizációs madárijesztőjét, amit tavaszi fáradtságnak hívunk. Akarjuk vagy sem, májunk tavasszal teljes sebességre kapcsol, igyekszik regenerálni az egész szervezetet, és onnan vesz el energiát, ahonnan csak tud.