Az akné helye jelezheti az egészségügyi problémákat

Az akné – vagy pattanás – megjelenése főként a tinédzserkorra jellemző kellemetlenség, de nem ritka a felnőtteknél sem. Rendszeresen vagy huzamosabban előforduló tünetek esetén érdemes megfigyelni azok előfordulási helyét is. Ha a testünk bizonyos részein gyakrabban vagy nagyobb mennyiségben fordul elő akné, az akár egészségügyi problémákat jelezhet.

Mikor veszélyes a tályog?

A kis tályog mindannyiunk számára ismerős: pattanás alakul ki, amelyben genny képződik. Miután a pattanás „megérett”, kinyomhatjuk, és a gennyet eltávolíthatjuk. Ez a kozmetikai szépséghiba, bár zavaró, viszonylag ártalmatlan tályogfajta, de nem az egyetlen. Vannak rejtett, veszélyt hordozó tályogok. Lássuk, hol fordulhatnak elő, és melyek a jellemző tünetek.

Vörös foltok, kiütések, pattanások

A bőrön jelentkező vörös foltoknak különböző okai lehetnek: gennyes pattanások, foltok az egész testen vagy csak bizonyos testrészeken, például az arcon, nyakon, mellkason vagy a hason? Fontos szerepet játszik a foltok megjelenése és időtartama, de az is, hogy a kiütés viszket vagy ég. Melyek lehetnek a bőrön jelentkező vörös foltok leggyakoribb okai?

Miért pattanásosak a felnőtt nők?

Mitől lehet aknés egy felnőtt nő bőre? Olasz kutatók 500 nő segítségével felfedtek néhány tényezőt, amelyek hatására gyakrabban fordul elő akné 25 év felett. Nem bizonyított, de lehetséges, hogy ezek közé a faktorok közé sorolható a kevés zöldség és gyümölcs fogyasztása, a fokozott stressz és az, ha a családban is előfordult felnőttkori akné.

Szerencsés, ha pattanásos?

A pattanások – aknék –, amelyek megkeserítik a kamaszok jó részének életét, lassabb öregedést, kevesebb ráncot jósolnak elszenvedőjüknek. A bőrgyógyászok már régen megfigyelték, hogy a pattanásos bőrű emberek lassabban öregszenek, mint hibátlan bőrű társaik. Az öregedés jelei, mint a ráncok, a bőr elvékonyodása jóval később jelentkeznek náluk.

Ne nyomkodja, ne dörzsölje, inkább várjon!

Noha az ember gyakran érez ellenállhatatlan vágyat, hogy kinyomja a pattanásait, a dermatológusok szerint ez nem tartozik a legjobb ötletek közé, mert általában csak romlik a helyzet. A bőr pórusai átengedik az izzadságot és a faggyút, de az elhalt bőrrétegek és az összegyűlt baktériumok gyakran eltömítik a járatokat, és így máris kész a baj.

Hatékonyabb a pattanások ellen a természetes alapanyagú készítmény

A Granadai Egyetem kutatói új készítményt szabadalmaztattak az akne kezelésére, amely teljes egészében természetes alapanyagokból készül, és sokkal hatékonyabb, mint a mesterséges anyagok, amelyek rezisztenciát és mellékhatásokat okozhatnak. A Mikrobiológiai Tanszék által kifejlesztett anyag fő összetevője egy kör alakú, 70 aminosavból álló fehérje, az AS-48, amit az Enterococcus baktériumok termelnek, és nem rendelkezik ismert hemolitikus vagy toxikus hatással.

Küzdelem az aknék ellen

A pattanások, illetve aknék megjelenését az emberek többnyire a hormonokhoz vagy a nem megfelelő étrendhez kötik. Noha a pattanásról legtöbbünknek a tinédzserek jutnak eszünkbe, manapság egyre több 25 év feletti küzd ezzel a bőrproblémával. Az alábbiakban ahhoz kapunk néhány hasznos tanácsot, miként lehet legkönnyebben megszabadulni ezektől a zavaró jelenségektől.

Az elhízás és az akne kapcsolata

Egy új kutatás szerint talán igaz a népi bölcsesség, mely szerint a pizza, a csokoládé és az ezekhez hasonló ételek pattanásokat okoznak, hiába tagadta az összefüggést a bőrgyógyászok többsége. Az ősidők óta jelenlévő bőrpanasz és az étrend összefüggése azonban új távlatokat nyithat a kezelésben. A kutatók egyenesen azt állítják, hogy a bőrgyógyászoknak pácienseik kezelésekor szűrniük kellene a rendellenességet.

Kevesebb szénhidráttal a szebb bőrért

Aki kevesebb szénhidrátot eszik, nem csak laposabb has lesz a jutalma, de a pattanásainak is búcsút inthet, a WebMD News jelentése szerint ugyanis a kevesebb szénhidrát fogyasztása által kontrollált vércukorszint segíthet féken tartani a bőrt elcsúfító gyulladásos csomócskákat, így egészségesebbé válik a külső.