Egy nagyobb tanulmány részeként 126 vastagbélrákos beteget kérdeztek meg az alternatív gyógymódok alkalmazásáról 7 európai országban. Kiderült, hogy a vastagbélrák diagnózisának megállapítása után a résztvevők 32%-a választott valamilyen természetgyógyászati módszert.
stressz
A meditáció a szívbetegeknek is segít
Chicagóban közzétették az amerikai kormány által támogatott azon tanulmány eredményeit, amely azt vizsgálta, miként hat a rendszeres meditáció a szívbetegekre. Kiderült, hogy a rendszeresen meditálóknál 4 hónap elteltével valamelyes javulást észleltek a vérnyomásban és a vércukorszintben is. Azok a betegek, akik megtanulták és alkalmazták a transzcendentális meditációt (TM), jobb vizsgálati eredményeket mutattak, mint azok, akik nem meditáltak, hanem ugyanannyi időt fordítottak előadások meghallgatására és beszélgetésekre a stressz, az étrend és a mozgás szívre gyakorolt hatásáról.
A szerotoninmítosztól a betegségiparig: beszélgetés Szendi Gáborral
2005 végén jelent meg Szendi Gábor klinikai szakpszichológus Depresszióipar című könyve, amellyel – pestiesen szólva – jól belecsapott a lecsóba. A szerző ugyanis könyvében nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a depressziót a gyógyszergyárak tették népbetegséggé, és az orvosok ma már minden tizedik embert depresszió diagnózisával gyógyszeresen kezelnek. Mivel Szendi Gábor tudományos vizsgálatok százait tanulmányozta át és elemezte – könyvében csak az irodalomjegyzék 33 oldalt foglal el –, azt kell mondanunk, hogy ezúttal mindenképpen többről van szó, mint a szerző magánvéleményéről. Ahogy dr. Buda Béla, az utószót író jeles pszichiáter megfogalmazta: „A könyv a depresszióval és annak gyógyszeres gyógyításával kapcsolatos dilemmákat szemléletesen tárja az olvasó elé. Ehhez nehéz hozzátenni valamit, de nehéz megcáfolni a főbb állításokat is.”
A siker az agyban kezdődik
Tavaszi meglepetést kerestem a budapesti Harmónia Iskolában, aminek kipróbálásával örömet szerezhetünk a Natúrsziget portál látogatóinak. Vendéglátómról, Kevevári M. Katalin iskolaalapító agytrénerről az a hír járja: röpke 15 perc alatt csodát tesz a fáradt emberekkel. Szerettem volna úgy érezni magam, mintha kicseréltek volna… Megtapasztaltam. Kár lett volna kihagyni!
Teaivással megelőzhető a petefészekrák?
Svéd kutatók érdekes, de egyelőre nem egyértelműen meggyőző elméletet állítottak fel arról, hogy a rendszeres, naponta több csészével fogyasztott tea mérsékli a petefészekrák kifejlődésének kockázatát. A vizsgálatba 61 057 svéd nőt vontak be, akikkel kérdőívet töltettek ki étkezési szokásaikról, majd 15 éven át nyomon követték egészségi állapotukat. E másfél évtized alatt 301 nőnél alakult ki petefészekrák. Azoknál a nőknél, akik 2 vagy több csésze teát ittak naponta, 46%-kal kisebb arányban fejlődött ki a betegség, mint a teát nem fogyasztóknál.
Stressz ellen mély légzés
Mindössze 5 perc alatt megnyugtathatja magát az ember, jelentősen oldhatja a felgyülemlett feszültséget, ha a megfelelő technikával mély légzéseket végez. Ily módon ellazulnak az izmok, lassul a szívritmus, csökken a vérnyomás. Az ötperces gyakorlat mindennapi végzésével kiegyensúlyozottabbnak, frissebbnek, energikusabbnak érezhetjük magunkat, javul az alvásunk minősége és a koncentrálóképességünk is. A neves amerikai gyógyintézet, a Mayo Clinic Women´s HealthSource című folyóiratában megjelent cikk nyomán alább ismertetjük a módszert.