Ha aggaszt az őszülés, itt az ideje, hogy megpróbálj lazítani. A kutatók ugyanis kimutatták, hogy a túl sok stressztől valóban megőszülünk. A New York-i Egyetem munkatársai a Nature Medicine szakfolyóiratban megjelent kutatásukban Dr. Mayumi Ito vezetésével felfedezték, hogy a hajszínünkért felelős sejtek túlzott mértékű stressz-behatás következtében eltűnnek. Ráadásul ezek a sejtek, az érintettek legnagyobb bánatára, nagy valószínűséggel már sosem térnek vissza.
stressz
Mit tegyünk fogcsikorgatás ellen?
A fogcsikorgatás tudatalatti folyamat, mely mindenekelőtt éjjelente, alvás közben lép fel. Gyakran okozója a stressz. Kezdeti tünetei lehetnek az állkapocs feszült izmai, fogfájás és a rágófelületek súrlódása vagy fogzománc-repedések. A további károsodások megakadályozására gyakori fogcsikorgatás esetén ún. harapássínt kell viselni. A feszült rágóizomzat lazítása érdekében javasolt relaxációs gyakorlatok végzése, masszázs és melegkezelés.
Nem szexi a stressz
A feszültség nyomot hagy a nők arcán – derül ki egy friss tanulmányból, amelynek eredményei alapján a férfiak kevésbé találják vonzónak azokat a hölgyeket, akiknek a szervezetében magasabb a stresszhormon szintje. A vizsgálat egyfajta válaszként készült arra az értekezésre, melyben rávilágítottak a szakértők, hogy a nők a kevésbé stresszes férfiakhoz vonzódnak. Markus Rantala professzor, a finnországi Turkui Egyetem professzora elmondta: a stressz rossz hatással lehet a termékenységre, tehát nem meglepő, hogy mindkét nem tagjai a nyugalmat részesítik előnyben.
Fertőzőek a negatív gondolatok
Egy friss kutatás szerint a körülöttünk élő emberek stresszhelyzetre adott reakciói – nevezetesen, hogy pozitívan vagy negatívan válaszolnak rájuk – meghatározhatják a saját gondolkodásunkat, amikor éppen valamilyen változáson megyünk keresztül. Sőt, a negatív gondolkodással járó emelkedett depresszió-kockázatra ugyancsak fogékonyabbak vagyunk az említett időszakokban az eredmények alapján.
Hogyan reagál agyunk a félelmetes dolgokra?
A Journal of Neuroscience című lapban nemrég közzétett tanulmány szerint teljesen normális jelenség, hogy azok, akik valamilyen poszttraumás stressz áldozatai, ha bármilyen, számukra ijesztőnek tűnő dolgot látnak, azonnal megrémülnek, hiába vannak tudatában annak, hogy amúgy teljesen biztonságos helyen tartózkodnak és nincs mitől félniük. Sőt, amint arról a Florida Egyetem szakemberei beszámoltak, mindez olyanok között is előfordulhat, akik amúgy nem szoronganak semmitől.
Fontos a munka és a magánélet közötti egyensúly fenntartása
A munkától való mentális, fizikai és elektronikus elszakadásra is szükség van ahhoz, hogy valóban magunk mögött tudjuk hagyni a munka okozta stresszt, állítják a Kansas Állami Egyetem kutatói. A koreai YoungAh Park pszichológus docens, korábbi sikeres üzletasszony kutatása során a munkahelyi stressz hatásait, a munka és család közötti egyre inkább összemosódó határok kezelését, valamint a munkaidő alatt felgyülemlett stressz levezetésének folyamatát vizsgálta.
Férfiaknál cukorbetegséget okoz az állandó stressz
Egy 35 éven át tartó kutatás eredményeként a svédországi Göteborg Egyetem kutatói arra a megállapításra jutottak, hogy az állandó stressznek kitett férfiak körében jóval nagyobb a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának esélye, mint azoknál a férfiaknál, akiknek életében nincs jelen a stressz. A vizsgálat során 7500, 1915 és 1925 között Göteborgban született férfi adatait elemezték ki a szakemberek.
Ugyanolyan rosszat tesz a szívnek a stressz, mint a napi öt szál cigaretta
Sokat stresszelsz? Ha igen, sokkal nagyobb az esélyed a korai halálra. A legújabb kutatás azt mutatja, hogy azokra, akik szoronganak és stresszelnek, a szívroham 27 százalékkal magasabb kockázata leselkedik. A kutatók hat korábbi tanulmányt elemeztek, amelyekben a résztvevőket az általuk érzékelt stressz-szintről kérdezték. A csoportokat magas és alacsony stressz pontszám szerint csoportokra osztották, majd 14 évig nyomon követték őket, és figyelték a szívrohamok előfordulását.
Kiolvasható a stressz a várandós anyák nyálából
Nehéz nyomon követni a stresszt, de segítséget jelenthet egy könnyen begyűjthető, mindig rendelkezésre álló testnedv – állítják amerikai kutatók. A John Hopkins Egyetem kutatói kiderítették, hogy a nyál alkalmas lehet egy sor orvosi vizsgálat elvégzéséhez, például arra, hogy ellenőrizzék a várandós nők stressz-szintjét. Megmutatja a keringési betegségek kialakulásának kockázatát és a DNS-vizsgálatra is a legolcsóbb módszer.
Duplájára növeli a kislányok elhízásának esélyeit a rossz családi háttér
Azok a kislányok, akik veszekedős családban élnek, ötéves korukra kétszer akkora eséllyel lesznek elhízottak, mint azok, akik boldog családban nevelkednek – derült ki a Columbia Egyetem új kutatásából. A kutatók több mint 1600 óvodás adatait nézték át egy előző, a Fragile Families and Child Wellbeing című tanulmányból, ami alacsony jövedelmű, egyedülálló anyák gyermekeinek jólétét és egészségi állapotát követte nyomon.