A Natúrszigeten megjelent, „Temetni” készülnek a bioenergetikát című cikk nyomán gyógyítás és tudomány viszonyáról beszélgettünk Szász András fizikus professzorral és Weixl-Várhegyi László természetgyógyásszal. Portá­lunkat Kürti Gábor természetgyógyász képviselte.

Szász András: Szeretnék először egy fénymásolatot adni Önöknek az egyik kedvenc képemről. Picasso festette 16 éves korában, és arról szól, hogy mit tesz az orvos, és mit csinál az éppen ápolást végző nővér. Az orvos méri a beteg pulzusát, a nővér pedig fogja a gyermeket, és teát kínál a betegnek. Ez az a vezérfonal, ami számomra a természetgyógyászatot valahogy a helyére teszi. Ezek után a „Temetni készülnek a bioenergetikát” című cikk kapcsán szeretném ugyancsak a helyére tenni magát a bioenergetikát. Persze ez összefügg azzal, hogy hová sorolom magát az alternatív medicinát vagy a komplementer medicinát. A mindehhez használt fogalmakat szeretném megosztani önökkel. Először is: számomra az alternatív medicina és a komplementer medicina két teljesen különböző dolog. Nem csak azért, mert az egyik egy kiegészítő és a másik egy valamiképp önálló struktúra.

Alternatív és komplementer medicina

Natúrsziget: De ezt a két fogalmat általában egybemossák.

Sz. A.: Valóban egybemossák, de nagyon rosszul teszik. Az alternatív medicina azt jelenti, hogy valamit helyettesítő, valamit kiváltó medicina. A komplementer medicina azt jelenti, hogy valamivel együttműködő, valamit kiegészítő rendszer. A komplementer medicina nyugodtan együttműködik bármilyen, számára elfogadható másik gyógymóddal, míg az alternatív medicina annak helyettesítésére szolgál. Az alternatív medicina véleményem szerint magában hordoz egy sor nagy kérdőjelet. Ha az alternatív medicina más megoldási módokat zár ki, amely megoldási módok a jelenlegi tudásunk szerint nem lehetnének kizárhatók, akkor az ilyen alternatív medicina hibás. Mondok egy példát: ha egy kínait autóbaleset ér, akkor nem az akupunktúrás rendelőbe fog elmenni tűszúrásos kezelésre. Ha egy végzetes kimenetelű betegsége van valakinek, egyáltalán nem biztos, hogy olyan alternatív módszert fog kiválasztani, amelyiknek a működése bizonyítottan a fájdalmat csillapítja. Vagyis előfordul, hogy az illető palliatív módszert (tehát a tüneteket enyhítő, de magát a betegséget nem gyógyító eljárást – a szerk.) választ. Ha egy palliatív módszert mint alternatívát szembeállítok egy kuratívval (ténylegesen gyógyítóval – a szerk.), akkor ez nem jó irány. Viszont ha egy palliációs eljárást kombinálnak egy kuratívval, tehát például fájdalomcsillapítást valamilyen valóban gyógyító eljárással együtt alkalmaznak, akkor ez a kombináció mint komplementer medicina, számomra elfogadható és fontos tevékenység.

Összegezve: mindaddig egyetértek mindenféle alternatív és komplementer medicinával, ameddig ez a beteg érdekeit szolgálja, vagyis magyarán nem zárja el a beteget attól a gyógymódtól, amely bizonyítottan működik.

Natúrsziget: De ki hivatott eldönteni, hogy mi szolgálja a beteget?

Sz. A.: Az orvos, a beteggel együtt. Erről mindjárt beszélni fogok, mert ez egy nagyon alapvető kérdés.

Weixl-Várhegyi László természetgyógyász: Meg az orvos kérdése is belejátszik.

Sz. A.: Igen az orvos kérdése is belejátszik. Nem csak az orvos kérdése, az orvos lelkiismerete, az is, hogy az orvos mennyiben a beteget és mennyiben a beteg fizetőképességét nézi. Mert sajnos ez is számít. Én például az onkológiában eléggé járatos vagyok, látom, hogy mennyire motiválja a beteg fizetőképessége a kezelés formáit. Ettől azonban most el kell tekintenünk, mert ez egy szociális tényező, és nem hiszem, hogy ez a téma a mai beszélgetésünk kereteibe belefér.

Az alternatív, illetve komplementer módszerekhez hozzátennék valamit. Akkor van ezeknek létjogosultságuk, ha a bizonyítottan hatásos eljárások között nem találunk olyat, amelyikkel lehetne a betegen segíteni. Ilyen eset nagyon sok van az onkológiában, de sajnos más betegségekben is, és akkor igenis helye van annak, hogy alternatív módon segítsünk. Tehát azt nem zárom ki, hogy egy adott kezelési módnak alternatívái legyenek, hanem azt, hogy a beteget az alternativ medicina alkalmazása elzárhassa egy bizonyítottan működő gyógymódtól. Amíg a ténylegesen működő módszer működőképes lehet, addig a beteg csak komplementer (vagyis kiegészítő – a szerk.) módszerrel kezelhető. Amikor viszont egy eljárás már nem hatékony, akkor igenis helye van az alternatív (vagyis helyettesítő – a szerk.) módszereknek.

Natúrsziget: A jelenlegi szabályozás egyébként ugyanerről szól, tehát azt mondja ki, hogy a természetgyógyász nem írhatja felül az orvos által meghatározott gyógymódot, legfeljebb kiegészítheti, és ha szükséges, konzultálnia kell az orvossal. Tehát ebben a tekintetben a jogi keretek teljesen egyértelműek.

Sz. A.: Én is így vélem. De hozzáteszem, hogy amikor nincs más lehetőség – és a hatályos szabályozás erről nem rendelkezik, mert nem ismeri el, hogy az orvostudománynak vannak határai, pedig vannak – akkor ezen a limiten túl igenis lehet alternatívát nyújtani. Mielőtt azonban továbbmennénk, szeretnék definiálni néhány fogalmat.

Mi maradt a három lábon álló gyógyításból?

W-V. L.: Hozzátenném az elhangzottakhoz, hogy a gyógyítás ma eleve üzletcentrikus, tehát arról szól, hogy minél több gyógyszert miként kell eladni. Nekem, mint természetgyógyásznak ez az egyik problémám, a másik pedig az, hogy a statisztikákat is manipulálják. Például a gyógyult rákosok esetében, mert a statisztika nem beszél arról, hogy hányan élték túl a betegséget.

Ma az orvosoknak nem tanítják meg a természetes gyógymódokat, amelyeket négyezer évig használt az orvoslás, mintha a gyógyítás azzal kezdődött volna, hogy megjelentek a kemikáliák, és elkezdték alkalmazni a szintetikus gyógyszereket. Az utóbbi 100-150 év a gyógyítást teljesen elvitte ebbe az irányba, és feledésbe merülnek a korábbi elismert gyógymódok.

Mi azt mondjuk, hogy nincs gyógyíthatatlan betegség, csak gyógyíthatatlan beteg van, mert a lelki tünetek is szerepet játszanak. Kutatók bebizonyították, hogy annak a férfinek, akit egy másik miatt eldob a felesége, magyarul kiteszi a szűrét, az agyában ugyanolyan folyamatok indulnak meg, mint annak a szarvasbikának, akit az erősebb szarvasbika kilök a territóriumából, hogy az ő területére többet ne menjen be. Tehát a természet rendje mindenütt működik – embernél, állatnál, de még a növényeknél is. Ezek a dolgok mérhetők. Nem hinni kell, hanem mérni. Azért is mondom ezt, mert nekem mérnök az alapvégzettségem.

Sz. A.: Azt hiszem, Ön most kimondott egy olyan dolgot, amit én is szerettem volna leszögezni. Teljes mértékben egyetértünk: nem hinni kell, hanem mérni. Azért pontosítanám, amiről beszélt. Véleményem szerint a humán gyógyászat mindig is három lábon állt, és ténylegesen csak az utolsó 150 évben tűnt el két lába. Az egyik lába egy szakrális ág volt, ami határozottan lelki jellegű, egyfajta sámánisztikus megközelítés.

Natúrsziget: Nem véletlen, hogy a papi és a gyógyító hivatás egybeesett, ugyanazok a személyek művelték.

Sz. A.: Az sem véletlen, hogy a mai korban a vallások viszonyos válságával és bizonyos frontális ütközésével megnőtt az ugyancsak lelki szükségletet kielégítő természetgyógyászok szerepe. Ez valamilyen módon papi hivatás is, de a kettő ma már nem összekeverhető egymással.

A másik láb a kémiai, amelyik benne van a humán gyógyászatban, különböző növényeket gyűjtésével stb.

Natúrsziget: A fitoterápiában benne van a lélek is, benne vannak a növény rezgései, nemcsak a kémia törvényei.

Sz. A.: A fitoterápiát én sokkal hátrább sorolnám, mint maguknak a gyógynövényeknek a felhasználását, ami a gyógyszeres kezelés alapja is. Annak, hogy éjjel felmentek a kopár hegyre és meghatározott módon gyűjtötték a növényt, volt valami rituális vonzata, de van persze tudományos alapja is annak, hogy egy más vegetatív periódusban lévő növény, ami éppen disszimilál, másképp fog felhalmozni bizonyos összetevőket.

W-V. L.: Másképp a gyökérben, és másképp a szárban meg a levélben.

Sz. A.: Ez megint egy másik kérdés. Azt akartam hangsúlyozni, hogy a kémiai gyógyászatnak megvannak a történeti gyökerei. Végül van a gyógyításnak egy harmadik lába, ami különböző masszázsokból, fizikai hatásokból áll, és aminek ugyancsak lehetnek különböző átfedései a szakrális vonatkozásokkal. A baj az, hogy a gyógyítás egyes lábai között megbomlott az összhang. Ezt a harmóniát azonban vissza lehet és vissza is kell állítani, de nem a többi láb kiszorításával. Tehát azokat az eredményeket nem szabad kidobni, amiket a humán gyógyászatban elértek, hanem meg kell őrizni és tovább kell fejleszteni.

Fokozódik a láthatatlan környezetszennyezés

W-V. L.: Olyan összetett világban élünk, ahol a láthatatlan és a többség által nem érzékelhető környezetszennyezés is fokozódik. Ilyen többek között az elektroszmog, a mobilszmog, a mágneses térerő, a szatellitszmog. Ezeknek óriási hatásai vannak az emberi szervezetre. Az ember ezekre genetikailag nincs felkészülve, mert a Föld természetes mágneses térereje, amit megszoktunk, 0,001 gauszos, de már ennek a négy-ötszöröse mérhető, szinte mindenütt. Én ezt műszerekkel tudom igazolni. Ezért is mondhatjuk, hogy megbomlott a harmónia.

Sz. A.: Igaza van, de ez egy másfajta megbomlás. Úgy gondolom, a harmónia olyan módon bomlott meg, hogy a gyógyszer-kutatások sokkal mélyebben és dominánsabban határozták meg a humán gyógyászatot, mint a többi láb. A többi láb tehát nem fejlődött olyan gyorsan, mint ez. Tudjuk jól, hogy például az onkológiában alkalmazott kemoterápia a mustárgáz első világháborús bevetéséből ered. Észrevették, hogy az egyébként halálos fegyverként szolgáló mustárgáz, ha nem halálos adagban kapta valaki, meggyógyította a rákos embert. Ez volt az első kemoterápia, és hol tartunk azóta?

Natúrsziget: Egy szempontot hadd tegyek hozzá. A harmónia megbomlásának az is a hátterében lehet, hogy míg a kémiai láb nagyon szorosan és egyértelműen kapcsolódott a tudományhoz, amelyik viszont az elmúlt néhány száz évben hatalmas fejlődésen ment át, addig a többi lábnak, érthető módon, nem sok köze volt a tudományhoz. Tehát a másik két lábhoz tartozó jelenségek a tudásunk mai szintjén még nem nagyon mérhetők, nem igazolhatók. Vagy ha mégis igazolhatók, akkor a tudomány nem fogadja el őket tudományosnak.

Elektroszmog: az a baj, hogy kevéssé kutatták

Sz. A.: Próbáljuk meghatározni, mi az, hogy tudomány. De mielőtt ezt megtenném, visszatérnék az elektroszmogra és más határkérdésekre. Az elektroszmoggal nem az a baj, hogy van, hanem az a baj, hogy kevéssé kutatták. Az elektroszmog az utolsó 40 évben durván öt-hatszázszorosára nőtt a környezetünkben, a különböző tudományágak által nagyszerűen kifejlesztett készülékek hatására. Mindenkinek van mobiltelefonja, magnója meg tv-je, használja a GPS-t, és nagyon örül neki. Ezek a tudományos eredmények ott vannak a mindennapjainkban, és megterhelik a környezetünket. Ugyanúgy, ahogy megterheli az, hogy szénnel vagy olajjal fűtünk. Ezt a megterhelt környezetet viszont nem vettük figyelembe ugyanolyan súllyal a tudományban, mint amilyen súllyal magukat a fejlesztéseket. Nem a modern vilag fejlesztési eredményeit kell visszafogni, hanem megtanulni ezeket használni, és kivédeni esetleges káros hatásaikat. Ide kívánkozik egy hasonlat. Mindenki tudja, hogy a kés veszélyes dolog, mégsem tiltjuk be a kést, mindenkinek van, de a gyermekektől, akik még nem tanulták meg a használatát, eltiltjuk.

Natúrsziget: Professzor úr, azt hiszem, ennél rosszabb a helyzet. Mert nemhogy a védekezést nem kutatták, hanem még ott sem tartunk, hogy mondjuk a mobiltelefon- vagy mikrosütőgyártók kimondják, igen, hát ebben az elektroszmogban valóban lehet valami.

Sz. A.: Ez nem a gyártók ügye. Az ő dolguk az, hogy gyártsák a mobilt meg a mikrosütőt. Független kutatásokra lenne szükség, hogy kiderítsék, ezeknek az eszközöknek a hatásait miként lehet kompenzálni, kivédeni stb., és rákényszeríteni a gyártót arra, hogy más technológiát alkalmazzon.

A dolog lényege az, hogy embereknek, és általában az élőlényeknek van egy rendkívül speciális tulajdonságuk. Ez egy adaptációs mechanizmus, amit többek között a stresszfehérjéken keresztül jut érvényre. Ősi immunreakcióról, molekuláris vagy inkább sejtszintű immunreakcióról van szó, amely speciális kis súlyú fehérjéken keresztül valósul meg. Ez azt jelenti, hogy ha stressz ér egy sejtet, akkor ez a sejten belül olyan fehérjét hoz létre, amely a stressz negativ hatását megpróbálja ellensúlyozni. A stressz alapvető hatása az, hogy lebomlik a hidrogénhíd kötés, mely a leggyengébb kötés a fehérjén belül, ha pedig lebomlik a hidrogénhíd kötés, akkor szétbomlik a helikális szerkezet, mely a fehérje működését állítja le.

Ezek a stresszfehérjék ott vannak a mindennapjainkban. Az általános stresszadaptációnak Selye János óta ismert mechanizmusa van. A probléma az, hogy az elektroszmoggal kapcsolatban nem látjuk teljesen pontosan a stresszadaptációt.

Mondok egy példát. Svéd kutatók, mivel nem kaptak adatokat a gyártóktól, hogy milyen nagy a mobiltornyok kimenő teljesítménye, viszont szerették volna vizsgálni a kapcsolatot a kimenő teljesítmények és a betegségek között, más módszerhez folyamodtak. Megnézték statisztikailag a betegségben töltött napok számának viszonyát az ország mobiltelefonnal való lefedettségével. Referenciának azt az időpontot vették, amikor még nem létezett mobiltelefon, vagyis a 80-as évek elejét. Tehát amikor még nem volt mobiltelefon, akkor is volt egy trendje a dolognak, mikor bejött a mobiltelefon, utána is lett egy trendje a dolognak. Nos, a vizsgálatból az derült ki, hogy jelentősen, szignifikánsan több napot töltöttek betegállományban azok, akik ott éltek, ahol a mobiltelefon lefedettség kicsi volt, mint azok, akik nagy lefedettségű területeken laktak. Ez nagyon fontos dolog. Mert egy vizsgálat világosan kimutatta azt, hogy ahol a mobil lefedettség alacsony, ott nagyon nagy energiával sugároz a telefon. Mert a kézibeszélő mindig ahhoz viszonyítja a sugárzását, hogy milyen távolságban található a mobiltorony. Tehát nem a mobil antenna, hanem a kézibeszélő jelentette a terhelést.

Mikor sugároz nagy energiával a mobil?

W-V. L.: És ha már mozog az ember, akkor a mobil növeli a térerőt. Először felveszi a kapcsolatot az első toronnyal, de ahogy elmozdul az illető, már keresi is a másik tornyot, és megnöveli a térerőt, hogy folyamatos legyen a beszélgetés.

Sz. A.: Így van. Tehát azokon a területeken, ahol rossz a lefedettség, ott sokkal nagyobb a kézibeszélőből sugárzó energia, mint azokon a területeken, ahol nem. A másik fontos megállapítás az, hogy ahol nagy volt az elektroszmog terhelés, ott igenis nagy volt az adaptáció is. Szemben azokkal a helyekkel, ahol ilyen nincs, ezért az illető nem tudott adaptálódni. Magyarán az adaptáció plusz-mínuszban egyaránt számít. Most olyan kutatások folynak, hogy megnézik, mit jelent olyan területekről, ahol nincs elektroszmog, bekerülni egy erős elektroszmogos régióba, meg fordítva, egy erős elektroszmogosból bekerülni egy elektroszmog nélkülibe, és hogy ezek a stresszváltozások milyen következményekhez vezetnek a humán rendszerben. A humánrendszer nem gép – és ez egy nagyon-nagyon fontos dolog. Itt nem gépről van szó, hanem egy olyan rendszerről, mely képes adaptálódni, vagyis alkalmazkodni a változó körülményekhez, de képes ki is esni abból az egyensúlyból, amit képvisel.

De kanyarodjunk vissza ahhoz, hogy mit értek én tudományon. Úgy gondolom, hogy a tudomány az a terület, amelyen valamit bizonyítani akkor tudok, ha mérni tudom. Tehát a tudomány bizonyos fokig állhat hipotézisekből, de ez kevés. Például Einstein nem akkor vált naggyá, amikor 1905-ben feltalálta a speciális, majd később az általános relativitás elméletet, mert az hipotézis maradt addig, ameddig tudományosan nem volt bizonyítható. Einstein akkor vált elismert tudóssá, amikor az általa kigondolt effektusokat mérni is tduták, amikor kiderült, hogy a Merkúrnak van perihelium mozgása, hogy a Napfogyatkozáskor éppen az történik, amit ő megjósolt, hogy a különböző relatív mozgások laborban mérhető módon zajlanak le. Tehát a lényeg az, hogy a tudomány a mérhetőség kritériumán alapszik.

Natúrsziget: És ott van még a reprodukálhatóság, az eredmények megismételhetőségének a feltétele is.

Sz. A.: Természetesen: a mérhetőségnek önmagában sok kritériuma van, ebbe beletartozik a reprodukálhatóság, a pontosság igénye.

Natúrsziget: De például már Heisenberg megmondta, hogy a mérőeszköz, a mérést végző személy beavatkozik magába a mérésbe. Akkor viszont mennyire tudunk pontosan mérni?

Sz. A.: Teljes egészében tudunk pontosan mérni. A kvantummechanikai gondolkodásnak van egy mechanikus magyarázata, ami sok mindenben sántít ugyan, mégis hadd mondjam el. Ez a határozatlansági reláció, ami mindenkinek misztikus, pedig semmi misztikusság nincs a dologban. Ha egy fényképet szeretnék készíteni az előttem elhaladó autóról, akkor használhatok nagyon kis zársebességet. Ezzel a kis zársebességgel az autó pontosan ott fog állni, ahol van, mert kis zársebességnél nem mozdul el az autó, és akkor pontosan tudom, hogy a helye ott van előttem. A másik lehetőség, hogy követem az autó mozgását, és nagy zársebességgel készítem el a fotót. Ekkor az autó képe elmosódik, de ott van élesen a háttér. Tehát vagy a sebességet mérem, és akkor elmosódik az autó, és fogalmam sincs aról, hogy hol van, vagy pedig mérem, hogy pontosan hol van, de nem tudom róla, hogy mozog-e vagy áll. Ez persze nem egy csoda, mindenki tudja, aki fényképez. Itt tehát pusztán arról van szó, hogy ezt a két dolgot nem tudom egyszerre mérni, ami azonban nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem tudom mérni. Egy elektronnak sem tudom megmondani egyszerre a helyét és a sebességét, vagy ugyanígy nem tudom megmondani az energiáját és az időt, hogy meddig tartózkodik egy helyen. Ez nem jelent semmilyen misztikumot, csupán azt, hogy a környezet és a beleavatkozó is benne van a rendszerben, mert hiszen ő maga is egy kölcsönhatás. A kölcsönhatásokat mérem, és akkor magamat is belemérem. De ez nem képez olyan határt, amely miatt a tudomány ne lenne képes további megismerésre. Egyet viszont biztosan jelent: azt, hogy a tudomány soha nem fogja elérni, hogy minden tiszta és egyértelmű legyen. Soha nem jutunk el odáig, hogy mindent értünk, mert mindig lesznek tisztázandó kérdések. Ilyen szempontból nyilvánvaló, hogy vannak (nem lezárt) határai a dolgok megismerésének.

Natúrsziget: Végül is azok a fogalmak, amelyeket a tudomány használ, vagyis az alkalmazott szimbólumrendszerek is belejátszanak abba, hogy mennyire vagyunk képesek adekvát módon visszaadni a valóságnak egy szeletét. Ezek egyben a tudomány korlátait is jelentik.

Placebo: lehetséges eszköz a beteg gyógyításához

Sz. A.: Így van. Végül az utolsó definíció, amit gyógyítás és tudomány viszonya kapcsán szeretnék megvilágítani: a placebo. Rendkívül fontos fogalomnak tartom. Tehát arról a gyógyászati eljárásról, gyógyszerről, eszközről vagy bármi egyébről van szó, aminek konkrétan mérhető tudományos bizonyítása laborszinten nincs, ugyanakkor lehetséges, hogy van eredménye a gyógyítás gyakorlatában. Ily módon ez a szakrális ághoz tartozó fogalom. Lényegében az orvos számára teljesen mindegy, hogy a placebótól gyógyul meg a beteg vagy a gyógyszertől, mert a cél nem az, hogy gyógyszert adjak neki vagy placebót, hanem az, hogy meggyógyítsam. A placebo tehát nem negatív fogalom, hanem egy lehetséges eszköz a beteg gyógyításához.

Natúrsziget: A placebo ma már a tudományban is nélkülözhetetlen.

Sz. A.: Itt szükség van egy kis pontosításra. A bizonyítékokon alapuló orvoslás elvei szerint a gyógyszer hatékonyságának egyik vizsgálati módszere a placebóéhoz viszonyítás. De ezzel az utóbbit kizárják a gyógyításból, pedig a placebo alkalmazása ugyanúgy lehet gyógymód. Legfeljebb az elvárt hatást lenne szabad a placebóéhoz viszonyítani, tehát nem magát a gyógyítást.

Mondok egy példát: mérhető az újszülött majmok érzelmi reakciója, ha elválasztják őket az anyjuktól. Ez egy érzelmi reakció, ami komoly, mérhető immunválasszal is jár. Az érzelmi hatás tehát mérhető fiziológiai választ vált ki. Ez a helyzet akkor is, ha valaki küzd az egészségéért, hisz a gyógyulásában, akkor őt jobban meg lehet gyógyítani, mint ha valaki lemond erről a küzdelemről.

W-V. L.: Nincs gyógyíthatatlan betegség, csak gyógyíthatatlan beteg.

Natúrsziget: Én úgy fogalmaznám meg a dolgot, hogy a beteg a saját aktív részvétele nélkül nem is tud igazán meggyógyulni.

Sz. A.: Ebben nem vagyok biztos. Inkább azt mondom, hogy szükség van egy bizonyos lelki hatásra, amely az említett szakrális ághoz tartozik. Vagyis a beteg véleményét lehet alakítani, eredeti elképzeléseit módosítva már önszántából lehet részvételre bírni.

Betegségre vagy gyógyulásra hangolódni

Natúrsziget: Kicsit brutálisabban fogalmaznék. Ha valaki lelkileg arra hangolódott rá, hogy meg fog halni, akkor sokkal nehezebb segíteni neki, ha egyáltalán lehet.

Sz. A.: Ez szó szerint igaz. Ugyanakkor egy jó pszichológus ki tudja használni ezt az állapotot is, vagyis akkor is tud segíteni, ha a beteg elhatározta, hogy meg fog halni. A beteg lelki állapota átalakítható, tehát nagyon fix elhatározása az ellenkezőjére is fordítható.

W-V. L.: Érzelmileg ráhangolódva a betegre, tudom arra terelni, amit szeretne. Ő azt mondja, hogy szereti a négyéves unokáját. Én azt mondom, hogy az unokája le fog érettségizni, ő pedig ott lesz az érettségi bankettjén.

Sz. A.: Az a beteg, aki nagyon fixen köti magát valamihez, sokkal könnyebben kezelhető, mint aki tudatosan átlátja a helyzetét. A placebohatásokhoz visszatérve: ezek egyértelműen mérhető dolgok. Például hogy van-e a betegnek nyombélfekélye vagy nincs, az mérhető. Egyértelmű, hogy placebóval is kezelhető a nyombélfekély, legfeljebb nem olyan jól, mint a gyógyszerekkel, de kezelhető. Együtt pedig valószínűleg még jobban.

Natúrsziget: Tudja professzor úr, melyik az a betegségcsoport, ahol mérések szerint a placebo gyakran hatásosabbnak bizonyul, mint maga a gyógyszer?

Sz. A.: Nem.

Natúrsziget: Ezek az antidepresszánsok. Ajánlom figyelmébe e tárgyban, ha még nem ismeri, Szendi Gábor Depresszióipar című könyvét.

Sz. A.: Köszönöm. Én ehhez a témához külön táblázatban kigyűjtöttem a placebo alkalmazásának terápiás eredményeit különböző betegségek esetén. Világosan látszik, hogy ezek az eredmények nem rosszak. Például az általános fájdalmaknál 86%-os eredményt értek el placebóval! Vagy karcinómánál, ami valóban nagyon erős fájdalommal jár, 39-90%-os placebohatást mértek! Egyébként mellékhatásokat is el lehet érni placebóval, csak rá kell beszélni a beteget.

Mi tekinthető a tudomány részének?

Natúrsziget: Elég messzire kanyarodtunk a bioenergetika témájától, a Natúrszigeten február 28-án megjelent, vitaindítónak szánt cikktől. Professzor úr az eddig elmondottak alapján teljesen nyitottnak és megértőnek tűnt a komplementer terápiák iránt, viszont már előzetes beszélgetésünk során jelezte, hogy vitatja a cikkben foglaltakat. Végül is miben nem értünk egyet?

Sz. A.: A cikkben sorolt kérdései közül az elsőt tartom problematikusnak, illetve tisztázandónak. (Ez így szólt – a szerk: „Ha a különböző készülékekkel végzett energetikai kezelések alkalmazása ellen (pl. biorezonancia) ma már senkinek sincs elvi és gyakorlati kifogása, miként gondolhatja komolyan bárki is, hogy az ember – a világ legtökéletesebben működő »gépezete« – nem képes hatékony energetikai segítséget nyújtani egy másik embernek? Más kérdés, hogy jelenlegi tudásunk alkalmatlan ennek a folyamatnak a kimutatására és mérésére. De gondoljunk csak bele: mindig is létezett például elektromosság és mágnesesség, csak régebben nem ismertük és nem tudtuk mérni ezeket a természeti jelenségeket, de attól persze még működtek…”)

Itt alapvető az a megfogalmazás, hogy „jelenlegi tudásunk alkalmatlan…”. Ez így van, és ez fontos, hiszen ez veszi ki a tudomány által értelmezhető fogalmak köréből a bioenergetikát, és ez az alapja a „tudománytalan” (sajnos pejoratívan hangzó) értékelésnek is. Ezzel összefüggésben a következő mondata zavar igazán, amikor felhozza a jelenségek valódiságának és mérhetőségének az ellentmondását, ezzel azt sugallva, hogy a mérhetetlen (legalábbis ma még mérhetetlen) a jelenlegi tudomány részének tekinthető. Ezt ugyan szó szerint nem mondja ki, de kérdése és főleg az abban lévő magyarázó mondatok teljes egészében ezt közvetítik. Ezzel nem értek egyet. Ezekről a kérdésekről árnyaltabban kellene fogalmazni, nem szabad megengedni a félreérthető értelmezéseket. Ha azt szeretnénk, hogy komolyan vegyék a természetgyógyászatot, akkor nekünk magunknak is komolyan kell vennünk magunkat, a komolyság teljes humán és tudományos felvértezettségével. Itt van az alapkő.

Natúrsziget: Abban nincs vitánk, hogy a beszélgetésünk valamennyi résztvevője azt szeretné, ha komolyan vennék a természetgyógyászatot. Azok az orvosok is, akik ma hallani sem akarnak róla… A Natúrsziget olvasói nevében is köszönöm a beszélgetést, igen tanulságos volt.

Kürti Gábor