Talán a legvitatottabb kérdés a látástréningben az a csoda, amit a lelkünk ad a látáshoz. „…jól csak a szívével lát az ember”, mondja Saint-Exupéry kis hercegének a róka. Lelki szemeinkkel látunk, ott kopik meg lassan az éles látás, amit teljesen újra fejleszthetünk.

A szívünkkel, a lelkünkkel látunk, mondták régen, mit sem tudva az agyról. A szem tehát csak egy kapu. Egy információs kapu. A kép feldolgozása, adaptálása a lényeg, amihez nem igen van szükség hibátlan szemgolyóra, szemüvegre. A szemüveg ebben a folyamatban nem segít!

A látás a fejünkben kezd romlani

Tudjuk, hogy a látás csak 10%-ban függ a szemtől és 90%-ban az agytól, tehát csak akkor van igazán probléma, ha valaki világtalanul vagy nagyon rossz szemmel születik, mert a 90%. nem vagy alig tud kifejlődni. Ha később éri a súlyos károsodás vagy lesz szemüveges, olyan hároméves kora után, amikorra kialakultnak tekintjük a látást, egészen más a helyzet. Akkor a maradék látásúnak, a gyengén látónak is nagyon hatásos fegyver kerül a kezébe, amiről nem is igen tud, pedig vagy 100 éve tudhatna.

Annak ellenére működik a dolog, hogy a szemészek ma is úgy gondolják: nincs más lehetőség, mint a 10%-ot javítgatni szemüveggel, lézerkéssel, szemlencse cserével stb. De a látás – általános értelemben – a fejünkben kezd romlani, amitől különböző mértékű alakváltozást szenved a szemgolyó. A szemüveg meg az egyéb orvosi praktikák a szem torzulását igyekeznek helyre pofozni, de ezektől a látás 90% százaléka érintetlen marad. Míg ha egy jóféle látástréninget ajánlanának, akár tökéletesen is működhetne újra minden – kortól és szembetegségtől függetlenül.

Persze azonnal felvetődik a hivatalos kérdések talán legfontosabbika: hogyan láthatnánk élesen, ha szemüveg nélkül vagyunk. A mondat ütős, de logikailag ferde torony. Ha a lelki szemeinkkel látunk, akkor csak a dolog racionális részét oldja meg a szemüveg, a látástréningezőnek pedig kimondottan rontja az esélyeit.

A belső képet mindig élesnek látjuk

Hunyjuk be vagy takarjuk el a szemet. Képzeljük el a látnivalót. Élesnek látjuk a belső képet, pedig nincs ott semmiféle szemüveg, és a szemünk sincs nyitva…

A gyerekek olyan jól látnak fejben, hogy tőlük kellene tanulni. Akkor mi a fenének sírunk a segédeszköz után, mondhatnánk. Persze hogy azért, mert míg gyenge a látás, kell valami, amivel látunk vezetni, a komputeres meg efféle munkákat elvégezni, de komoly eredményeket soha nem fogunk kapni, ha nem tesszük le a mankót. (Érdekes, hogy nincs szemüveges álom. Már 30 éve kérdezem minden betegtől, volt-e olyan álma, amelyben keresi a szemüvegét, mert nem tud lemenni a lépcsőn. Nem, nicht, nyet – egyetlen esetben sem. Szerintem sok orvos is eljutott erre az érdekes következtetésre. Még a legrosszabb szemű vagy alig látó vak sem tud beszámolni olyanról, hogy álmában rémülten keresi a szemüvegét, mert mindjárt kitöri a nyakát. „Álmában mindenki tisztán lát egy kicsit”, mondaná József Attila).

Dr. Bates tanításai alapján azt mondhatjuk, hogy a lelki szemes rágondolás nem elég erős, és akad egy kis gond, ha kinyitjuk a szemünket. Szemüveg nélkül eltűnik az oly tiszta lelki kép, pedig nyitott szemmel is ott kellene maradnia. Valami olyasmiről van szó, mintha két kép volna jelen: az egyik az élesebb emlékkép, a másik a valós, homályos. Kicsit furcsa, de igaz: nyitott szemmel is rá kell gondolni a csukott szemes képre. Tehát nincs itt nyomdahiba, jól érti minden kedves Olvasó! Tudatosan kell a belső tiszta képre gondolni, ha gyakorlunk, a haladóknak pedig amikor csak lehet, míg újra automatikus nem lesz a tiszta látás.

Kitartó gyakorlás nyomán minden esetben javul a szem

Jó 10 éve tapasztalom, hogy minden esetben javul a szem, csak a kitartás hiányzik a tanítványok zöménél. Azt hiszik, a tréning egy tabletta, amely sitty-sutty megoldja a látászavart. Egyre több, de még nagyon kevés azoknak a száma, akik újra jól látnak. A 8-12 éves gyerekeknél, írja dr. Bates, ha a szemüveg viselése helyett látástréningezni kezdenek, akár pár hét alatt teljesen meggyógyulhat a látás.