Miért és hogyan alakul ki?

Egészen ártatlanul kezdődik. Az első érméket merő unalomból dobjuk be a játékgépbe. Minden csillog-villog, vonzza a tekintetet, és a gép hirtelen pénzt ad ki. Nem csoda, ha ismét próbálkozunk. Eljön azután az a nap, amikor a figyelmünket el akarjuk terelni a problémáinkról, meg kell szabadulnunk a magánéletbeli vagy a munkahelyi stressztől – és ekkor a játékteremben a krupié közli, hogy éppen az általunk megjátszott szám nyert, vagy az automata nyereményt ad ki. A gép az, amelyik hirtelen szívélyessé válik és megjutalmazza a játékost. Nála el lehet felejteni a problémákat. A játékteremben vagy a nyerőgépnél megélt első sikerek után a játékos még több vigaszt szeretne. Ha ezt nem kapja meg – márpedig az esetek többségében ez a jellemző –, a kudarcokat és az első anyagi veszteségeket lekicsinyli. Vár, azt remélve, hogy később biztosan visszanyeri a pénzt. Ám ez a később soha nem következik be. Ezt pedig egy játékmániás nem akarja tudomásul venni, amíg csak a szenvedélybetegsége tart.

A következő esélynek, a következő nyereménynek kell a veszteséget kiegyenlítenie. A játék egyre fontosabbá válik a játékos életében: egyre több időt, nagyobb teret és több pénzt vesz el. Adósságokat halmoz fel, hogy tovább játszhasson. Miközben a kölcsönkért pénzt eljátssza, újabb veszteségek érik. Egyre nő a játékosra nehezedő nyomás és stressz. Görcsösen kapaszkodik az egyre kisebb nyereményekbe. Minden gondolata a játék körül forog, minden egyes szabad percét arra fordítja. A játék teljesen kitölti az életét. Hiányzik a munkahelyéről, mert a kölcsönkért pénzt elő kell teremtenie. A játéktartozások egyben becsületbeli tartozások. Ha a nyereményből nem megy, akkor másképpen kell pénzhez jutni. A játékos a kábítószereshez hasonlóan bűnözővé válik: lopás, csalás, sikkasztás útján próbál pénzhez jutni. Végül azután elherdálja az egész vagyonát, adósságai elborítják, családja és szociális környezete szétesik. Ha pedig végül nem tisztességes módon teremti elő a játékhoz a pénzt, a bebörtönözés veszélye is fenyegetheti.

Élet játékszenvedély nélkül

Sok játékos maga próbál megszabadulni a játékszenvedélyétől. Ez nehéz, és visszaesésekhez vezethet, és minden egyes visszaeséssel nő a játékos önmegvetése a maga köré vont csalással és hazugsággal szemben. Játszani nem nagy művészet, ám abbahagyni igen. Önsegítő csoportokban aktív és egykori játékosok kölcsönösen segítik egymást. Ha két találkozó között sikerül a játékot megállni, az már sikernek számít. Ha beszélnek játékszenvedélyükről, az segít csökkenteni a nyomást. Az anonim játékosok csoportjában az érintetteknek nem kell titokban tartaniuk játékszenvedélyüket, a többiek szintén játékosok, akik megélték ugyanazt a kényszert. Egymás tapasztalataiból tanulhatnak. Számos játékosnak sikerül lassanként rendezni anyagi és személyes ügyeit.

A játékosok – a többi szenvedélybeteghez hasonlóan – nagyon magányosak. A csoportban szembesülnek azzal, hogy másoknak is hasonló a sorsuk, és hasonlóan rossz tapasztalataik vannak. Megtapasztalják, hogy mások mégis képesek voltak talpra állni. A csoportban emellett olyanokkal találkoznak, akik bármiféle morális megítélés-elítélés nélkül mutathatnak utat a játékosnak, azt az utat, hogy a játékot lehetséges abbahagyni. Nem mellékes, hogy új, függőségmentes kapcsolatok kialakítását is megtanulják.

A játékmániás győzelemről álmodozik. Arról, hogy gazdagságot, házat, autót ad a családjának. Ez az álomvilág széttörik, ha felhagy a játékkal. Tovább kell játszania ahhoz, hogy életben tartsa az álmát. A szenvedélyből kivezető úton meg kell tanulnia, hogy az élet akkor is elviselhető, ha nincsenek irreális álmai, hogy nem kell győztesnek vagy a legjobbnak lennie. Fájdalmas ugyan belátni, hogy eddig vesztes volt, de bármilyen paradox módon hangzik is: a vereségekkel való szembenézés jelenti az első lépést abból a hamis reményből és önáltatásból, hogy újra meg újra győznie kell.

(Németből fordította: Mészáros Csilla, forrás)