A kezdet és a vég…

A függőségi esetek minden fajtája más. A munkamánia az elismerés keresését jelzi. Lehet, hogy az érintett gyerekként nem kapott elegendő figyelmet, a sikereit nem méltatták. A szülők talán folytonosan sokat dolgoztak, és a gyerektől elvárták, hogy korán alkalmazkodjon ehhez a helyzethez. Odafigyelést akkor kapott, ha teljesített. Ha nem dolgozott, megbüntették. Esetleg mindig elküldték a következő szavakkal: Hagyj békén, míg be nem fejezem! – és az a munka soha nem készült el. Ez a fajta szülői magatartás megalapozhatja a későbbi munkamániát. Annak ellenére, hogy az érintett munkamániások gyerekként szenvedtek ettől, később, felnőttként éppen így viselkednek a hozzájuk közelállókkal és a gyerekeikkel szemben.

A munkamániásokat a munka lendületben tartja. Ez a szenvedély egészen ártatlanul kezdődik, például úgy, hogy mindenféle olvasást szabadidős tevékenységnek tekintenek, még akkor is, ha az a munkájukkal kapcsolatos. A munka egyre nagyobb teret foglal el a gondolkodásukban, a családtagokhoz és a barátokhoz fűződő kapcsolatok megromlanak. A kritikus időszakban a munkamániás nem hagy fel a túlzott munkával, megszállottként dolgozik, halmozza a munkát. Ha nincs határidős tevékenysége, feleslegesnek érzi magát. Megjelenhetnek az első tünetek: magas vérnyomás, gyomorfekély, depresszió.

A krónikus szakaszban, ha esti, éjszakai, valamint vasárnapi munkavégzésre is sor kerül, az alvási idő drasztikusan lerövidül, az érintett rendszerint 3-5 órát alszik. Egyesek napokig kibírják alvás nélkül, és csak élénkítő szerekkel tartják ébren magukat. Mivel ebben a szakaszban gondolkodási és koncentrálási nehézségek is fellépnek, gyógyszerek, alkohol és nikotin „segítségét” kell igénybe venniük. Az utolsó szakaszban súlyos szervi betegségek jelennek meg: hallásvesztés, szívinfarktus, sztrók.

A felismeréstől a gyógyulásig

A terápia csak akkor kezdődhet meg, ha a szenvedélybeteg belátja, hogy beteg. A munkalkoholizmusból kivezető első lépést tehát az jelenti, hogy a saját munkánkban felismerjük a függőséget. A szermentes szenvedélybetegségeknél, amelyek közé a munkamánia is tartozik, különösen nehéz lemondani a függőség tárgyáról. Egészen más ez, mint az alkoholizmus esetében, ott meg lehet tanulni, hogy visszautasítsuk az első pohár italt, munka nélkül azonban nem élhetjük végig az életünket. A terápia tanulási célját hosszú távra kell előirányozni, és abból kell állnia, hogy a munkamániás megtanulja: a túlzásba vitt munka és teljesítmény nélkül is értékes ember.

Az összes többi szenvedélybetegséghez hasonlóan a munkamániából való „kiszállás” is egy felismeréssel kezdődik: a munkától való függés erősebb, mint maga a szenvedélybeteg. A munkamánia betegség, még akkor is, ha hivatalosan nem számít annak. Az érintettek terapeutákhoz, önsegélyező csoportokhoz fordulhatnak segítségért. Emellett vegyék figyelembe a következő tanácsokat: ahelyett, hogy gyorsan, állva bekapják az ételt, elegendő időt kellene fordítaniuk az étkezésre. Fontos, hogy időnként egy tó partján vagy egy réten heverésszenek, hétvégére pedig ne vigyenek haza munkát. Olvasmányként csak azt vegyék a kezükbe, aminek nincs köze a munkájukhoz. Szakítsanak időt arra – ha szükséges, tanulják meg újra –, hogy játsszanak a gyerekekkel. Tűzzék ki célul, hogy embertársainkkal és embertársainkért éljünk, ne pedig a munkáért. Ezeket kellene tehát megtenni – anélkül, hogy ebben ismét a tökéletesség elérésére törekednének.

(Németből fordította: Mészáros Csilla, forrás)