Az eredmény hamar jön

A kötelező 10 perces munkahelyi szünetben, az iskolai órák közti szünetekben, a délutáni tanulószobát, napközit is beleértve, takargassuk le szemeinket jó párszor néhány percre, vagy felváltva csináljuk az itt leírt gyakorlatokat, hogy a szemünk visszanyerje a mozgást, a vizualizációt, a szemüveg, a bámulás okozta stressz oldódását. A szemeltakarás alatt legjobb elővenni a szép gondolatokat és hagyni, hogy az emlékek suhanjanak fejünkben. Bármilyen rövid lazító tréning után sokkal tisztábban látjuk, amit a gyakorlat megkezdésekor homályosan láttunk szemüveg nélkül.

Akinek komoly a szándéka, és a szabadsága idején is van energiája, nagyon hamar eredményre juthat. Először csak pillanatokra lát élesebben, esetleg olyan pici ideig, hogy mire ráeszmél, hogy tisztább minden, már el is múlik az érzés. (A pozitív hatás után ugyanolyan homályos és zavart lesz minden, mint előtte, ez így van rendjén). De később a villanások, a tisztább látási pillanatok sűrűsödnek, és egyre hosszabb és tisztább periódusok következnek.

A komoly tréningezőknek a napi akár többször félórás célzott tréninget ajánlom, és bizony nem lenne jó visszatenni a szemüveget. Nyáridőben ezerrel süt a nap, tessék csak harcolni a szemüveg visszavétele ellen. Ha ugyanis visszateszi a „látüveget”, lényegesen csökkenti a látásjavítás esélyeit, mert a szemüveg újra visszafeszíti a fókuszt a régi helyére, és a relaxált állapotnak fújtak.

A képzeletben minden mozgatható

A szemeltakarás millió változata, a szemgyakorlat alatti vizualizáció, a teszttáblákkal való játékok mind a haladóknak, mind a komplikált esetek számára elengedhetetlen volna naponta akár többször is. 3-5-10 percre vagy többre. Aztán itt vannak az integrációs feladatok, azokat sem volna helyes ellazsálni. Szinte egész nap szem előtt kellene tartani, hogy mi a javuló szem dolga. A metrón, az utcán, az autóból kinézve, mindenütt, ahol csak eszünkbe jut, szemlélődni kellene, és beágyazni a napi életünkbe más gyakorlatokat is. A tv, a netezés sem kivétel.

Ráadásul a látásnak vannak illúziói, amelyeket szintén észben kell tartani, és valahogy a tudatalattink részévé kellene tenni. Ha kicsi tárgyat figyelünk, ha apró betűs a felirat, ha nagyon messze van valami, a jó szem nemcsak „letapogatja” a tárgyat egy szempillantás alatt, hanem mozgatja is képzeletben az egészet. – Mi az, hogy mozgatja? – kérdezné az ember. A tárgyak nem mozognak. Nem is mozognak, de mégis azt kell gondolni, hogy kicsit élnek, lötyögnek. A képzeletben, a gondolatban mozognak. Kicsit, ütemesen, lazán és állandóan. Nem mozog ott semmi, csak azt kell gondolni. Tehát a rossz szeműeknek valahogy rá kellene találni és begyakorolni, beidegeződéssé tenni ezt a teljesen ismeretlen csodát.

Hangsúlyozom, az egész illúzió, nem a valóság. Ráadásul ott van egyéb illúzió is, amit mind gyakorolni kell, ha komoly a szándék. (Lásd cikksorozatomat itt, a Natúrszigeten.)