Most ismét Mária mamára került a sor. Megkértem, hogy nyissa ki a szemét és nézzen a táblára. „Sokkal tisztábban látok mindent” – mondta, de amikor elkezdte ráncolni a homlokát, meg mereszteni a szemeit, elhomályosodott minden. Imre is kinyitotta a szemét, amikor letelt a megszabott idő. Felvillantak az élesebb betűk, de éppolyan hamar vissza is homályosodtak, mint ahogy előjöttek. Az olvasótábla minden rossz látásúval sokáig „kiszúr”, mert bámuljuk, fixáljuk, és önkéntelenül is akarjuk az olvasást, ami feszültséget teremt.

Nézzük a sorok között a semmit!

A látás automatikus dolog, a legkisebb tudatalatti erőltetés is rontja. Ez a rossz nézési szokás olyan mélyen bennünk van, annyira nem vesszük észre, hogy nagy ügyesség kell a felfedezéséhez, hát még ahhoz, hogy meg is szabaduljunk tőle!

Megkértem mindkét „tanulót”, hogy csak a betűk és a sorok közti fehérségre gondoljanak behunyt szemmel, és csak minden tizedik másodpercben nyissák ki egy pillanatra a szemüket, nézzék meg a következő betűt, de azonnal csukják is be szemüket, nehogy a bámulás újra elkezdődjön.

Ezzel az apró trükkel Mária mama tovább jutott 2-3 sorral – és ha nem is az összes betűt, de 2-3-at egyértelműen kivett a kisebb betűs sorokból. Imrének nem ment ilyen jól. Nem tudta elképzelni a sorok közti fehérséget. Mivel a tudatunkban, a képzeletünkkel látunk, nagyon fontos lenne, hogy ott fejlesszük ki újra a betű tökéletes emlékképét, de a fehéren nincs mit látni, tehát azt gondolta, hogy nem tud vele mit kezdeni. Elmagyaráztam, hogy a fehéren való gyakorlatok pontosan azért nyugtatóak, mert ott nincs semmi különös, amit olvasni lehetne – akarva.

Megint szemeltakarás következett. Öt percet kértem. Mindketten azzal foglalkoztak, hogy valamilyen ringatózást képzeljenek el fürdés közben a Balatonban. A hatás nem is maradt el. A ringó mozgás javítja a szem tudatalatti passzív mozgását, okvetlenül fejleszti a képzeletet, és nyugtatja a mentális stresszt. A mozgás minden jól látó szemen megvan, de a látásproblémák esetén ez a nem ismert jelenség lassul vagy változik az amplitúdója, esetleg teljesen szétesik.

Melyik is a jobbik szemem?

Mária néni ezután végig elolvasta a táblát, Imrének olyan éles lett minden, mint még soha, bár olvasni még nem volt képes. Annyira elámultunk a 90 éves szellemi kapacitáson, hogy Imrét már csak az anyósa látása érdekelte, a sajátjával nem is foglakozott. Együtt vártuk az időskori látás újabb csodáit.

– Mi volt az, amivel a Balatonon ringatózni tudott? – kérdeztem.
– Hát, tudja, azok a nagy fekete teherautó-gumibelsők. A mi fiatalságunknak nem volt más. Azon lebegtünk a vízen, azt nagyon el tudtam képzelni.
– Nyitott szemmel is rá tud gondolni?
– Hát hogyne, talán még jobban is, mint becsukottal.
– Rá tudná helyezni az egészet nyitott szemmel is a teszttábla betűire?
– Persze – mondta, és a ringó úszógumi elképzelése mellett szépen elkezdte olvasni a betűket. Most hiba nélkül. Mindketten ámultunk a tisztes kor fantáziavilágán, de akkor „fagytunk le” igazán, amikor az operált szemre került a sor. A képzelet segítségével jobban olvasott vele, mint a jobbik szemével. Az idős hölgy úgy összezavarodott, hogy felkiáltott: „Jesszus, most akkor melyik is a jobbik szemem?”

Tulajdonképpen tehát a képzeletünkkel látunk, az kopik el a szemüveg és berögzülő bámulásunk, önkéntelen erőfeszítéseink miatt.

(Folytatjuk)

Vén Péter
www.szemtorna.hu
info@szemtorna.hu
Telefon: 216-1976
Tanácsadás