Néha egyes gondolatok akaratlanul is ránk törnek, vagy úgy érezhetjük, egyes tevékenységeket, tetteket feltétlenül véghez kell vinnünk, akkor is ha ez bennünket, vagy másokat zavar. Az ilyen önkéntelen gondolatokat vagy cselekedeteket nevezzük kényszernek, ami akár betegessé is válhat.

Miről ismerhetjük fel kényszeres gondolatokat?

A kényszergondolatok az egyén tudatát tartósan elárasztják. Általában az ilyen problémával küzdő személy tisztában van azzal, hogy a felmerülő gondolatok nem a helyzethez kötődnek, mégis szenved tőlük, gyötrődik, de újra és újra gondol rájuk. Vannak ezek között kényszeres kívánságok: például folyton és visszatérően a férje halálát kívánja a feleség, bár tisztában van vele, hogy nem helyénvaló, mégis kényszert érez rá, és mindeközben gyötrődik. Mások kényszeres impulzusokkal illetve fantáziálásokkal küzdenek: az előbbire példa, amikor valaki egy temetésen érez rá kényszert, hogy nevessen, az utóbbi jellemző esete pedig a tiltott szexpozitúrák egy kiszemelt partnerrel. Megnyilvánulhat gondolat formájában (‘minden pillanatban megkaphatom a H1N1-et’) vagy tépelődésben is (‘mit csináltam rosszul a múltamban?).’

Amikor cselekvés kényszeres…

A kényszercselekvések esetén általában tisztában van vele az egyén, hogy tette értelmetlen, de megmagyarázhatatlan késztetést érez annak végrehajtására, ellenkező esetben valami szörnyű dolog történik vele. Amikor végrehajtja, egy időre megszabadul ugyan a feszültségtől, de nemhogy egyéb öröme nem származik ebből, hanem további kényszercselekvést is indukál. Később már rituálévá is fejlesztődnek ezek a cselekvések, mindig ugyanolyan szabályos rendben. A kényszercselekvések között említhetjük a tisztasági kényszert (‘mindennek tisztának és rendesnek kell lennie’), ami gyakran ez a párkapcsolat vagy a családi kapcsolatok rovására is mehet. De ilyen cselekedet az ellenőrzési kényszer is (az egyén ugyanazt a dolgot többször egymás után leellenőrzi: biztos, hogy bezártam az ajtót?) Kényszercselekvések még az érintési kényszerek (valamilyen tárgyhoz való hozzáérés szüksége) vagy számolási kényszer (a környezetünkben lévő tárgyak állandóan összeszámolására való kényszer) is. A kényszergondolat és kényszercselekvés külön-külön, de együtt is előfordulhat, utóbbi gyakoribb.

Lehet gyógyszeresen kezelni a betegséget, ám a kizárólag ezt alkalmazó betegeknél a tünetek visszatérnek. Az esetek 50-80 százalékában igazolhatóan jótékony hatással vannak a betegség javításában egyes szerek. Az eredményes gyógyuláshoz azonban hasznos terápiás megoldásokat is alkalmazni, főként az expóziós, a válaszgátlásos és ezek gyógyszeres terápiákkal kombinált változatai alkalmazhatóak. Az expóziós és válaszgátlásos viselkedésterápiák alkalmával a pácienst szorongásos, kényszeres helyzetekkel, kényszeres viselkedést kiváltó tárgyakkal szembesítik, és arra kérik őket, próbáljanak ellenállni nekik. A terapeuta ekkor a páciens szeme láttára interakcióba kerül az adott tárggyal, de nem a kényszeres cselekvést, hanem valami egész mást végez vele és a klienst is ugyanerre biztatja. Később ennek mintájára már otthoni gyakorlatot is lehet végezni: például, ha a kényszercselekvése az állandó takarítás, ejtsen le egy süteményt a piszkos padlóra, majd vegye fel, és egye meg. Terápiás munka és esetleg öngyógyító gyakorlat gyanánt is szolgálhat a végső tanulság: merjünk szembe szállni a kényszereinkkel, menjünk hozzájuk közel és ismerjük meg őket. Lényeg, hogy drasztikusan ne vonjunk meg magunktól semmit, mert akkor nagyobb az esélye a visszaesésnek. Fokozatosan kell leszoktatni magunkat a különféle kényszereinkről.

(Forrás: Kényszereink: ‘Biztos, hogy bezártam az ajtót?’)