Étel, ital, mozgás – fontos apróságok

Ha a gyerek időben megszokja a friss fűszert, zöldséget, később is szívesen fogyasztja ezeket. Szívesebben eszi meg a szendvicsét is, ha azt közösen készítik el otthon. Az is fontos, milyen folyadékot visz magával!

A reggeli kapkodásban megesik, hogy a szülő nem tud uzsonnát készíteni a gyermekének, ezért esetleg pénzt ad neki, vásároljon valamit magának a büfében. Ismerjük ennek a végét: a gyerek megveszi, amit adott pillanatban finomnak talál, és egy ragacsos fánk, más édesség elfogyasztásával csak szénhidrátot visz be a szervezetébe. Gyakran nem is vesz ételt, mert inkább majd iskola után, például a játékboltban elkölti a pénzét másra stb. Ez nem is volna nagy baj, csak éppen nem eszik semmit, éhes marad.

Vezessük be, hogy még este elkészítjük – gyermekünkkel közösen – a másnapra szánt szendvicset, és folpakkba, alufóliába csomagolva a hűtőszekrényben tárolhatjuk reggelig. A szendvics összeállításnál figyeljünk annak alkotóelemeire, lehetőleg mást és mást, változatosan készítsünk el, ne unja meg a gyerek, legyen kedve a falatozáshoz. Vegyük figyelembe a gyerek kívánságát, de igyekezzünk vitaminos zöldségekkel kiegészíteni a szendvicset (paprika, paprikakrém, snidling, paradicsom, retek stb.), egy kocka csokoládé és pár szem gyümölcs becsomagolására is fordítsunk figyelmet.

Mit csomagoljunk?

A legegyszerűbb vajat is finoman el lehet készíteni zöldfűszerek (snidling, kakukkfű, bazsalikom, majoránna, zöldség zöldje, zellerzöld stb.), kevés maradék szalámi vagy kenőmájas, főtt tojás, esetleg kockasajt, egy főtt burgonya, kis mustár – vagy amit éppen találunk még otthon – hozzáadásával. A hozzávalókat villával, botmixerrel vagy turmixgéppel összetörjük, elkeverjük, és ízlés szerint fűszerek hozzáadásával változatossá tehetjük. A frissen szedett, apróra vágott kakukkfű ízesítéssel készült szendvicskrémmel gyermekünk elkerülheti a felső légúti gyulladásokat, mert az illóolajok, flavonoidok hatásos védelmet biztosítanak már kevés mennyiségben is, ezzel az immunrendszert is támogatjuk.

A bazsalikom erősíti a pozitív életszemléletét, a benne lévő hatóanyagok és illóolaj kedvezően befolyásolja az emésztést is. A majoránna az immun- és nyirokterületeket erősíti, a petrezselyem zöldje számos illóolajával, klorofill és C-vitamin tartalmával, valamint további komponenseivel javítja az étvágyat, szélgörcsöt old, vizelethajtó. A zeller limonént, szelinént, flavonoidokat, furokumarinokat, sok szerves nátriumot, kalciumot, foszfort, vasat, magnéziumot, káliumot, nyomelemeket tartalmaz. Serkenti a veseműködést, erősíti az immunrendszert, csökkenti az emésztési panaszokat. A zellert enyhén megpárolva, kenyérre kenhető formában és mártásként elkészítve étvágygerjesztőnek is használják.

Folyadék kell!

A tízórai mellé tegyünk be egy szalvétát is, aztán már csak az innivalóról kell gondoskodni. Lehetőleg szénsavmentes ásványvizet, limonádét, esetleg házi készítésű szörpöt javasolnék (bodza-, málna-, menta-, szeder-, ribizliszörp stb.). Semmiképp sem ajánlottak a szénsavas ivóvizek, magas koffeintartalmú italok (kóla stb.) fogyasztása.

A napi folyadékbevitel így egyenletesen elosztva kerülhet be a gyermek szervezetébe, nem korlátozódik a délutáni, illetve csak az esti órákra, tehát a vesék egyoldalú terhelésének is elejét tudjuk venni. Ezzel segítjük a gyermek energiarendszerét a helyes irányban tartani, kevéssé lesz fáradt, jobban tud koncentrálni a tanulásra.

Mozgás, kézmosás, vacsora

A délutáni elfoglaltságok, különórák miatt sok gyermek alig mozog a szabadban. Legalább akkor, tegyük lehetővé a friss levegőn való tartózkodást és egy kis mozgást, játékot, amikor hazafelé tartunk. Út közben beszélgessünk, kérdezzük meg gyermekünket, megette-e a szendvicset, ízlett-e neki, megitta-e az elkészített innivalót, vagy másnap mit inna szívesebben. Érdemes arról is szót váltani, hogy étkezés előtt mosott-e kezet az iskolában (meg fogunk lepődni a válaszokon!), felhívhatjuk a figyelmét a kézmosás fontosságára.

Az esti órákban manapság kevés szülő ér rá arra, hogy főzéssel töltse az idejét. Mégis megéri a fáradozást a napi meleg étel készítésére fordított figyelem, különösen akkor, ha az iskolában nincs lehetőség meleg ebédre. A vacsora már ne legyen megterhelő a gyomornak, és végül ne felejtsük el a beáztatott lenmagot elfogyasztani, hogy aztán reggel könnyedebben kezdődjön az újabb nap.

A családban kialakult szokások módosítása, a változtatás nem egyszerű feladat. A szülőnek és gyermeknek érdemes közösen átgondolni, megbeszélni és tudatossá tenni azt, hogy a család minden tagjának sokat kell tenni a testi-lelki harmónia megteremtéséért. Külön-külön és együttesen is felelősségünk van családtagjaink és önmagunk egészségéért! Kitartással, összefogással bizonyára hamar jelentkeznek majd az első eredmények – vagy esetleg a kudarcélmények is.

Ne felejtsék: „Az, aki még sosem követett el hibát, valószínűleg még sosem próbált semmi új dolgot.” (Albert Einstein)

Sok sikert kíván szeretettel minden kedves olvasónak:

Németh Imréné Éva
természetgyógyász, fitoterapeuta
Tanácsadás