Helytelen tanácsadás a sikertelen fogyókúrák oka?
Egyél kevesebbet, és le fogsz fogyni. Ez az egyszerű tanács igaz ugyan, de nem könnyű betartani, ráadásul gyakran azért jönnek vissza a felesleges kilók, mert az emberek visszatérnek régi, megszokott és egészségtelen táplálkozási szokásaikhoz. A kutatók azonban úgy gondolják, hogy a visszaesések és kudarcok hátterében az áll, hogy irreálisak az elvárásaink. Igazából nem is a mi elvárásaink, hanem a szakembereké, mivel a tőlük származó tanácsok helytelenek.
Sokan azzal az elképzeléssel vágnak bele a fogyókúrába, hogy az eredmény hamarosan meg fog látszani. A Brit Dietetikusok Szövetsége és az Amerikai Dietetikusok Szövetsége is egybehangzóan állítja, hogy ha 500 kalóriával kevesebbet eszünk, vagy ugyanennyit ledolgozunk edzéssel, hetente körülbelül 0,5 kg-ot fogyhatunk. Ez a sebesség állítólag nagyjából reális, vagyis ha valaki kitart e mellett, 12 hónap alatt körülbelül 26 kilót adhat le.
Az amerikai National Institutes for Health kutatói szerint azonban ez jelentősen túlbecsüli az arányokat, mert hibás számításon alapul. A The Lancet szaklapban megjelent tanulmányuk szerint sokkal hosszabb ideig tart lefogyni, egészen pontosan körülbelül három évig. Egy teljes évnyi fogyókúra tehát fele annyi testsúly-csökkenést eredményez, mint amit a szakértők jelenleg jósolnak. Ez pedig megmagyarázza, miért hagynak fel olyan sokan a próbálkozással néhány hónap múlva: a szakértők olyan irreális elvárásokat fogalmaznak meg, amiket lehetetlen megvalósítani.
A kutatások azt mutatják, hogy a fogyókúrázók a hatodik hónapban érnek el a csúcspontra, és a kilók ezt követően kezdenek újra visszakúszni rájuk. Sokféle – helytelen – magyarázattal állnak elő ezzel kapcsolatban, de a lényeg az, hogy a fogyókúrázók valamilyen okból visszatérnek eredeti étkezési szokásaikhoz, és ez fokozatosan újra megnöveli a testsúlyukat. Az új tanulmányt vezető Dr. Hall szerint a szakembereknek meg kellene változtatniuk a fogyókúrázóknak adott tanácsaikat, hogy a jövőben ne essenek ebbe a csapdába. Ha reális képet kapnak ugyanis, az alapján jól tájékozottá válhatnak, és könnyebben dönthetnek.
Dr. Hall kutatócsoportja arra is felhívja a figyelmet, hogy nem szabad megfeledkezni az egyes emberek között megfigyelhető eltérésekről sem. Még ugyanazzal az étrenddel és pontosan ugyanannyi testmozgással is lehetséges, hogy az egyik ember gyorsabban ill. lassabban fogy, mint a másik. A kövérebbek például ugyanazzal az étrendi változtatással nagyobb testsúly-csökkenést érhetnek el, ugyanakkor hosszabb ideig tart nekik, hogy stabil testsúlyt érjenek el, mint a kevesebb zsírral rendelkezőknek. Nem is beszélve arról, hogy a szervezet gyorsan hozzászokik a kevesebb kalóriát tartalmazó étrendhez, függetlenül attól, milyen fajta élelmiszer mennyiségét korlátozták e kalóriacsökkentéshez.
Végül tehát mégis az derül ki, hogy a legfontosabb az akaraterő. Nincs csodafogyókúra, és ha valaki tényleg eredményeket akar, ki kell tartania a diéta és a fogyókúrás program mellett. Az egészséges étrend egész életre szól, nem csak a karácsony utáni néhány hétre.