A Pennsylvaniai Egyetem, a Monell Chemical Senses Center és a philadelphiai veteránkórház közös kutatása azt mutatta ki, hogy bizonyos keserű ízek érzékelésének képessége közvetlen kapcsolatban áll azzal, mennyire képes leküzdeni valaki a felső légúti fertőzéseket, különösen a krónikus orrmelléküreg-gyulladást.

A legutóbbi kutatások szerint a keserű íz érzékeléséért felelős T2R receptorok az ember felső és alsó légúti szöveteiben is megtalálhatók, ami azt sugallja, hogy összefüggés áll fenn a keserű ízek aktiválása és az immunválasz megindításának szükségessége között ezeken a területeken, amikor esetlegesen káros baktériumoknak vagy vírusoknak vannak kitéve. A Journal of Clinical Investigation legújabb számában közölt tanulmány vezető szerzője, Noam Cohen elmondta, kutatásukban azt kívánták alaposabban megérteni, pontosan milyen szerepet játszanak a keserű íz érzékeléséért felelős receptorok a felső légútban, különösen a szuperízlelők (a népesség 25 százaléka) illetve a „nemízlelők” (a népesség közel 25 százaléka) esetében.

A kísérlet során sejtkultúrákat tenyésztettek ki az orrmelléküregből és az orrból származó szövetmintákból. Ezek a kultúrák csillószőrökkel rendelkeztek, nyákot termeltek, és számos védekező mechanizmust tükröztek, amelyek az orrban és az orrmelléküregben zajlanak. Kiderült, hogy a felső légúti sejtekben megtalálható egyik keserű ízreceptor, a T2R38, a felső légút „biztonsági őreként” észrevesz bizonyos molekulákat, amelyeket az egyes baktériumosztályok kiválasztanak. Ezek a molekulák biofilm termelésére szólítanak fel más baktériumokat, és ez a biofilm segít a baktériumnak megtelepedni. Ráadásul a korábbi kutatásokból azt is tudjuk, hogy ez a biofilm túlzottan erőteljes gyulladásos válaszra is ösztönzi az immunrendszert, ami az orrmelléküreg-gyulladás tüneteinek jelentkezéséhez vezethet.

Amikor a T2R38 receptor észleli ezeket a molekulákat, helyi védekezőmechanizmusok aktiválásával fokozza a nyákürítést és a támadó baktériumok elpusztítását. A sejtkultúrák segítségével a kutatók kimutatták, hogy a szuperízlelők a káros molekulák nagyon alacsony koncentrációját is megérzik, míg a „nemízlelőknek” és az átlagos ízlelőknek akár százszor több molekulára is szüksége lehet az észleléshez.

Miután a szakértők megvizsgálták azokat a betegek is, akiktől a szövetminták származtak, kiderült, hogy a szuperízlelők közül senki sem fertőződött azzal a bizonyos baktériumtípussal, a Gram-negatív baktériumokkal, amelyet a T2R38 receptor észlel. A kutatók az eredmények alapján úgy vélik, hogy a légutakban más ízreceptorok ugyanilyen „biztonsági őr” feladatot látnak el más baktériumok támadása ellen, és a felfedezés a krónikus orrmelléküreg-gyulladásban szenvedő betegek személyre szabott diagnosztizálását és kezelését teszi majd lehetővé.