A BMC Medicine című lapban közzétett friss kutatás szerint az Asperger-szindrómás gyerekek agyi kapcsolatai eltérő mintát mutatnak az autista gyerekekétől. Mindez pedig azt jelenti, hogy a két állapot, melyeket jelenleg a pszichiátriai diagnózisok során egy kategóriába szoktak sorolni a szakemberek, valójában biológiailag eltér egymástól.

A kutatást vezető dr. Frank Duffy, a Boston Gyerekkórház neurológusa munkatársaival EEG segítségével térképezte fel 26 Asperger-szindrómás gyerek agyát, hogy megállapítsák, vajon besorolhatóak-e az autisták közé vagy külön csoportba tartoznak. Emellett több mint 400 autista és körülbelül 550 tipikusan fejlődő gyermeket is górcső alá vettek, hogy legyen összehasonlítási alapjuk.

Első ránézésre úgy tűnt, hogy az Asperger-szindrómás és az autista gyerekek nagyon hasonlóak voltak, mindkét csoportnál gyengébb agyi kapcsolatok voltak kimutathatóak az agy bal féltekéjének egyik részén, a fasciulus arcuatus nevű agyterületen, amelynek a nyelvben és a beszédben van fontos szerepe. Ugyanakkor alaposabb megfigyelés után kiderült, hogy a bal agyfélteke bizonyos egyéb területei között a kapcsolat erősebb volt az aspergeres gyerekeknél, mint akár az autistáknál, akár az egészségeseknél, ami arra utal, hogy bár az előbbi két állapot között van kapcsolat, az aspergereseket és az autistákat az agyi kapcsolataikban jelentkező pszichológiai eltérések alapján jól meg lehet különböztetni.

Az Asperger-szindrómás gyerekek nehézségekkel küzdenek a társas kapcsolatok terén és néha szokatlan viselkedési formákat mutatnak, például sokszor ismétlik ugyanazt a cselekvést, vagy ragaszkodnak bizonyos rutinokhoz. Bár ezek a tünetek az autistákra is jellemzőek, előbbieknek a nyelvi és kognitív fejlődése közelebb áll a tipikusan fejlődő gyerekekéhez. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság az utóbbi időben az Asperger-szindrómát egy kalap alá vette az autizmussal, és a két állapotot együtt autizmus spektrum zavar névvel illette. Ez azonban több olyan szülő aggodalmát is felébresztette, akik aspergeres gyerekeket nevelnek, mondván, félő, hogy ezáltal a gyerekeik nem kapják meg azokat a speciálisan nekik szóló kezeléseket, melyek segíthetnék fejlődésüket.

A mostani kutatási eredmények remélhetőleg ismét segítenek abban, hogy a szakemberek a jövőben elkülönítve kezeljék a két csoportba tartozó gyerekeket, és így mindannyian a számukra legmegfelelőbb oktatásban és fejlesztésben vehessenek részt.