Nyilván már mindenkivel előfordult, hogy miközben gondtalanul sétálgatott, váratlanul megbotlott és egyensúlyát vesztette. Szerencsés esetben az esés elkerülhető, ám előfordul, hogy agyunk ugyan felfogja, hogy zuhanunk, izmaink mégsem tesznek semmit annak érdekében, hogy talpon maradjunk. Míg egy fiatal esetében, ha elesik, az maximum kicsit kínos, idősebbeknél mindez már súlyosabb következményekkel is járhat, hiszen például a csípőtörést szenvedő idősek 80 százaléka egy éven belül elhalálozik.

A Michigan Egyetem szakemberei azon az állásponton vannak, hogy az a kritikus időintervallum, ami aközött telik el, hogy agyunk már érzékeli az esést, illetve, hogy izmaink is reagáljanak minderre, magyarázatot adhat arra, miért esik el sok idős ember olyan szerencsétlenül, hogy az súlyos sérüléseket okoz. Ha rájönnénk, mi történik ezen rövid idő alatt az agyban, illetve az izmokban, talán tehetnénk valamit mindezek elkerülése érdekében.

Ez a gondolat vezérelte a Michigan Egyetem Kineziológiai Tanszékének szakembereit is, amikor kidolgoztak egy új módszert arra, hogy egy elektroenkefalográf segítségével megfigyeljék az agy elektromos válaszait esés előtt, valamint aközben. Az eredmények azt mutatták, hogy az agy számos területe érzékeli az esést és válaszol is arra, ám mindez még jóval azelőtt történik, hogy izmaink bármit is reagálnának minderre. A kutatást vezető Daniel Ferris elmagyarázta, hogy vizsgálatuk során az EEG-t arra használták, hogy megtudják, mi is történik az agyban, és melyik az a terület, amely először észleli, ha például gyaloglás közben elveszítjük az egyensúlyunkat.

A kísérlet során a fiatal, egészséges alanyok egy futógépre helyezett gerendán egyensúlyoztak végig, miközben fejükre elektródákat illesztettek, melyekkel agyuk különböző részein érzékelni tudták az elektromos aktivitást. Az eredmények azt mutatták, hogy a kísérletben résztvevők sokkal jobban érzékelték az esés kezdetét, ha mindkét lábuk a talajon volt, így ugyanis jobban meg tudták állapítani, hogy testükhöz képest hol található a talaj, mintha csak egy lábon álltak volna.

A szakembereket magukat is meglepte, hogy egy esés során az agynak milyen sok területe lép aktivitásba, és arra sem számítottak, hogy az agy már olyan korán felismeri az egyensúlyveszést, ahogy az a kísérlet során kiderült. A jövőben arra készülnek a kutatók, hogy fiatal és idős alanyokat hasonlítsanak össze, és így kiderítsék, vajon az idősekkel az-e a baj, hogy túl későn veszik észre, hogy elvesztették az egyensúlyukat, mert ez esetben gyógyszerekkel segíteni lehetne rajtuk, vagy arról van-e szó, hogy az izmaik ne elég erősek ahhoz, hogy megtartsák őket esés közben, mert akkor erősítő, karbantartó tornával lehetne megoldást találni a bajukra.

A vizsgálat részleteiről az érdeklődők a Journal of Neurophysiology című lap hasábjain olvashatnak részletesebben.