Zavarja a gyerekek alvását és memóriáját a gyerekszobában lévő számítógép
A kutatók szerint minden gyerekszobából ki kellene tiltani a televíziót és a számítógépet, mert az elektronikus készülékek zavarják az alvást, ez pedig memóriazavarokhoz és gyengébb iskolai teljesítményhez vezet. Azt is hozzátették, hogy az alvás azon gyermekek számára különösen fontos, akik közvetlenül a pubertás előtt állnak.
A BMC Public Health szaklapban megjelent kutatásban a Helsinki Egyetem kutatói 353 tíz-tizenegy éves gyereket kérdeztek meg TV- és számítógép-használati szokásaikról, és alvási szokásaikról. A kérdéseket 18 hónappal később újra feltették a résztvevőknek.
Az eredményekből az derült ki, hogy minél többet játszottak a gyerekek a számítógépen, vagy minél többet néztek tévét, annál később feküdtek le. Az iskolai napok éjszakáin is kevesebbet aludtak. A szakértők azt is hozzátették, hogy a TV és a számítógép jelenléte a gyerekszobában a fiúk számára különösen károsnak bizonyult.
A kutatók elmondták, hogy a számítógépes játékokkal sokat játszó gyerekek általában kevesebbet mozognak, ezért kevésbé fáradnak el a lefekvés idejére. A képernyőkből áradó fény által okozott hormonális változások is megnehezítik az elalvást. Teija Nuutinen kutató éppen ezért azt javasolja, hogy minden gyermek szobájából tiltsák ki az elektronikus eszközöket. Ez különösen a hétköznapokban fontos, mert az alváshiány ilyenkor az iskolai teljesítményüket és a fejlődésüket is negatívan befolyásolhatja.
„Érdemes átgondolni az elektronikus média használatát az olyan gyerekek esetében, akik az alváshiány miatt fáradtak, nehezen koncentrálnak vagy viselkedési zavarokkal küzdenek” – foglalta össze a kutatás eredményeit Nuutinen.