A dadogók rendkívüli pszichikai nyomás alatt állnak, sokszor bizonytalanok, görcsösek, és nem ritkán elszigeteltek. A gyerekek különösen gyakran dadognak – de ez nem mindig ad okot aggodalomra. Arisztotelész, Winston Churchill, Marilyn Monroe, „Mr. Bean”, azaz Rowan Atkinson, Bruce Willis igazán jó példák arra, hogy a dadogást le lehet győzni.

A dadogás már korán kezdődhet, 2-5 éves kor között, amikor a gyermek verbálisan, fizikailag, szellemileg és érzelmileg különösen gyorsan fejlődik. A gyerekek öt százaléka dadog, ám a pubertáskorig a legtöbb fiatal elhagyja a dadogást. A fiúk jóval gyakrabban érintettek, mint lányok. „A szülőknek nem kell túlreagálniuk, ha gyermekeik 3-5 éves korban beszéd közben dadogni kezdenek” – magyarázza Schade professzor, a bonni egyetem hang-, nyelvi-, beszéd-, nyelési- és hallászavarok szakértője.

Ha túl sokat foglalkozunk a gyermek dadogásával, megszakítjuk, javítjuk, vagy figyelmeztetjük, csak rontjuk a helyzetet. Mivel a legtöbb gyermek természeténél fogva szeret beszélni, az ilyesmi elriasztja magától a beszédtől is, és kifejlődhet a beszédtől való félelem. Ha a gyerekek nem beszélnek folyékonyan, az még nem ok aggodalomra, mert az izgatott vagy agilis gyermek néhány szót megismétel. Ha azonban hónapon át ismétel a gyermek szótagokat vagy betűket (cso-cso-cso-koládé) vagy húzza a szavakat (búúúúú-za), a szülőknek szakértőhöz kell fordulniuk. A dadogás oka ismeretlen, de kiderült, hogy a dadogáshajlam lehet örökletes, mert a dadogó embereknek mintegy háromszor gyakrabban van dadogó családtagjuk, mint azoknak, akiknek nincsenek ilyen tünetei.

Fontos: nyíltan kell beszélni a dadogásról. „Az érintett gyermekeknek meg kell tanulniuk bánni tudni a folyékony beszéd hiányával. Jó tapasztalatok a terápiában, nyugodt szülők, egyre kevesebb félelem és több önbizalom vezet majd a folyékonyan beszédhez” – magyarázza Hanna Engelmann logopédus.

Terápia felnőtteknek

Más a helyzet a felnőtteknél, akiknek általában egy életen át folyamatosan kezelniük kell a dadogást. Elvileg két terápia létezik: az ún. folyékony beszéd formálása, itt speciális technikákat kell megtanulni, amelyek magát a beszédet változtatják meg. A magánhangzókat nagyon megnyújtják, a légzés ellenőrzött lesz, a beszéd jelentős izomhasználat nélkül történik. Lassacskán a beszéd ismét természetesebbé válik, azonban továbbra is nagyon tudatos marad, mert szabályozott folyamat.

A második terápia a dadogásmódosítás, amely „nem-elkerülési megközelítés”, vagy Van Riper terápia néven is ismert. Azokat a szavakat, amelyeknél a dadogás kezdődik, nem iktatjuk ki, hanem a beszédtechnikák segítségével tudatosan és ellenőrzötten kimondatjuk. A módszer feltételezi, hogy a saját félelmeket és a negatív elvárásokat már előbb leépítettük.

Mindkét megközelítés hatékonynak tekinthető, ám a terapeutának kell meghatároznia, hogy melyik a jobb. Érdekes, hogy a dadogók sokkal folyékonyabban beszélnek, ha suttognak, ütemre, vagy kórusban beszélnek, vagy énekelnek. Kommunikatív nyomás keletkezik azonban telefonáláskor, előadói beszédnél. Ekkor a dadogás felerősödve jelentkezik. Hipnózis és pszichoterápia csak rövid távon hasznos.

Gyógyszerek – általában izomlazítóként – csak a bevétel idejére hatásosak, és nem mellékhatás nélküliek. Fontos az utógondozás és a visszaesés elleni program, és ezek nem ígérnek gyógyulást, mert ilyen nincs. A jó és hosszú távú terápia jelentős javulást, csaknem tünetmentességet eredményezhet.

(Németből fordította: Koncz László)