Mitől lehet még cukorbeteg?
Az életkor, a testtömeg-index, a derék-körméret, a testmozgás, a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a diabétesz családi kórtörténete, valamint a béta-blokkolóval és vízhajtó gyógyszerekkel végzett kezelések számításba vétele után a sztatinokat szedőkben 46 százalékkal magasabb volt a diabétesz kockázata, mint azokban, akiket nem kezeltek ilyenekkel.
Már korábbi kutatások is azt mutatták, hogy a diabétesz fokozott kockázata összefügghet a sztatinok szedésével, ezek a kutatások azonban korlátozottak voltak. A vizsgálati populációkat szelektív módon választották a sztatin kutatásokhoz, amelyekben a szív-érrendszeri megbetegedések magas kockázatával rendelkező emberek vettek részt. A klinikai vizsgálatokban szereplő diabétesz kockázat ezért eltér az általános népességre vonatkozó kockázattól. Ráadásul a korábbi kutatásokban a diabétesz diagnózisa önbevalláson alapuló diabéteszen vagy éhgyomri glükózmérésen alapult, ami a diabéteszes esetek előfordulásának alábecsüléséhez vezetett.
Most a Kelet-finnországi Egyetem és a finn Kuopio Egyetemi kórház kutatói Markku Laakso professzor vezetésével a sztatin kezelés hatásait vizsgálták a 2-es típusú diabétesz kockázatára és a vércukor-kontroll romlására 8749 diabéteszben nem szenvedő férfiban 6 éves utánkövetéssel. A szakértők a sztatin által kiváltott diabétesz mechanizmusait is vizsgálták az inzulin-rezisztencia és az inzulinszekréció változásainak elemzésével.
Kiderült, hogy az életkor, a testtömeg-index (BMI), a derék körméret, a testmozgás, a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a diabétesz családi kórtörténete, valamint a béta blokkolóval és vízhajtó gyógyszerekkel végzett kezelések számításba vétele után a sztatinokat szedő emberekben 46 százalékkal magasabb volt a diabétesz kialakulásának kockázata, mint azokban, akiket nem kezeltek sztatinokkal.