A magasság növekedésével a levegő ritkább; 2500 méteren már fenyeget a magassági betegség, 3000 méter tengerszint feletti magasságon 40 százalékkal kevesebb oxigént lélegezünk be. Fejfájás, étvágytalanság, hányinger, hányás, fáradtság, légszomj és szédülés a magassági betegség első figyelmeztető jele. A legfontosabb szabály: lassan kell haladni.

Minden évben félmillió turistát vonz a Himalája, az Andok országai, az Elbrusz, a Kaukázus vagy a Kilimandzsáró. Minden tizedik hegycsúcs-győztesre jut egy halott – írja Reinhold Messner a Mount Everest-turizmusról az Explorer magazinban.

„Egészen fent eltűnik nemcsak ítélőképességünk… akaratgyengeség, vértelenség és a lassú apátia fékezi a szellemet a halálzónában” – írja. Klaus Mees müncheni professzor, aki több alkalommal megtapasztalta a Mount Everest halálzónájában 7000 m-en a magassági betegséget, ezt mondja: olyan betegség ez, amely több hegymászónak kerül az életébe, mint a kőomlás, viharok és lavinák együtt.

Ritka levegő, kevés oxigén

A magassági betegség sokszínű. Már 2000 m-től felfelé jelentkezhetnek az első jelek. Fejfájás, étvágytalanság, hányinger, hányás, fáradtság, légszomj, szédülés, fülzúgás, alvászavar, ödéma, csökkent víz- és sókiválasztás a fő tünetei. Ha a tünetek nem szűnnek meg egy idő után, vissza kell fordulni, mert minél magasabbra mászunk, annál nagyobb a rosszullét.

A panaszok oka

A magasság növekedésével a levegő nyomása csökken, és vele együtt az oxigén nyomása is. 5500 méteren az oxigén parciális nyomása már 50%-kal kisebb, és 8000 m-en ez csak körülbelül az eredeti 35%-a. A föld legmagasabb csúcsán, a Mount Everesten (8850 m) a nyomás már kétharmaddal csökken. A tüdő kevesebb oxigént vesz fel, és oxigénhiány, az úgynevezett hypotoxia lép fel. Ebben a magasságban gyakorlatilag az emberek 100% -a eszméletlenné válik 2-3 perc alatt, és meghal, ha nem kap oxigént. A Föld legmagasabb hegyének megmászásához körülbelül öt hétre van szükség ahhoz, hogy a szervezetet lassan hozzászokjon a magassághoz.

Veszélyek a ritka levegőben

Az alacsony légnyomás fő veszélye a folyadék-visszatartás (ödéma) a tüdőben és más testszövetekben (pl. az agyban). Ha a hegymászáskor a magassági betegség heveny tüneteit érezzük, meg kell kezdeni az ereszkedést; ha csak 1-2 tünetet jelentkezik, sokan elegendőnek tartják az akklimatizációt ugyanazon a szinten. A további emelkedés életveszélyes. Ha ugyanazon a szinten marad, és erősödik a tünetek intenzitása, az szélsőséges esetben halálhoz vezethet.

Aki fel szeretne mászni a világ tetejére, meg kell vizsgáltatnia magát szív- és érrendszeri, tüdő-, valamint a fogászati szempontból. Fertőző betegség esetén nem szabad hegyet mászni. Nagy magasságok megmászásához kezdettől fogva nagy állóképesség szükséges, a hétvégi túrák az Alpokban nem elegendők edzésre. A kondíciót legalább 3 hónappal az indulás előtt hetente 3-4 alkalommal állóképességi edzéssel kell növelni.

(Németből fordította: Koncz László)