A citrom jótékony hatását először a korai felfedezők ismerték meg, az akkor gyakori súlyos tengerészbetegség, a skorbut kezelésére használták. A XVIII. század közepén ismerték fel, hogy a citrom rendkívül hatékonyan kezeli ezt a betegséget, amit a hónapokig tartó, friss zöldség és gyümölcs nélküli tengeri utakon fellépő C-vitamin-hiány okozott.
Egész-ség
Halálos allergiás reakciók gyógyszerektől
Az egy évtized alatti allergiás halálozásokért mintegy 60 százalékban a gyógyszerekkel szembeni reakciók felelősek, míg az ételallergia csupán 7 százalékban felelős – állítja dr. Elina Jerschow, a New York-i Montefiore Orvosközpont kutatója. A gyógyszerreakciók miatti halálozás miatt az azonosított esetek 40 százalékában antibiotikum volt a bűnös.
Oldalsó hídtartás az egyenes gerincért
Egyetlen jógapóz 90 másodpercig hetente legalább háromszor akár már 3 hónap alatt csökkentheti a gerincferdülés mértékét. Az egyszerű jógapózt, az oldalsó hídtartást a ferdüléssel megegyező irányban kellett végezni naponta, és az összes vizsgált beteg esetében – 14 és 85 év közöttiek – mintegy 32 százalékkal javította a gerincferdülés mértékét.
Mégsem az ördögtől valók a mesterséges édesítők
A hagyományos fehér cukor ideje lassan leáldozóban van, az egészségesebb életmód jegyében egyre többen térnek át alternatív édesítőszerekre. Van is választék belőlük, de vajon melyik mesterséges édesítőt válasszuk? Egyik-másik ellen valóságos hadjárat folyt már, most azonban változóban van a megítélésük. A legfőbb szempont most is a mennyiség.
Humát, a sokoldalú segítőtárs
Praxisomban főleg aromaterápiával és masszázzsal foglalkozom. Az aromaterápiás masszázsok alkalmával az én testem is magába szívja az illóolajokat. Alaposan mérlegelem az egyes olajok kiválasztását, odafigyelek a készítmények adagolására, és megfelelően hosszú szünetet tartok két vendég kezelése között. Ennek ellenére néha bizony bajban vagyok.
A grapefruit-lé gátolja az elhízást
Azok az egerek, amelyek magas zsírtartalmú étrend mellett tiszta, rostmentes grapefruit-levet fogyasztottak, 18 százalékkal kevesebb súlyt szedtek magukra, mint azok, amelyek ugyanilyen étrend mellett vizet ittak. A gyümölcslevet fogyasztó rágcsálóknak emellett az inzulin- és a triaciglicerol-szintjük is javult, sőt a vércukorszintjük is javult.
Az anyai vaspótlás összefügg a gyermek autizmusával
Kaliforniai egyetemi kutatók tanulmánya szerint az autista gyerekek édesanyái kevesebb vastartalmú étrend-kiegészítőt szedtek terhességük előtt és alatt, mint a normális fejlődésű gyermekek édesanyái. A vashiány és a következtében fellépő vérszegénység a leggyakoribb tápanyaghiány, különösen várandósság alatt, ami a nők 40-50%-át és csecsemőiket érinti.
Mégsem jobb a gyümölcslé az üdítőnél?
A gyümölcslevek magas cukortartalmuk miatt ugyanolyan károsak, mint a cukorral édesített italok, vagy a szénsavas üdítők – állítják kutatók, akik a The Lancet c. folyóiratban tették közzé eredményeiket. Arra ösztönzik a döntéshozókat, hogy az egészség védelme érdekében nagyobb adót szabjanak ki a cukrozott italokra, hogy csökkentsék azok fogyasztását.
Vashiányt okoz az energiaital
Egyre több kamaszlány küzd vashiánnyal azért, mert túl sok energiaital fogyaszt, a koffein ugyanis gátolja a szervezetet abban, hogy megfelelő mennyiségű ásványi anyagot, különösen vasat tudjon felvenni. A vashiány Nagy-Britannia leggyakoribb táplálkozási problémája: kutatások szerint a 11 és 24 év közötti lányok és nők kb. 40 százaléka küzd vashiánnyal.
Segítség, herpesz!
Kevés idegesítőbb dolog létezik, mint a herpesz. Ha azonban időben észrevesszük és bevetjük a házi csodafegyvereket, gyorsan megszabadulhatunk tőle. Van, aki rendszeresen szenved herpesztől és van, akinek soha nem jön elő. Az biztos, hogy a herpesz nemcsak csúnya, hanem kellemetlen és fájdalmas is. Nézzük, milyen természetes módszerek vannak herpesz ellen.