Új megközelítés az akné kezelésében

Az akné egyelőre gyógyíthatatlan betegségnek számít, ám a gyakori tinédzserkori probléma kezelésére számos új lehetőség létezik – hívják fel rá a figyelmet a bőrgyógyászok. „Manapság már sokkal kedvezőbb a helyzet, mivel rengeteg lehetőség áll rendelkezésre az akné kezelésére” – fogalmazott Dr. Sarah Taylor, a Wake Forest Baptista Orvosi Központ szakértője.

Veszélyes a férfiak termékenységére a nadrágzsebben tartott mobil

Beigazolódni látszik az az elterjedt nézet, mely szerint a mobiltelefonjukat a nadrágzsebükben tartó férfiak olyan mértékű sugárzásnak teszik ki magukat, ami már csökkentheti a nemzőképességüket. Az Exeteri Egyetem kutatói kimutatták, hogy az elektromágneses sugárzás 8%-kal csökkentette a vizsgált személyekben a spermiumok életképességét és mozgékonyságát.

Bevált házi szerek a világ minden tájáról

Házi szereket gyakran használunk elsősegélyként kis sérüléseknél, torokfájásnál, vagy napégésnél. A nagymamák hagyományos receptjei manapság népszerűbbek, mint valaha. Kitágult a világ, így az évszázadok óta generációról generációra öröklődő tippeket átvesszük a szomszédoktól, de akár a Távol-Keletről is. Mire jó a hagyma, a gyömbér és a balzsamos szuhar?

A tinikori füvezés maradandóan csökkenti az IQ-t

Különösen veszélyes a marihuána fogyasztása a tinédzserekre, mivel az agyuk még fejlődésben van. A „füves cigi” hátrányosan befolyásolja a kritikai gondolkodásért és a memóriáért felelős régiókat. A károsító hatás sajnos még azután is megmarad, hogy valaki abbahagyja a füstölést – tehát maradandó károsodást okoz – derül ki egy friss kutatásból.

Mi a baj az étolajjal?

Ismerjük az okát annak, hogy miért nem javasolják a lelkiismeretes dietetikusok, életmód-tanácsadók az étolaj fogyasztását? Tévedés azt hinni, hogy azért, mert jobban hizlal a többinél. Az étolaj kalória- és zsírtartalma szinte teljesen megegyezik mondjuk az olívaolaj, vagy a kókuszzsír értékeivel. Egy másik fontos tényező az étolaj előállítási módja.

Ha elér Montezuma bosszúja

Utazás előtt nemigen készülünk az olyan kellemetlen meglepetésre, mint a hasmenés. Az utazók alapszabálya, a „főzd meg, forrald fel, hámozd meg, vagy felejtsd el” segíthet megvédeni magunkat a Montezuma bosszújaként is emlegetett hasmenéstől. Az ok, amely minden harmadik messzire utazót elér, általában az Escherichia coli és Campylobacter baktérium.

Gátolja a daganatos sejtek anyagcseréjét a zöld tea összetevője

Korábban már több alkalommal is beszámoltunk a zöld tea – ill. egyes összetevőinek – különböző jótékony hatásairól. Most egy friss amerikai kutatás azt mutatta ki, hogy a zöld tea egyik hatóanyaga gátolja a hasnyálmirigy daganatos sejtjeinek anyagcseréjét, ami megmagyarázza, hogyan csökkenti az ital a rák kockázatát, és hogyan lassítja az előrehaladását.

Mennyire egészségesek a probiotikus élelmiszerek?

Mikroorganizmusok, amelyek védik a beleket és erősítik az immunrendszert – évek óta ismert, hogy ilyen egészségjavító baktériumok valóban léteznek. Különösen a joghurtban, aludttejben, kefirben, savanyú káposztában, céklában és uborkában van sok belőlük. Ki ne hallotta, látta volna a probiotikus ételek reklámjait? De vajon azt kapjuk, amit a reklám ígér?

A hajfestékek továbbra is rákkeltőek lehetnek

A legújabb kutatások szerint egyes hajfestékek és dauer-termékek továbbra is növelhetik a rákos daganatok kialakulásának kockázatát, mivel ezekbe a gyártási folyamatok hibája miatt rákkeltő hatású anyagok kerülhetnek. A svéd Lund Egyetem tudósai rendkívül magas koncentrációban találtak az EU-ban tiltott toluidineket az általuk megvizsgált fodrászok vérében.

Az egész napos kontaktlencse-viselés látásromlást okozhat

Egy 33 éves londoni divattervező a saját kárán tanulta meg, hogy nem tesz jót a szemnek a folyamatos kontaktlencse viselés. A nő 14 éves kora óta hord kontaktlencsét, és általában reggel héttől éjfélig ki sem veszi azokat, ám egy rutin ellenőrzés során rá kellett döbbennie, hogy ezzel nagymértékben károsította a szemeit, mivel nem jutottak elég oxigénhez.