A szőlőhéj gyógyhatásai: a sokoldalú reszveratrol

A reszveratrol számos növényben (vörös szőlő héjában, gránátalmában, nyers kakaóban, egyes bogyós gyümölcsökben, málnában, faeperben) megtalálható hatékony antioxidáns, aminek számos jótékony egészségügyi hatását ismerjük. A vegyületet a növények azért állítják elő, hogy növeljék túlélési esélyüket és betegségekkel szembeni ellenálló képességüket.

Az energiaitalok erősítik a szívösszehúzódást

A német Bonni Egyetem kutatói arra figyelmeztetnek, hogy a koffeinnel teli energiaitalok megváltoztathatják a szívritmust, ugyanis még az italok elfogyasztása után 17 órával is erősebb szívizom összehúzódásokat mértek. A kutatócsoport úgy nyilatkozott, hogy a gyerekek és bizonyos egészségügyi problémában szenvedők emiatt inkább kerüljék ezek fogyasztását.

Egészséges aprósütemények

Kókuszos puszedli, keksz, mandulás kifli – az aprósütemény egyszerűen része az adventi-karácsonyi időszaknak! Sok aprósütemény azonban minden, csak nem egészséges, sok bennük a vaj és a cukor. Süssünk inkább olyanokat, melyek értékes összetevőket tartalmaznak és mégis finomak. Lássuk, milyen legyen az egészséges aprósütemény!

D-vitaminnal megelőzhető lenne a mellrák?

Kefah Mokbel professzor, a Londoni Mell Klinika sebésze azt állítja, minden húsz év feletti nőnek napi szinten kéne D-vitamint szednie, mert ezzel csökkenthető lenne a mellrák kialakulásának kockázata. A professzor szerint, ha a vitaminhoz az érintettek az egészségbiztosítón keresztül ingyen hozzájutnának, azzal évente ezer életet lehetne megmenteni.

Az olajos magvak csökkenti a rák és a szívbetegség kockázatát

Az olajos magvak olyan telítetlen zsírsavakat, továbbá vitaminokat, ásványi anyagokat és más értékes tápanyagokat tartalmaznak, amelyek csökkentik a koleszterinszintet és a szervezetben lévő gyulladást. A rendszeres „magevők” ezen kívül valószínűleg vékonyabbak és kisebb eséllyel dohányoznak is, mint azok, akik egyáltalán nem esznek ilyesmit.

Az aranyló méz csodát tesz

A görögök igazán méltányolták a mézet, mert a mitológia szerint az istenek ennek köszönhették a halhatatlanságot. Szeretjük a mézet finom íze miatt, és mert segít megfázáskor. Az utóbbi években a tudósok megvizsgálták a méz orvosi hatékonyságát, és meglepő eredményekre jutottak: a méz különösen jól elősegíti a sebgyógyulást és gyulladáscsökkentő hatása van.

Természetes gyógymódok felfázás esetén

Hűvös időben könnyen felfázhatunk. Ha már megtörtént a baj, az alábbi természetes gyógymódokkal enyhíthetjük a tüneteket. Segíthet a mézes tea, a meleg borogatás és a torma, de leginkább az, ha vigyázunk magunkra: a derekunk ne maradjon szabadon, ne fázzon a lábunk. Ha kell, aludjunk zokniban, és ha megázunk, szabaduljunk meg a vizes ruhadaraboktól!

Érdemes lehet fél óránál tovább is folytatni a szív-tüdő újraélesztést

A szakértők egyetértenek abban, hogy szívmegállás esetén minél hamarabb kezdik meg a szív-tüdő újraélesztést (CPR, cardiopulmonalis resuscitatio), annál jobbak a túlélés esélyei. Japán kutatók viszont most még azt is állítják, hogy a CPR folytatása legalább fél óráig azt is elősegítheti, hogy az áldozatok jó agyműködéssel éljék túl a szívmegállást.

Kalóriaégető lépcsők

Angliában egyre több nyilvános helyen – közterületeken, hivatali épületekben – tervezik bevezetni, hogy a lépcsők egyes szakaszain feltűntetik, hogy mennyi kalóriát égethet el az, aki lift helyett ezen az útvonalon közelíti meg az irodáját. Három irodaházban már bevezették ezt a módszert, és ezekben ennek hatására 29 százalékkal nőtt a lépcsőzők száma.

Természetes gyógymódok köhögés ellen

Hirtelen megérkezett a tél, vele együtt a meghűléses betegségek is. Ezek egyik igen kellemetlen velejárója a köhögés. Akár száraz, akár felszakadó köhögéssel küzdünk, ha több napja tart és nem akar megszűnni, ideje, hogy kezdjünk vele valamit. Nézzünk szét otthon, és gyógyítsuk magunkat természetes alapanyagokkal: citrommal, krumplival, hagymával, retekkel!