A tüsszentés anatómiája

A nátha első tünete az orrdugulás, a tüsszögés, majd jön a torokfájás, amihez később fejfájás, köhögés, rekedtség és láz is társulhat. A tüsszentés a szervezet védekező mechanizmusa, egy reflex, amely – a köhögéshez hasonlóan – a felső légutakat hivatott megtisztítani a nem kívánatos betolakodóktól, hosszú távon azonban igencsak legyengítheti szervezetünket.

Wellness-nap otthon

Ha úgy érzi, hogy a hétköznapjai megterhelőek és stresszesek, tartson egy kis szünetet. Vegyen egy habos-illatos fürdőt, vagy szánjon időt az arca és a keze ápolására! Az otthoni wellness-nappal nemcsak a testét, hanem a lelkét is kényezteti. Ötleteket adunk, hogyan teheti saját lakását wellness-oázissá és ahhoz, milyen lehet egy tökéletes wellness-nap.

A WHO szerint a légszennyezés a rák egyik fő kóroka

A WHO Nemzetközi Rákkutató Ügynöksége (IARC) csütörtökön nyilatkozatában kijelentette, hogy az olyan ismert rákkeltő anyagok, mint az azbeszt, a dohány és az ultraibolya sugárzás mellett a légszennyezés is karcinogén. „A levegő, amit belélegzünk, rákkeltő anyagok keverékével szennyeződött” – jelentette be Kurt Straif, a WHO ügynökségének munkatársa.

Tíz kedvelt gyógytearecept

Legyen szó nátháról, gyomorbántalmakról, torokgyulladásról vagy alvási nehézségekről, bátran hívjuk segítségül a gyógyító italokat. A gyógyteák nagy segítséget jelenthetnek a gyógyszerek helyett vagy mellett. Hogy a sok tea között jobban eligazodjunk, kiválasztottuk a tíz legkedveltebb gyógynövényt, és egy-egy könnyen elkészíthető receptet is ajánlunk hozzájuk.

Veszélyes a napi aszpirinszedés annak, aki egészséges

Az egészséges embereknek nem szabadna naponta aszpirint szedniük a szívroham és a rák megelőzéséért – derül ki egy friss britt tanulmányból, amely a korábban elért tudományos eredmények felülvizsgálatán alapul. A közelmúltban ugyanis egyre nagyobb vita alakult ki arról, hogy érdemes-e az 50 éven felülieknek naponta alacsony dózisú aszpirint szedniük.

Mítosz, hogy a telített zsírok szívbetegséget okoznak

A kormányzatok tanácsai az összkoleszterin csökkentésére vonatkozóan oda vezettek, hogy emberek millióit túlgyógyszerezték sztatinokkal, pedig a valódi probléma nem a koleszterin, hanem a metabolikus szindrómából fakadó atherogén diszlipidémia (kóros artériás zsírlerakódás) – állítja Aseem Malhotra kardiológus szakorvos (Croydon University Hospital, London).

A legtöbb 1-es típusú cukorbetegnek van még inzulintermelő sejtje

A legújabb kutatás szerint az 1-es típusú cukorbetegek többsége rendelkezik még aktív inzulintermelő sejtekkel a hasnyálmirigyben – pedig a kutatók eddig úgy vélték, hogy a betegség kialakulásától számított néhány éven belül az összes ilyen sejt elpusztul. Az eredmények arra utalnak, hogy egy napon lehetővé válhat e sejtek megmentése vagy pótlása.

Hogyan bűnözzenek az édesszájúak?

Minden második felnőtt túlsúllyal küzd, és minden ötödik gyereknek súlyproblémái vannak. Az ok legtöbbször a sok édesség fogyasztása, de ez nem csak a testsúlyra nyomja rá a bélyegét, hanem a fogakra is veszélyes a fogszuvasodás miatt. Egy kanálka kristálycukor a teába vagy kávéba, egy kis édes üdítő, egy falatka csokoládé, egy szeletke sütemény – és kész a baj.

Napi egy szelet bacon is árt a férfi termékenységnek

Már napi egy szelet szalonna elfogyasztása is károsíthatja a férfiak megtermékenyítő képességét, míg a zsírszegény halak kétnaponkénti bevitele javíthatja azt – derül ki a Harvard Egyetem friss kutatásából. A vizsgálathoz 156 meddőségi problémával küzdő pár férfitagját vették górcső alá. Ellenőrizték az étrendjüket, valamint a spermiumaik méretét.

Miért olyan egészséges a bab?

A legrégebbi leletek Peruból származnak, ott a babot már időszámításunk előtt 6000 körül termesztették kultúrnövényként. Európába érkezése még a szakértők között is vitatott: egyesek azt állítják, hogy már az antik időkben is fogyasztották Európában, mások úgy vélik, hogy Amerika felfedezésével került hozzánk. Az eredmény ugyanaz: közkedvelt, tápláló étel.