A karácsony előtti napokban adtuk közre Kevevári M. Katalin cikkét, amely így kezdődött: „Életem legboldogabb 12 évét kaptam azzal, hogy nem néztünk televíziót! Soha olyan ingergazdag életszakaszom nem volt, mint abban az időben, amikor magunk találtuk ki az esti mesét, amikor a »Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok« és a »jóéjtpusziiiiíííí« nélkül dideregtem volna a takaróm alatt – állítja apányi korban lévő fiam. – A világért se fosztanám meg önmagamtól a gyerekemet, márpedig a közös élmények pótlékaival igen sok szülő ezt teszi – vallja.” Mintha erre az írásunkra rímelne az a beszámoló, amely a tévézéstől radikálisan megfosztott gyerekekről a minap jelent meg a Magyar Hírlapban.

„Korábban gyermekeim akár az egész napot képesek voltak a televízió előtt tölteni. A nap 24 órájában találtak maguknak valahol »csak ezt az egyet hadd nézzem még meg« műsort. Minden egyes, a tévétől távol töltendő percért harcot kellett vívnunk. Így aztán nem maradt semmi fontosra – tanulásra, levegőn tartózkodásra, alvásra – elegendő idő.

Gondoltunk egy nagyot, és lemondtuk a negyvencsatornás kábeltévé-szolgáltatást. Most csak egy szobaantennával a három földi sugárzású műsort tudjuk fogni, azokat is elég rossz minőségben.

Az első héten a gyerekeken elvonási tünetek jelentkeztek, képesek voltak akár az üres képernyőt is bámulni, és minden második gondolatuk az volt, hogy éppen most mit mulasztanak el. A második hétre mindez megszűnt. Előfordult, hogy két napig ki sem nyitották a tévét, sőt mostanában maguktól elkezdtek könyveket olvasni – és nemcsak a kötelezőket.

Ráébredtek az olvasás szépségére, a fantázia nyújtotta izgalomra, most már az olvasás abbahagyására kell őket figyelmeztetni esténként. Megszűntek az idióta rajzfilmekből tanult folyamatos harcok, a gyerekek békésebbek lettek, minden szülői ráhatás nélkül. Újból van időnk egy-egy lemezt meghallgatni, a gyerekek is felfedezhetik a slágerzenén kívüli világot.

Az első héten erős kétségeink voltak döntésünk helyességét illetően, ma már azonban bátran merjük ajánlani mindenkinek a tévétlen életet. Csak nyerhet vele az egész család” – írja Bod Péter a Magyar Hírlapban.